A virágoskert

A virágoskert.

Margó néni már sok éve egyedül volt, pont azóta, amióta Papó már a Mennyben élt. Legnagyobb boldogságát a virágoskertje jelentette számára, az egész faluban az a hír járta, hogy az övé a legszebb és leggondozottabb kert. Szépséges növényei meghálálták a gondoskodást, még a szomszéd faluból is a csodájára jártak. A kert tele volt színpompás virágokkal: tulipánnal, ibolyával, rózsákkal, krizantémokkal és a méhek boldogan zümmögtek körülöttük, mohón gyűjtötték a finom nektárt.

A néni szeme néha a már kissé rozoga kerítésre tévedt.

-Ráférne egy festés már… -kalandoztak el a gondolatai, miközben hol a lenyugvó napot, hol a kerítést figyelte. –Jövő héten megcsináltatom! Megkérem a szomszéd Tibor bácsit, hogy segítsen, ő úgyis ezermester...- határozta el.

Ám hol a házban akadt sürgős teendője, hol főznie kellett, hol pedig a szomszédasszonyokkal találkozott és sétáltak a friss levegőn. Máskor meg éppen beszélgettek vagy kártyáztak egy jót együtt. Így a kerítés javítása elmaradt.

Egyik nap, az ebéd utáni sziesztából kissé korábban ébredt, mert valami zajt hallott az ajtó felől.

Mikor kinyitotta, majdnem elájult attól, amit meglátott. A kert teljesen szét volt dúlva, az egyik virág balra, a másik jobbra dőlt és az egykor rendezett kertet kisebb-nagyobb gödrök tarkították. A kert közepén pedig egy kutya randalírozott. Épp a csontját ásta el, miután nagy nehezen eldöntötte, melyik csinos gödröt válassza.

Margó néni felocsúdva a megdöbbenésből, olyan éktelen haragra gerjedt, amin még önmaga is meglepődött. Felkapta a seprűjét és kiabálva elkergette a csibész kutyát. Az ijedt ebnek még épp annyi ideje maradt, hogy drága kincsét, a csontot a szájába kapja, majd elszaladt.

A néninek több órába telt, mire rendbe szedte a kertet. Estére minden porcikája sajgott a sok munkától. Még el is sírta magát és nem csak a fáradtságtól, hanem elkeseredettségében is, mennyi munkája veszett oda. Vacsora után nehezen jött álom a szemére.

Másnap reggel, ébredés után pedig sietve igyekezett a kertre nyíló ablakhoz és aggódva pillantott ki, de megnyugodva látta, hogy a kert ugyanolyan rendezett, mint ahogyan este hagyta.

Ebéd után újra lepihent. Később azonban megint szokatlan zajra ébredt. Rossz előérzete támadt, ahogy felült az ágyában, majd az ajtóhoz sietett. Mikor kinyitotta és meglátta a kertet, szóhoz sem jutott. Hát nem újra ott randalírozott a tegnapi kutya? Ám most a virágok már nem érdekelték, a betemetett gödrök annál inkább. Margó néni újra seprűt ragadott és újra elkergette a lókötő kutyát. Aznap is késő este lett, mire sikerült rendbe tennie a felforgatott kertet. Fáradtan roskadt az ágyba, még vacsorázni sem volt kedve.

-Vajon hol szökhetett be? –töprengett gondterhelten. –Biztosan a rozoga kerítés lécei között... Most már tényleg ideje megjavíttatnom! –határozta el. –Hát nem hagyhatom, hogy ez a kutya minden egyes nap szétszedje a gyönyörű kertemet! –háborgott. –Nem győzöm erővel, ha naponta kell rendbe tennem... –gondolta fáradtan és szomorúan.

Másnap reggel megint aggódva nyitotta ki a bejárati ajtót, de éppúgy, mint előző nap a reggeli órákban, mindent rendben talált. Imádkozott, hogy a kutyus ne cincálja szét még harmadszorra is a kertet.

Ebéd után ismét lepihent. De délután megint zajt hallott. Olyan fürgeséggel pattant ki az ágyból és ment az ajtó felé, hogy még maga is meglepődött. 

Azon viszont még jobban, hogy most egy idegen okozta a zajt, aki éppen Margó néni féltve őrzött ezüstjei között kutakodott. Mikor a tolvaj észrevette, hogy rajta kapták, fenyegetően a néni felé indult. Az idős hölgy rémülten csukta be a szemét és megadóan várta, mi következik. De csak egy éles kiáltás hallatszott. Mire Margó néni szeme kinyílt, már csak azt látta, hogy a kóbor kutya a jajveszékelve menekülő bűnözőt kergeti. De nem csak kergette, meg is harapta, még a nadrágját is megszaggatta, hogy eszébe se jusson többet ide visszajönni.  

Haragos és védelmező ugatása, amivel tetteinek nyomatékot adott, messzire elhallatszott.

Mikor a kutyus kifáradva visszaért, a kerítés mellett a kapuban az aggódó néni már várta. Hálásan hajolt le hozzá és szorosan magához ölelte. Behívta a házba,  majd a legnagyobb és legfinomabb húst sütötte ki megmentőjének. A bátor kutya olyan éhes volt, hogy pillanatok alatt befalta az ízletes falatokat.

Attól a naptól fogva elválaszthatatlanok lettek. Margó néni a Maci nevet adta megmentőjének, házikójára egy szép névtáblát is készíttetett.

Ha a néni főzött, Maci a konyhakőre heveredett és nedves orrával izgatottan szippantotta be az ígéretes illatokat. Este az ágy mellett őrizte az idős hölgy álmát és ha a néni a csirkéket etette, akkor a kényelmes kutyaházban szunyókált vagy a kerítésnél figyelte a környéket.

Hamarosan Tibor bácsi megjavította a kerítést, Margó nénivel közösen festették szép fehér színűre. 

A kert egy részét pedig elválasztották a virágoktól és ott Maci annyit ásott, túrt és annyi csontot rejthetett el, amennyit csak akart...