A festő és a villanyszerelő

A festő és a villanyszerelő.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Tüskés, a festő és Tüsi, a villanyszerelő útban hazafelé meglátott egy romos viskót.

Ott állt a megkopott, öreg ház az erdő szélén. - Valamikor szép lehetett, takaros, élettel teli. - De az igen régen lehetett már!- Benézek, ki lakhat benne? – Kop-kop, kop- kop. – Senki se nyitott ajtót. – Bemegyek! – mondta Tüskés. Lenyomta a kilincset és bement. – Gyere, Tüsi, nem lakik itt senki! Minden csupa por és pókháló. – Mit szólnál hozzá, ha rendbe tennénk? Milyen jó lenne a népes családunknak! – Rendben, ez jó ötlet!

Nekigyürkőztek hát a feladatnak. Leszedték a pókhálókat. Letörölték a port. Felsöpörtek, felmostak. Kívül ugyanazt tették. – Mennyivel jobb!- mondta Tüskés. – Nézd, Tüsi! Itt- ott lógnak a vezetékek, csatlakozók, kapcsolók! – Mindjárt megjavítom!- így is tett.  – Addig amig elkészülsz, kifestem! Van nálam púder színű festék. Ilyen lesz belül. Kívül pedig tört fehér. Milyen szép lesz, ha elkészül! – Egész álló nap sürögtek- forogtak. Meg is lett az eredménye! A ház majdnem olyan lett, sőt talán még szebb is, mint újkorában.

Tüskés hazaszaladt. Hívta népes családját. Málna ételt hozott, Mimi pedig muskátlit az ablakba. Gesztenye és Gombóc pedig mindenféle használati tárgyat, amit azon nyomban a helyére tett. Hamu kifényesítette a bútorokat. Fifi, Szotyi és Tökmag a kertet tette rendbe. Kigazolta, megkapálta és meglocsolta a növényeket. – Nézd Szotyi, milyen szép lett! – Gyönyörű! – felelte Tökmag. Hű, milyen csodálatos ez a kert, nem is, inkább park!- lelkendezett Tüskés. – Szépen dolgoztatok! – dicsérte meg őket.

Este lett mire elkészültek. Megvacsoráztak, majd álomra hajtották a fejüket.

Volt már fedél a fejük felett, nem áztak- fáztak soha többé.