A csillaglány

A csillaglány.

Tudtad, hogy a csillagok mind kicsi angyalok? Éjszakánként őrzik a gyermekek álmát. A csillagok mindannyian szeretnének gyermekké lenni, de csak kevesen olyan bátrak, hogy bele merjenek vágni a nagy kalandba. Ez a mese egy ilyen bátor kis csillagocskáról szól, aki a földre érkezett és úgy becézzük,  Bogyika..

A kéklő égbolton a csillagok csak este fénylenek, mert nappal a Nap atyácska fénye olyan erős, hogy elhalványítja a fényüket. Ilyenkor alszanak, vagy figyelik a föld lakóit. Olyan messzire látnak és hallanak, hogy a házak ablakán bekukucskálva láthatják, hogyan játszik egy gyermek, vagy éppen hallgathatják, ahogy szuszogva alszik a kiságyában. Értik amit beszélünk és ismerik a gondolatainkat, mert belelátnak az emberek szívébe.

A mi csillagunk is nagyon gyakran figyelt egy kislányt, aki nemcsak szép, de okos és kedves is volt. Orvos szeretett volna lenni. A szülei úgy hívták, Lili. Az egyetem alatt Lili apukája nagyon beteg lett és a kicsi csillag látta, hogy már  nem fog sokáig a földön maradni. Szeretett volna segíteni, ezért elment Nap atyácskához és félve megkérdezte tőle, hogy ránézne-e erre a családra, amelyik olyan kedves lett neki. 

Abban a pillanatban, amikor Nap atyácska ránézett, apuka szíve dobbant egy utolsót és megállt. Ekkor Nap atyácska intett neki és apuka felment Csillagországba, ahol a kicsi csillaggal nagyon  megszerették egymást. Sokszor könyököltek egymás mellett és nézték Lilit és az anyukáját.

Ahogy teltek az évek, amely idők csak a földön tűnnek hosszúnak, de csillagországban csak egy szempillantás, a lány orvos lett. Sok barátja volt, de az életéből mégis hiányzott valami, vagy valaki? A csillagocska megértette, hogy társra vágyik. És bár nem akarta elmondani senkinek a lány szívének féltve őrzött titkát, idővel azért apukának mégis csak elárulta. Innentől aztán már nem csak a szeretteiket figyelték, hanem pásztázták a földön élő fiúkat is.

Sokáig kerestek, kutattak mire megtalálták azt a fiút, akit méltónak ítéltek Lilihez. De  miként lehetne úgy intézni, hogy megismerjék és megszeressék egymást? Tanácstalanságukban végül Hold anyácskához fordultak, aki szelíd fényével körbefonta őket és így szólt:

- Tudjátok, hogy az emberek dolgába nem avatkozhatunk bele. Bár, talán, ha Nap atyácska megengedi – folytatta elgondolkodva - egy kicsit segíthetünk abban, hogy  találkozzanak. De a többi  már az ő dolguk!  - fejezte be mosolyogva.

Nagy hamarjában mentek is Nap atyácskához. Ő komoly arccal hallgatta végig a kérésüket és mélyen elgondolkodott. Hold anyácska az égi pályáján éppen ekkor ért oda hozzájuk. Egyikük sem szólt semmit, de a földön a fiú és a lány összetalálkozott. Meglátták egymás szemében  a napot és a holdat. Érezték, hogy  örökre összetartoznak.

Odafenn a kicsi csillag  ujjongott. Annyira szépek voltak! És ahogy egymásra néztek! Ahogy fogták egymás kezét, mintha sosem  szeretnék elengedni! Csillag apuka is boldog volt, mert látta, hogy a kislányát a fiú nagyon szereti. Úgy óvja, védi, ahogy ő tenné, ha vele lehetne.

Telt-múlt az idő és apuka sokat mesélt a földi életről. A  kis csillag mindig ámulattal hallgatta és annyira, de annyira szerette volna megtapasztalni! Elment hát Hold anyácskához, hogy elmesélje neki, mi nyomja a lelkét. Ő nagyon megértően fogadta. A szelíd fényével cirógatta, megnyugtatta, majd egy éjszaka megmutatta neki, hogy milyen kisbaba lenne.

A gyönyörű, fekete hajú, rózsaszirom bőrű babát megmutatták apukának is. Ő csak gyönyörködött a szépséges kislánykában és  magában Csillaglánynak nevezte el. Amikor ezt a picurka csillag elolvasta apuka szívében, eldöntötte, hogy leszületik a földre, még akkor is, ha soha többé nem láthatja sem őt, sem Csillagországot.

- Menj el  Nap atyácskához. Ő talán tud segíteni neked - tanácsolta Hold anyácska, látva az elszántságát.  

A csillag - apuka kezét szorongatva - kicsit félve állt Nap atyácska elé, de meg sem kellett szólalnia, mert ő is tudott a szívek vágyából olvasni. Látta, hogy milyen nehéz elengedniük egymást, mégsem mondta el nekik, hogy az egészen kicsiny gyermekek àlmukban mindig visszarepülnek ide. Hiszen, úgyis megtudják  hamarosan - gondolta -   majd intett a kezével.

Abban a pillanatban  - egy villanásnyi fénnyel - a picurka csillag megérkezett Lili méhébe. Puha ágyat vetett és kényelmesen befészkelte magát. Amikor aztán álomba merült, már repült is vissza  Csillagországba. 

Eltelt néhány hét és a fénymagból apró kis emberke formálódott. Lili megérezte, hogy édesanya lesz és imádattal gondolt az apró kis életre, amelyet a szíve alatt hordott. Beszélt hozzá, énekelt, furulyázott neki. Nagy szeretettel várta az érkezését az egész család. 

Amikor eljött az idő, hogy a csillaglány világra jöjjön, nagyon megijedt. Szeretett volna még  maradni a biztonságos, meleg, puha anyaméhben, de ezt már nem lehetett. Az orvosok vágtak Lili hasán egy rést és azon keresztül kiemelték. Bizony nem nagyon tetszett neki! Bódult volt az altatótól, a sok hangtól, zajtól, de azután meghallotta apa hangját. Megismerte, mert odabentről sokszor hallotta. Szerette ezt a hangot, megnyugodott tőle és el is aludt nyomban. Azt már nem is érezte, ahogy óvatosan  ráteszik apa  mellkasára.

Anya hangjára ébredt fel. Már nem hallotta a szívdobbanását, más illatokat érzett, más hangokat hallott. Éles fények vették körül és hideg is volt! Sírni kezdett, de anya ölelése megnyugtatta és valami a szájába került. Édes volt, meleg és nagyon finom. Fentről látta már, hogy a kisbabák hogy csinálják, így hát ő is megpróbálta. A meleg fehérség jólesően eltelítette. El is fáradt és elaludt újra.

Álmában visszarepült a csillagok közé, ahol csillag apu már alig várta. Sokat beszélgettek, de azután a pici csillagocskának mindig vissza kellett repülnie, mert a földön a kislány ébredezett. Így ment ez heteken át, de egyik éjszaka, amikor nem bírt aludni, elmesélte nekem ezt a mesét.