A Csodás csalitos közelében.
Az Olajos gyerekek szorgosan takarították anyukájukkal együtt a szépséges parasztházukat, melynek nádtető volt a tetején. A kéményen Kelep gólya fészkelt, eresz alatt pedig Ficseri a fecske. Kelep a közeli tóhoz járt élelemért, az egyre erősödő fiókáinak hozta. Ficseri is gyönyörű ficsergésével örvendezte meg a ház lakóit. Természetesen ők is gyarapodtak kis fiókákkal. A fészkek óvták, biztonságot nyújtottak a kicsinyeknek. Kelep néha a kertben is kutatott élelem után, főként eső után, amikor előjöttek a békák. Brekeke, épp csemetéivel dalolt a tavaszról, a finom illatokról, a szépséges virágokról, a cirógató napsugárról, mikor Kelep hangjára lett figyelmes.
– Mi eeeez a vészjósló hang? Ideeejeee feeedeeezékeeeet kkkeeereeesni: kkkvákkk- kkkvákkk- kkkvákkk, meeeneeeeküljünk! - Sietősen, még épp időben menekültek el egy biztonságos helyre. – Huhh, eeez meeeleeeg heelyzeeet volt! Bree- kkee- kkeee - mondta.
Az ablakban piros muskátlik virultak. Olívia világoskék locsolókannájából esőlével locsolta meg. Oszkár és Ottó a gazt, a gyomot szedegette az épp kibúvó és növekvő saláták, répák, káposzták, karalábék közül az édesapjával. Olinda és Olivér édesapjukkal fát ültettek. Apukájuk jó nagy és mély gödröt ásott, s az aljára talajfertőtlenítőt szórt. - Miért kell ezt beleszórni?- kérdezte Olívia. - Hogy a cserebogár pajor ne tegyen kárt benne. - A gödörben már egyenesen állt a fa. Édesapjuk, Olívia és Olinda feltöltötte földdel, a kicsik kicsi, apukájuk pedig nagy lapáttal. Ezután jól körbe taposták. Édesapukájuk a fa köré karimát húzott. - Ezt miért csináltad?- kérdezte Olinda. - Azért, mert így a gyűrűkbe öntött víz nem fog elfolyni. - Apa vödörből, Olívia és Olinda pedig a kis locsolókannájukból, az ereszről hordóba folyt esővizet öntötte bele a kis gödörbe. Ezután még apukájuk a lapáttal földet húzott a vízzel telt gödör fölé. - Miért tettél rá földet? – kérdezte Olívia. - Azért, mert ha a száraz réteg van felül, akkor nehezebben párolog el a víz. - Értem! - felelte a kicsi. Ezt követően összeszedték a kerti szerszámokat és a helyére tették. A kis Olajos gyerekek körbe sétálták a kertet, gyönyörködtek a munkájukban, az egyre jobban szépülő konyhakertben és a virágos kertben, majd a szülőkkel együtt elmentek a Csalafinta csalitosba, mert igazán kellemes idő volt. Velük ment természesen Tacsi is, kizárólag pórázon. Gyönyörű sárga virágszőnyeg tárult a szemük elé. Nagyon figyeltek arra, nehogy letapossák őket. Jól tudták, hogy azért sem szabad őket letépkedni, mert nagyon rövid idő alatt, legtöbbször már az erdőszélre érve elhervadna. A hóvirág, az ibolya már elnyílt. A csillagvirág, a hunyor, a gyönyörű kökörcsin ott illegette-billegette magát előttük. A tavaszi hérics nyújtogatta szirmait. – Ó, de szép! – gondolták magukban a kicsik. A keltikék, a salátaboglárka, a szellőrózsa is épp virult. A kis Olajos lurkók nem győztek betelni a látvánnyal. Az aranysárga színű som, ami egy cserje, nagyon hangulatos, szemet gyönyörködtető volt. Virágzott az aranyvessző, bódító illatot árasztott a fehér és a lila orgonabokor is. A lombhullató juhar és az égerfa is épp szirmot bontott. Az egyik faágon széncinege dalolt, a másodikon egy seregély, a harmadikon mezei pacsirta csacsogott, a negyediken feketerigó zengett, az ötödiken tengelic fújta: „tyaf-tyaf-tyaf”, szépen, dallamosan. Aztán a hatodikon tollászkodott a zöldike, hetediken fiókáit etette a sármány és a sordély. A nyolcadik ágon bóbiskolt a bíbic. - Édesapa a bagoly hol lehet? – kérdezte Olinda. - Ő, ilyenkor alszik. Leginkább korhadt fák odujában van az otthona. Éjszaka vadászik éles csőrével, karmaival egérre, pocokra, verébre. – felelte. - Nézd édesanya, egy mókus!- kiáltott fel Olivér. – Valóban. Az örökzöld tűlevelű fenyőkön rőt, vörös bundájú, nem is egy, hanem inkább több mókus ugrabugrált. Néha még a fent maradt tobozvirágzat is lepottyant a magasból. A kicsik fürgén ugrottak el a fák alól, még mielőtt a fejükön koppantak volna a tobozok. - Nagyon fontos az erdő! - jelentette ki komoly képpel Olinda. Erre mindenki ránézett, mert folytatta - az erdőkből származik az építő- és tűzifa jelentős része. Helyet ad a moháknak, gombáknak és minden más növénynek. Otthont nyújt az állatoknak. A vadak közül: az őzek, szarvasok, vaddisznók, nyulak, a dámvadak, gímszarvasok, a rókák, farkasok, sakálok, hiúzok és már a medvék is itt élnek. Biztonságot nyújt nekik. Itt élnek gondtalan a madarak és a rovarok is. Oxigént termel és még a levegőt is tökéletesen képes megtisztítani. Tanultuk az iskolában - fejezte be büszkén, mert érezte, hogy ő milyen okos. – Ez igen! Tökéletesen felsoroltad, hogy miért fontos az erdő mindannyiunk számára és miért szükséges vigyázni rá - fejezte be édesapja. – Büszke vagyok rád, kincsem! - Mi is! – mondták a többiek. Még egy kicsit sétálgattak a tavaszi erdőben, a Csalafinta csalitosban.
Gyönyörködtek a madarak énekében, a szellő susogásában, az üde, szép, nyíló virágokban, majd lassan hazatértek, hisz várta őket Ficseri és Kelep.
Ezt a mesét írta: Gani Zsuzsa hobbi meseíró, történetíró, versíró
Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...
Tóth Lászlóné Rita
2024-03-13 07:18
Kedves Zsuzsa! Tanulságos, szép mesédet tetszéssel olvastam. Szeretettel: Rita
Gani Zsuzsa
2024-03-13 09:23
Kedves Rita! Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett. Szeretettel: Zsuzsa