A csudagubó rejtélye


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

    Ki hitte volna, hogy egyszer még a sokat látott Pocok apó is úgy eltátja a száját, hogy kiesik belőle szeretett pipája? Én bizony nem! De ha elmesélem az esetet, biztosan megértitek, hogy Pocokné asszonyság akkor egyszer, bizony nem szidta össze ...

Kép forrása: pixabay

    Ki hitte volna, hogy egyszer még a sokat látott Pocok apó is úgy eltátja a száját, hogy kiesik belőle szeretett pipája? Én bizony nem! De ha elmesélem az esetet, biztosan megértitek, hogy Pocokné asszonyság akkor egyszer, bizony nem szidta össze a férjét, nem hordta le a sárga földig, hogy ilyen meg olyan szedte -vedte teremtette, hanem csendben felvette a földről azt a bizonyos pipát, megtörölgette a köténye szélébe és visszaadta az urának.

    No de ne menjünk az események elébe, csak szépen sorjában. Élt a faluszéli erdőben magányosan, egy Tódor nevezetű csiga. Egy szép tavaszi napon elhatározta: útnak indul, hogy világot lásson. Ahogy ment mendegélt, hát látta, hogy egy levélen sütkérezik egy szőrös, nagy valami. Elég csúnya volt szegényke, kövér is volt, össze-vissza álltak ki mindenféle szőrök a hátából, alig bírt mozogni. Tódor odament hozzá, illendően köszöntötte, szóba elegyedtek. Kiderült, hogy egy idősek, és hogy a valami egy hernyó, Ede a neve. Ede nem volt túl beszédes, Tódornak viszont be nem állt a szája. Úgy örült, hogy végre talált valakit, akinek elmondhatja a gondolatait, hogy csak beszélt, beszélt megállás nélkül. Ede jó hallgatóságnak bizonyult, hiszen vele eddig még nem állt szóba senki, és örült, hogy Tódor arra járt. Amikor megkérdezte Edétől, hogy miért van itt egyedül, ő csak végignézett magán, és nem válaszolt. A kis csiga nagyon megsajnálta. Elhatározta, hogy nem vándorol tovább, itt marad Edével, a hernyóval. Attól kezdve elválaszthatatlan jó barátok lettek. Együtt járták a leveleket, csúszkáltak a fűben, nagyokat nevettek a harmatos virágok tövében, és igen jól érezték magukat. Tódor sokszor elnézte barátját, és nagyon csodálkozott, hogyan láthatta őt először csúnyának, hiszen olyan kedves mosolya van, olyan értő tekintete, és olyan szépen tud csúszni a leveleken, és amikor nevet, úgy hullámzik a hasa, mint amikor a víz fodrozódik a tócsában. Szeretett vele lenni. Ede is kedvelte Tódor társaságát. Okosnak találta és sok mindent megtudott tőle. Igazi jó barátok lettek.

Hanem amikor beköszöntött a nyár, Ede, ha lehet még szótlanabb volt, és naphosszat csak heverészett, nem akart sehová sem menni. Tódor hiába kérlelte, nem mozdult semerre. Viszont egyre kövérebb lett. Tódor egyedül járt ennivalóért, és nagyon aggódott barátjáért, de az már nem szólalt meg egyáltalán. Akkor Tódor elhatározta, hogy segítséget hoz. Elindult az erdőbe, hogy megkeresse a tudós Pocok apót, hátha tud erre valami orvosságot. Ment éjjel-nappal, esőben, verőfényben, fáradtságot nem kímélve, amíg Pocok apó házához nem ért. Az meg fogta a pipáját, meg némi pipadohányt, nehogy kifogyjon a nagy úton, és csatlakozott Tódorhoz. Kíváncsi volt, mi lehet a hernyóval? Pocok anyó persze nem maradt otthon egyedül, hátha ő is tud segíteni!

Akkor kezdődtek a rejtélyes dolgok, amikor visszaértek. Sehol nem találták ugyanis Edét. – Hol lehet? Nem nyelhette el a föld! Biztosan ezen a helyen volt, nem mozdult semerre, itt viszont nem volt más, csak egy üres fehér színű fonalgubó. A színe emlékeztette Tódort egy kissé hernyó barátja színére, de az lehetetlen! Ez itt egy üres gubó, az biztos! Pocok apó a pipájából eregette a füstöt, nem szólt, csak hümmögött. Pocok anyó persze veszekedett, hogy most fölöslegesen tették meg ezt a nagy utat, nem is volt itt semmiféle beteg hernyó, a csiga lóvá tette őket! Csiga Tódor leült egy fűszálra és keserves sírásra fakadt. Nem értette, hová tűnt a barátja, és félt, hogy valami baja esett.

  • Miért is mentem el? Miért is hagytam őt magára? - úgy érezte cserben hagyta Edét.
  • Hát, itt kérem igazi rejtéllyel állunk szemben. Mi ez az üres gubó, és hogyan függ össze Ede hernyóval, ez itt a kérdés! – szívta meg a pipáját jó alaposan Pocok apó, hogy csak úgy bodrozódott a füst felfelé, beborítva a fejük fölötti leveles ágat.

Hanem amikor oszlani kezdett a füst, egy szép pillangót pillantottak meg, aki egyenesen Tódor csiga tekervényes házának tetejére szállt le. Hatalmas szárnya világoskék volt, gyönyörű minták tarkították, és úgy csillogott rajta a napfény, hogy beleszédültek mind a hárman. Kecsesen meghajolt, de nem szólt. Viszont a szeme huncutul mosolygott.

Tódor felnézett, és mintha az a mosoly ismerős lett volna neki, teljesen összezavarodott.

  • Kit tisztelhetünk önben? – kérdezte Pocokné asszony, mert ő bizony nem ijed meg a saját árnyékától, de nem ám!
  • Ede vagyok, nem ismersz meg Tódor?

Tódor csak rázta a fejét, és nem akart hinni a szemének. Ede egy hernyó volt, ez a teremtmény pedig a világ legszebb pillangója! Ha ez nem rejtélyes, akkor semmi!

  • Tudjátok mi pillangók, először hernyóként éljük az életünket, aztán begubózunk, - mint én ebbe itt, amit láttok – aztán, amint kifejlődik a szárnyunk, előbújunk a gubóból, mint pillangók.

Pocok apó csak nézte a gubót, aztán a pillangót, majd megint a gubót, újra a pillangót, aztán csak kiejtette a pipáját a szájából! A többit már tudjátok!

Tódor és Ede nagyot nevettek, és hűséges barátok maradtak, amíg meg nem haltak. Pocok apó és pocok anyó hazament, és unokáinak máig meséli a csodagubó esetét.

 

 

Apor Kata, amatőr író

Ezt a mesét írta: Apor Kata amatőr író

Kaliczka Tamásné vagyok. Papír- írószer üzletet vezetek Budapesten és Romhányban. Érzékenyítve vagyok egyaránt a városi és a vidéki életkörülményekre is. Minden és mindenki érdekel, fogékonyan reagálok a szociális eseményekre, az emberi viszonyokra. Kisgyermekkorom óta szeretem a meséket, ennek következményeképpen szinte álomvilágban élek. Íróként először 2018-ban mutatkoztam be. Novellákkal kezdtem, ...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-01-25 14:29

Nagyon tanulságos, szépen felépített vesét olvashattam az alkotásodban. Szeretettel és tetszéssel: Rita