A falevél

A falevél.

Volt egyszer egy kis falevél, Levelentyű. A többi falevéllel együtt egy fa ágán lógott.

Kora ősszel már nagyon várták a falevelek, hogy leeshessenek a fáról és elindulhassanak kalandos útjukra. Az időjárás miatt a nagy szél kishíján többször is leszakította száráról Levelentyűt, aki vegyes érzésekkel várta az elszakadást, mert különféle történetek keringtek a fa lombjában körbe-körbe arról, hogy mi történik a falevelekkel, miután leestek a fáról.

Voltak, akik a fa tövébe hullottak és a szél nem sodorta őket tovább, így lemaradtak egy csomó kalandról... 

-A családi házaknál legalább komposzt lehetne belőlünk, na de itt... - morfondírozott Levelentyű. 

A lombkoronában az a hír járta, hogy egy erdőben leesni a legjobb a fáról, mert ott friss erdei illat van. És ha egy kiránduló a térdig érő avarba markolva örömében feldobálja őket, az nagyon jó játék! Mint a gyerekeknek a kisebb hullámvasút. 

Levelentyű nagyon vágyott arra, hogy kicsit kalandozhasson vagy örömet okozzon valakinek, mielőtt végleg elszárad, ezért remélte, hogy ha végre leesik, akkor éppen szél lesz, ami tovább utaztatja őt ismeretlen kalandok felé. 

Egy nap igazán hűvösre fordult az idő és egy nagy vihar közben Levelentyű el is szakadt a fától, több más társával együtt és a fűben kötöttek ki.

Mikor a parkgondozó dolgozni kezdett a gereblyével, Levelentyű a kupac oldalára került. Szerencséjükre egy kósza Szélúrfi arrafelé fújt és messze repítette a fától kis társaival együtt.

Más faleveleket összegeeblyéztek és az avart elégetve füstként születtek újjá, majd libbentek tova az ég felé. 

Várakozva néztek körül, amikor hirtelen csaholva megjelent egy szeleburdi, játékos barna szőrgombóc, egy kiskutya. 

Mindent izgatottan megszimatolt, a kavicsokat, a földet, a leveleket, némelyiket meg is nyalta. Aztán egyszer csak pisilt egy nagyot. Mindegyikük elázott, még Levelentyű is. De szerencséjük volt, mert jött egy futó zápor, ami lemosta róluk a harmatos kutyapisit.

Azután egy járókelő, aki arra sietett, a lábával tovább repítette, így berepült a homokozóba, ott pedig egy baba próbálta meg kíváncsian a szájába gyömöszölni a rémült falevelet. Anyukája még idejében kikapta a baba kezéből Levelentyűt, mielőtt a szájába tehette volna.

De még ideje sem volt felocsúdni, mikor egy vidáman szökdécselő, szőke copfos kislány megállt mellette, alaposan szemügyre vette, majd hirtelen a kezébe kapta. Haza szerette volna vinni, de anyukája látta, hogy az imént a kölyökkutya őt  is lepisilte, így nem engedte és inkább máskor, száraz időben gyűjtöttek faleveleket. 

Levelentyűt szinte azonnal újra felkapta a szél és felrepítette egy emeletes ház ablakára. A párkányon belesve azt látta, ahogy éppen egy apuka a kislányával a filccel összefirkált falat, asztalt és ágyat mossák le, majd egy hatalmas fehér karton lapot ragasztanak fel az ajtóra, amire majd rajzolgatni lehet.

A szomszédos lakásban egy kisfiúval társasjátékozott az apukája, hogy könnyebben teljen az idő, amíg kigyógyul a bárányhimlőből. Egy emelettel feljebb egy kedves, idős házaspár lakott. A nagymama kötögetett, a nagypapa pedig néha felnézett az újságjából, ha valami érdekeset hallott a tv-ben, közben teáztak, beszélgettek.

Levelentyűt felvitte a szél a tizedik emeletre is, ahonnan jól látta az épp megjelenő szivárványt. A harmadikon egy szabad napos apuka  barkácsolt és vidám zenét hallgatott. A másodikon egy kismama táncolt meghitten a férjével, az első emeleten pedig egy betegeskedő kislány az anyukájával óriási szivárványszínű buborékokat fújt a nyitott ablaknál. A földszinten egy idős kutyus békésen tűrte, ahogy egy kiscica cincálja a farkát vagy ugrál a hátán.

Ekkor egy hirtelen széllökés megint tovább vitte Levelentyűt, át a villamos sínek fölött a kertváros felé, majd kikötött egy iskola udvarán.

Még folyt a tanítás, a kis falevelet a szél hol az emeleti, hol a földszinti ablakpárkányok valamelyikére rakta le. Levelentyű szinte mindent látott az iskola életéből, majd a röpködés után az udvari homokozóban landolt. Itt várta, hogy kicsengessenek és jobban szemügyre vehesse az ajtón kiömlő gyerekeket.

Nem kellett sokáig várnia, hamarosan szinte tele lett az udvar. Valaki labdázott, focizott vagy kergetőzött, mások beszélgettek a barátaikkal.

Egy kisfiú egy idő után kiszállt a játékból és a homokozóhoz sétált, ahol meglátta Levelentyűt. Közelebb jött, hogy jobban szemügyre vegye őt, az egyetlen zöld falevelet a homokozó közepén. Levelentyűnek a torkában dobogott a szíve,  mert fogalma sem volt, mi fog történni vele. Eddig annyi szép kalandban volt része, annyi mindent látott, hogy álmodni sem mert ilyet még ott a fa tetején.

A fiú, -olyan 9 év körüli, szemüveges fiúcska-, óvatosan felvette. Lesöpörte róla finoman a homokot, alaposan szemügyre vette, hogy nem-e szakadt vagy lyukas, de minden rendben volt, így a kezébe rejtette.  Majd hirtelen a kis falevél előtt minden elsötétült, mert a kisfiú még zsebre is tette. Levelentyű izgult, mert a mély zsebben semmit sem látott.

A szünet után még végighallgatott egy környezet -és egy matematika órát a kisfiú zsebében. Azután jöttek érte és elindultak haza.

Otthon a kisfiú óvatosan kivette a zsebéből Levelentyűt és a kanapén ülő édesanyja kezébe tette.

A falevélke felpillantva már csak azt látta, hogy szipogva, összeölelkezve nézegetik őt. 

Ugyanis Levelentyű hiába nem tudta magáról, de  hihetetlenül gyönyörű szép zöld volt.

És szív alakú.