A csukló legény

A csukló legény.

Egyszer volt, hol nem volt, a távoli bérceken is túl, ahol már a kismalac se túr, volt egy királyi palota. Abban élt a király a szolgáival, szakácsaival és mindenkivel, aki a mindennapjaiban segítségére volt. Nem nősült meg soha, így gyermeke sem született.

Történt egyszer, hogy a királyi udvarra hatalmas bú nehezedett, mert óriási tragédia súlytotta a királyt. A suszter őfelsége kedvenc csizmáját nem tudta úgy megcsinálni, ahogy az elvárta volna, teljesen tönkretette. Soha többé nem tudta felvenni. Ez hosszú időre kedvét szegte. Teltek a hetek, hónapok, és még mindig nem tudott senki mosolyt csalni a király arcára.

Így hát a nép körében kihirdették, hogy aki meg tudja nevettetni őfelségét, az nagy jutalomban részesül.

Tudták az emberek, hogy nem egyszerű a feladat, mert ha már hónapok óta nem sikerült megmosolyogtatni a királyt, akkor tényleg nagy fájdalom nyomhatja a szívét. A nép összedugta a fejét. Tanakodtak napokon keresztül, vajon mivel lehetne azt a szegény királyt felvidítani.

Az uralkodó végrehajtója kiadta az őröknek a feladatot, hogy csak azokat a személyeket engedjék trónja elé, akik tényleg vicces ötlettel jönnek. Mindenkit nincs lehetőség megnézni, mert az udvarnak is sok a dolga és persze maga a király is nagyon elfoglalt.

Először is jelentkezett az udvari bolond. Felajánlotta az őröknek, hogy csinál néhány trükköt, zsonglőrködik a labdáival, vet néhány cigánykereket, kicsit bohóckodik. Az őrök vakargatták a fejüket, gondolkodtak. Jó lesz-e? No, majd kiderül. Beengedték hát a bolondot. Amint a trón előtt megjelent, elkezdett mutatványokat csinálni: cigánykerekezett, bohóckodott, 5 labdával zsonglőrködött, amit direkt elrontott. Csak ügyetlenkedett velük, mint egy kétbalkezes, a labdák szanaszét gurultak. Mindehhez persze meglepődött arcot vágott, hogy azt a hatást keltse, tényleg elszúrta a mutatványt. Az őrök és a szolgák nagyot kacagtak a bolond szerencsétlenkedésén, de sajnos a király rezzenéstelen arccal, unottan nézte az előadást. Az udvari bolond sajnálkozva hagyta el a tróntermet.

A következő nap előjött két polgár, akik közül az egyik rettentően csikis volt. Ahogy hozzáért a társa, már nevetett is rögtön. Bemutatták először az őröknek, hogy azok eldöntsék, méltó-e a páros a király előtti megjelenésre. Az előző napi eset után már nagyon meggondolták, kit is engedjenek oda. De hát, jó legyen. Kitárták a kaput, és a két jövevény el is kezdte a király nevettetésének próbáját. A csikiző elkezdte csiklandozni a másik ember oldalát, nyakát, fejét, talpát. Ő erre megállás nélkül nevetett, már szinte fulladozott, alig bírta abbahagyni. Mindenki, aki látta őket nagy nevetésben tört ki, de amint a királyra pillantottak az emberek, hirtelen elkomolyodtak. Ez a műsor se érte el a célját, a király ugyanúgy búskomoran bámult maga elé, mint már hónapok óta. A két vendég csalódottan távozott.

Teltek a napok, de semmi érdekes nem történt a palota háza táján.

Időközben egy legénnyel elég szerencsétlen dolog történt. Lefutott 45 km-t, majd megevett 6 darab szilvát és a végén mindezt leöblítette 4 liter vízzel. Amikor az utolsó cseppet is lehörpintette a kancsóból, hirtelen elkezdett csuklani. Csuklott, csuklott és csuklott. Semmi egyebet nem tudott csinálni. Odament hozzá az egyik jó cimborája.

– Szia – üdvözölte őt.

– Szi ... hukk .. a. Hukk. Ho... hukk ... vagy... ? Hukk.

