A tó titkai

A tó titkai.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy titokzatos tó. Nagyon szép helyen feküdt és nagyon különleges volt. Mindenki megcsodálta. Egy napon, még a régmúltban, vagy 500 éve, két kisgyerek játszott a közelében. Hogy, hogy nem, beleestek a vízbe és nyomuk veszett. Búvárok indultak a keresésükre, de nem találták meg őket. Az a hír járta, hogy lakik a tóban egy szörny és felfalta a két gyereket, de senki nem tudta ezt a szörnyűséget alátámasztani. Ez az eset miatt nem engedték a szülők a tó közelébe a csemetéjüket, mert féltek, hogy újra valami hasonló történik. Ki is akarná, hogy a gyermekét elragadja a tó gonosz szörnye?

Egy délután arra sétált egy család, akik mit sem tudtak erről a rémes esetről, így a kislányuk is velük volt. Ahogy a tó körül sétálgattak, a lány gyermeki hangokat hallott. Mondta is a szüleinek, de ők ebből semmit nem véltek felfedezni. Pedig a kislány erősködött:

-Nevetések, gyermeki dallamok jönnek fel a víz alól! Tényleg  nem halljátok?

De a szülők rá sem hederítettek, mert hiába füleltek, ebből semmit nem hallottak.

Amikor délután a kislány szülei ledőltek a szokásos ebéd utáni sziesztájukra, a kislány megközelítette a tavat azon a részen, ahol a gyermeki hangok jöttek fel a víz felszínére. Megszólította a gyerekeket és válaszoltak is neki. Megmondták, hogy hol tud lemenni a tó aljára. A lány először nem akarta elhinni, hogy fog tudni lélegezni a víz alatt, de ők csak bátorították, hogy tud. A lány kipróbálta, hogy kap-e levegőt és felfedezte, hogy tényleg tud lélegezni. Ekkor bátrabb lett és ment, amerre hívták őt. Meg is pillantotta a két fiút, ahogy fogócskáztak boldogan a tó alján. A kislány is beállt játszani, és nagyon élvezték a játékot mindannyian. A két fiú elmesélte neki, hogy a víz alatt megáll az idő és nem fognak ott öregedni soha. Nekik nem élnek már a szüleik és nincs is miért a víz felszínére menniük. Ha a lány azonban bármikor fel szeretne menni, megteheti. A gyermekek képesek csak rá, hogy a víz alatt lélegezzenek és számukra megáll az idő. A felnőttek őket nem látják és nem is hallják. Ezért volt, hogy  a búvárok hiába keresték őket. Eközben a kislány már hallotta a szüleit, ahogy a nevét kiáltják és eszeveszetten keresik. Felment a tó partjára, hogy megnyugtassa őket. Viszont vágyott vissza a víz aljára, mert valahogy ott minden olyan nyugodt és békés volt. A szülei persze nem hitték el, hogy ez valóban igaz lenne, amit a tó titkáról mesélt. Ahogy hazaértek, a barátainak elmondott mindent a titkos lenti életről és együtt fel is keresték a helyet. Gyakran eljártak oda és a környéken egyre szélesebb körökben terjedt a híre a víz alatti életnek és időtlenségnek. A gyermekek boldogan mentek le a víz alá, és szinte alig lehetett őket onnan kirángatni. Mert hát az élet nem állt meg odafent, mindenkit vártak haza a szülők, nagyszülők és a gyermeki földi élet. Akiknek nem volt családjuk, nem is tértek vissza soha többé a szárazföldre, mert nem volt miért. A víz alatti időtlenségben megtalálták az örök boldogságot.