A csodaszemüveg

A csodaszemüveg.

       Volt egyszer, hol nem volt, azt mondják, még ma is létezik, ha nagyon erősen gondolunk rá, de lehet, hogy éppen a te fejeden van, éppen a két füled tartja (mert azt nagyon szereti), és az üvegén át látsz a világban ezer csodát. Nahát, ugye, hogy most éppen rajtad van, mondtam én!

De, ha mégsem a te fejeden lenne, hát elmesélem a történetét, hátha felismered a barátodon, vagy a barátnődön az oviban.

   Volt egyszer egy nagyon szomorú kisfiú, Edu volt a neve. Edunak nem volt barátja, senki nem akart játszani vele. Ki akarna egy olyan kisfiút barátnak, aki minduntalan megbotlik a saját lábában? Ha tornaórán voltak, ő volt a legügyetlenebb, amikor rajzolni kellett, hát úgy fogta a ceruzát, mint a kőműves a vakolókanalat, nem, hogy rajz, de ákombákom sem született a papírján. Amikor ebédhez terítettek, mindig leejtett valamit. Hol egy csorba pohár, hol egy törött tányér került ki a keze alól, de az evőeszközök is rendszeresen csörömpöltek a kövön. Mindenki kerülte. A gyerekek pedig siettek, senki nem akart lemaradni miatta, márpedig Edu olyan lassú volt, mint a csiga az óvoda udvarán, aki amikor rászánta magát, hogy a fűből bemegy a homokozóba, másnap is még csak a hinta alatt tartott. Csoda, hogy senki nem figyelt rá?

Így aztán Edu nagyon magányos kisfiúként tengette életét, nem is akart óvodába járni! Mégis mennie kellett minden nap, mert aki nem jár óvodába, nem lehet iskolás, pedig Edu semmit sem szeretett volna jobban, mint iskolás nagyfiú lenni.

Egyszer, amikor éppen szomorkodva állt az óvoda kerítésénél és nézett kifelé az útra, arra jött egy furcsa valami. Nem is jött, szállt a levegőben. Éppen ősz volt, hullottak a levelek a fákról, a szél felkapta őket és kergette a levegőben. Volt, amelyik forgott, volt, amelyik éppen csak vitorlázott, de olyan is akadt, amelyik egyenesen lepottyant a fáról, mint egy kis dió.

Edu először azt hitte, ez a valami is egy levél, de amikor éppen elé esett le az óvoda udvarán, felvette, és közelebbről megnézte.

-          Na, ne csiklandozz! – Edu meglepődött. – Ez a valami beszél?

-          Most szépen porolj le, töröld meg az üvegem egy tiszta ronggyal, és tégy a szemedre. Pont úgy, hogy a két száram a füleden legyen. Az majd megtart az orrodon, hogy le ne essek a fejedről. Azután jöhet a csoda! – Edu teljesen megzavarodott. Mi ez? És miért tud beszélni? És milyen üveget?

Úgy meglepődött, hogy eszébe sem jutott ellenkezni. Volt a zsebében tiszta zsebkendő, mert anyu mindig úgy engedi el otthonról, hát elővette.

Óvatosan körbe forgatta a valamit. Valóban volt két szára, és két üveg, ami keretbe volt foglalva. Szép színes keretbe. A szára zöld volt, a keret piros, kék és sárga. Edu nem látta jól, de mintha kis fekete csíkok is tarkították volna.

-          Ne forgass olyan gyorsan, mert szédülök. Végeztél már?   a szemeden vagyok?

-          Ki vagy? – Edu valamiért nem is csodálkozott, hogy beszélgetnek. Tetszett neki a színes üveges keretes beszélő tárgy.

-          Én vagyok a csodaszemüveg. Megmutatom neked a világot, és segítek barátokra találni. De ennek ára van.

-          Mit kell tennem? – Kérdezte Edu, miután a csodaszemüvegen keresztül elkezdett látni.

Látta még a hangyát is a fűben, látta a járda repedését, amibe megbotlott tegnap, és olyant esett, hogy be kellett ragasztani a térdét, és látta Petit, aki éppen meghúzta Ancsa haját, pedig az udvar másik végében voltak! – Nahát! Ez tényleg egy csodaszemüveg!

-          Csak annyit, hogy ha lesz pár barátod, és rájössz, milyen csodálatos a világ, akkor elmész a szüleiddel, vesztek neked egy olyan szemüveget, mint én (persze az nem fog tudni beszélni), engem pedig amikor már a másik szemüveged meglesz, felteszel a legközelebbi fa ágára, mert még sok gyerekkel kell csodát tennem!

-          Rendben, egyezett bele Edu, és elindult a csodaszemüveggel.

Hát lássatok csudát! Nem botladozott tovább. Amikor terítettek, semmit nem ejtett ki a kezéből, és rajzórán olyan gyönyörű kertet rajzolt, hogy csodájára jártak! Még Panka, a copfos szomszédlány is megdicsérte.

Másnap testnevelés órán ő ugrotta át a legszebben a zsámolyt. Peti, aki eddig csak Csabival barátkozott, őt választotta párjául a kidobósban.

Edu nagyon boldog volt, hát még a szülei, amikor beleegyezett, hogy meglátogassák a szemorvos bácsit, és kiválasztott egy olyan gyönyörű zöld szárú szemüveget, amilyent még senki sem látott.

Onnantól kezdve boldogan járt oviba, és nagyon sok barátja lett.

Egy napon aztán a csodaszemüveget elvitte a parkba, és felakasztotta a fa ágára.

-          Köszönöm! – suttogta.

-          Szívesen! – mondta a szemüveg, és felpattant a szél hátára.

Edu kicsit sajnálta, de aztán szaladt vissza a barátaihoz. - Biztosan találkozunk még! – gondolta.