– Jól, köszi, de látom, hogy te annyira nem.

– Ugyan... hukk. Ni... hukk ... ncs oly... hukk ... an ... hukk so... hukk ... k ba... hukk ... jom.

– Mióta tart ez a csuklás?

– Sze... hukk ... rintem hukk oly... hukk ... an hukk hár... hukk ... om ó... hukk rája.

– Jaj, szegénykém. Na figyelj. Adok egy pohár vizet. Idd meg.

És ezzel töltött neki vizet, a legény megitta és vártak. Eltelt 10 másodperc, a fiú ismét csuklott és nem tudta abbahagyni.

– Ez nem sikerült. Nem baj. Akkor most figyelj rám. Vegyél egy nagy levegőt, tartsd benn 15 másodpercig.

A legény úgy is tett. Vett egy jó nagy levegőt, benn tartotta 15 másodpercig, utána kifújta. Majd csuklott még egyet.

– Semmi baj. Akkor most adok neked egy kis citromlevet, az majd segíteni fog.

– Hukk. Re... hukk ...mélem. Hukk.

Megitta a legény a citromlevet. Vártak. Eltelt 10 másodperc és ismét csuklott egyet.

– Ez ... hukk so ... hukk ... ha nem hukk .... fog hukk elm... hukk úlni. Hukk.

– Egyszer majdcsak elmúlik. Örökre nem maradhatsz így. Mit ne mondjak. Elég viccesen festesz.

– Ez hukk ... nagy... hukk ... on ked... hukk ... ves.

– Van egy nagyon jó ötletem!

– Hukk Hall... hukk ... juk!

– Hallottad, hogy a király hónapok óta szomorú? Ha valaki meg tudja nevettetni, akkor nagy jutalmat kap.

– Igen ... hukk. Ha... hukk ... llottam. Hukk.

– Mi lenne, ha elmennél hozzá? Szerintem nagyot kacagna! Elmegyek veled! Nincs vesztenivalód.

– Igaz ... hukk ... ad hukk lehet.

Ezzel útra keltek és a királyi palota irányába tartottak. Nem kellett sokat menniük, mert nagyon közel volt hozzájuk. Amikor odaértek, akkor a csukló legény barátja mondta el jövetelük célját és hogy mily módon szeretnék őfelségét megkacagtatni. Az őrök beengedték őket, mert látták, hogy ez talán végre örömet hoz a király lelkére. Mire odaértek, szegény csukló legény már annyira csuklott, hogy alig bírt menni. Úgy kellett vonszolni, mint valami részeget. A barátja segített rajta. Ahogy a király elé álltak, üdvözölte a csukló legényt.

– Üdvözöllek! Azért jöttél, hogy megnevettess?

– Ur ... hukk ... am ... hukk ... kir ... hukk ... ályom! Hukk. Szer .... hukk ... etn ... hukk ... ém, ha .... hukk ... nev ... hukk etne ... egy ... hukk ... jót!

Szegény alig bírt beszélni. A barátja támogatta  meg a hónaljánál fogva. A király csak nézte őt, és kacagott, kacagott. Alig bírta abbahagyni. Az egész udvar nevetett. Mindenki boldog volt, hogy a király végre újra a régi lett.

– Köszönöm, hogy eljöttél hozzám. Örülök, hogy nevetésre bírtál. Ahogy ígértem, megjutalmazlak. Kapsz tőlem egy tyúkot és egy zsák krumplit. Ezen kívül fogadd el még ezt a csodálatos arany nyakláncot, amit a szomszédos ország királya hagyott nekem ajándékba. Nagyon értékes.

– Hukk. Kösz ... hukk ... önöm hukk szép ... hukk ... en.

A két fiatalember elhagyta a tróntermet és a csukló ember örült, hogy segíthetett a királyon. A jutalmának nem nagyon tudott örülni, mert most meg ő volt bánatos a szörnyű, nem múló csuklás miatt. Ahogy eljöttek a palotából, még utána is csuklott. Ment tovább a dolgára, de akkor se szűnt meg a csuklás. Eltartott még utána napokig, hetekig és ki tudja. Lehet, hogy még azóta se múlt el... Hukk.