A házikó

A házikó.

Egy madárcsicsergéssel és zörejekkel teli erdő szélén volt egy kisebb halom kő. Régen egy kis lak lehetett, talán egy vihar rombolta le, a lakói már réges-régen elköltöztek, így mostanra már mindenhol benőtte a fű és a gaz. Mégis látszott, hogy egykor nagyon szép lehetett. A körülötte lévő kerítés is eléggé rozoga volt már, a festék megkopott rajta és néhol a lécek is hiányoztak. 

A romok mellett álló fán élt egy bagoly. Titkon nagyon remélte, hogy egyszer új lakók érkeznek, akik pont itt szeretnének letelepedni. Ám évek óta hiába várt.  Akik idetévedtek és meglátták a romokat, bizony nem akartak ilyen nagy munkába fogni. Így hát a bagoly maradt -és vele együtt a romok is.

De nem volt magányos. Barátja volt a Nap, ami hideg időben melengette és a szél, ami a forró nyári napokon lehűtötte. Az éjjeli vadászat előtt mindig kedélyesen elbeszélgetett a kedves pillangóval, aki pedig a régi levélszekrényke tetején pihent meg, úton hazafelé a mezőről. Olykor, mikor tiszta volt az éjszakai égbolt, együtt nézték a Holdat, a csillagokat és a bolygókat. Elképzelték, milyen sebesen haladnak el az arra járó űrhajók. A huncut szél egy óvatlan pillanatban elcsente a papírsárkányokat a közeli domboldalon a gyerekek kezéből, akik kiáltásokkal és vidám kacagással kergették, hogy visszaszerezzék.

A romok mellett egy kertecske nyomai voltak. A fára finom puha moha nőtt, az arra járók mindig kíváncsian megsimították. Volt még sok szép, de nem ehető gomba, csodás illatú, színpompás virágok és persze jöttek a zümmögő dongók és méhek, hogy kelyheikből nektárt szippantsanak. A bokrokon áfonya és szeder nőtt, a kirándulók mindig leeszegették a maradékot, amit az erdei állatok meghagytak. 

Így éldegélt a kis bagoly az erdő szélén. Egy nap, mikor már az éjszakai vadászatra  készülődött, szokatlan neszre lett figyelmes. Csendben ült a fa egyik vastag ágán és figyelt. Az erdő fái közül felbukkant egy farkas. Ahogy kiért az erdőszélre, jól körülnézett, hol tudna éjjel meghúzódni. Végül az egyik bokor tövébe telepedett le. A bagoly látta, hogy a farkas nem veszélyes, nem rombol, még csak nem is vonyít, így vadászatra indult és mire zsákmányával visszatért, a farkas már mélyen aludt.

A farkas megszokta az egyedüllétet, így elég nehezen állt szóba a barátságos bagollyal. De a bagoly mindig kedves volt vele, így a farkas hamar rájött, hogy nem is olyan rossz, ha van kivel beszélgetnie az élet nagy dolgairól.

Egyik nap megint furcsa zaj hallatszott az erdő felől. A farkas épp a fa árnyékában pihent, a bagoly pedig a fa tetején szunyókált. Erős zaj volt, fel is riadtak mindketten és kicsit félve, de kíváncsian néztek a fák felé, várva, ki érkezik. Nagy meglepetésükre egy oroszlán volt, aki felettébb örült, hogy végre kikeveredett a nagy erdőből, miután alaposan eltévedt.

Bizalmatlanul méregették egymást. Az oroszlán üvöltött is párat a biztonság kedvéért, hogy tudja meg mindenki, ki is köztük a legerősebb, de végül barátságot kötöttek. 

Hármasban gyorsan teltek a napok, sosem unatkoztak. A többiek gyorsan rájöttek, hogy az oroszlán ugyan nagy és félelmetes, de mégis jó barát.

A nagy nyári viharok közben és a rossz idő közeledtével újra és újra bőrig áztak.

-Kellene valami jó meleg, védett búvóhely,  ahol meghúzhatjuk magunkat... - gondolták.

Így arra jutottak, hogy a romokból újjá építik a kis házat. Köveket hordtak, rakodtak, tapasztottak, ástak és illesztettek fáradhatatlanul. Még a Nap, a szél és a fák is segítettek nekik: a Nap kevésbé melegen sütött, hogy ne a legnagyobb melegben kelljen dolgozniuk, a szél nem fújt olyan erősen, csak épp annyira, hogy enyhülést hozhasson és a fák is úgy hajladoztak a szélben, hogy még nagyobb árnyékot adhassanak nekik. 

A házikó még nem volt teljesen kész, mikor újabb zörej hallatszott az erdő felől. Egy kíváncsi róka osont ki a fák közül. Vele is összebarátkoztak, szeretettel fogadták.

A róka azonban kicsit más volt, mint ők. Kiderült ugyanis, hogy elég lusta és esze ágában sincs segíteni nekik a ház építésében. Hiába hívták, mindig talált valami kifogást.

-Most vadászni megyek, éhes vagyok!-jelentette ki.

-Jaj, ma olyan meleg van, hogy tudtok így dolgozni?-nyafogta.

-Majd holnap segítek, csak ma kipihenem magam,  álmos vagyok az éjszakai vadászat miatt!-húzta ki magát újra és újra a munka alól.

A többiek próbáltak a lelkére beszélni szép szóval, de  mit sem ért. Még a bagoly is dolgozott nappal, pedig ő is éjjel vadászott. Igaz, ő emiatt a nappal egy részében pihent, a másik részében segített a ház építésében, de így mégis mindenki jól járt.

Csak a rókának nem fűlt a foga sehogy sem a munkához. Az oroszlán mordult is egyet-kettőt, de mivel békés fajta volt, nem cincálta meg a lusta róka bundáját, pedig megérdemelte volna. 

És a ravasz róka ezt ki is használta. A többiek sokszor jelentőségteljesen egymásra néztek, mikor fáradtan a léhűtő rókára pillantottak.

Végül készen lett az igazán takaros kis házikó. Szépen berendezték, mindenkinek lett benne meleg fekhelye, még a bagolynak is jutott a kandalló szélén egy kényelmes zug. Meg is ünnepelték, hogy a házikó elkészült. Finom vacsorát készítettek közösen, nagyon jóllaktak. Azonban ahogy eljött az este, a dolgos állatok összenéztek és a rókát éjszakára kitessékelték a házból. A róka hevesen tiltakozott, de az oroszlán szigorúan összevont szemöldöke meggyőzte arról, hogy jobb, ha tovább nem vitatkozik.

Aznap is és onnantól kezdve minden nap kint töltötte az éjszakát a szabad ég alatt. Egyik nap a nagy fa tövében, másik nap az erdő széli fák közelében, majd a bokor alá behúzódva. Ám az éjszakák egyre hidegebbek lettek, a róka nagyon fázott. Olykor este titokban a kunyhó ablakán bepillantva irigykedve nézte, ahogy bent a többiek a kandalló melegénél beszélgettek. 

Már nagyon bánta, hogy nem segített nekik a ház építésében. Kétségbe volt esve, hogy hogyan fogja így kibírni az őszt és majd a jeges telet. Az is eszébe jutott, hogy újra útra kel és keres magának egy másik helyet, ahol meghúzódhat a hidegben. Néha majdnem bekopogott, hogy fogadják be éjszakára, de végül nem merte megtenni, hiszen a lelke mélyén tudta, hogy igazuk van, hiszen hiába kérték,  nem segített nekik az építkezésben. 

-Holnap megpróbálok bocsánatot kérni, hátha mégis beengednek melegedni... -gondolta, miközben próbalt elaludni, de a vacogástól nem tudott. 

Annyira didergett, hogy észre sem vette, hogy a többiek az ablakból sajnálkozva figyelik.

-Ó, de nagyon fázhat!-mondta aggódva a bagoly.

-Igen, szerintem is. De ne felejtsétek el, hogy csak nevetett rajtunk, amikor elejtettünk valamit vagy amikor a falak leomlottak a rossz illesztés miatt. –mondta figyelmeztetően az oroszlán.

-Igazad van, elég csúnyán viselkedett!-szólalt meg egyszerre a pillangó, a farkas és a madarak.

Hosszú csend következett.

-Na de mégsem hagyhatjuk, hogy szegény pára odakint megfagyjon! - kiáltották fel egyszerre. 

Azon nyomban behívták a meglepett rókát, bebugyolálták, forró teával kínálták. A róka hálásan pislogott és mikor végre abba tudta hagyni a vacogást, bűnbánóan bocsánatot kért és megígérte, hogy innentől kezdve minden munkából kiveszi a részét. Be is tartotta, amit ígért, szorgalmasan segített a házi munkában és a ház körül is. Mikor közösen rendbe hozták a kertet, ő ásott a legkitartóbban, mindig legutolsóként fejezte be a munkát és a kerítés festését sem engedte át másnak. A fára még egy madáretetőt is fabrikált, ahova a kedves kismadarak tavasszal kiköltöztek.A többiek látva, mennyire igyekszik, mindent megbocsájtottak neki.

A kertben jó időben sütögettek,  kirándultak, csinosítgatták a házat vagy jókat játszottak, sokat beszélgettek.

Hideg téli estéken behúzódtak a házikóba, ahol a kandallóban vidáman pattogott a tűz és a kunyhó megtelt szeretettel, melegséggel. 

Minden este az ajtóban összegyűlve integettek az éjszakai vadászatra induló bagolynak és rókának.