Boglárka és Fürj

Boglárka és Fürj.

-Ó, de kellemes az idő! – nyújtózkodott mosolyogva egy zöld szár a cserepesre száradt föld között. Hirtelen jött egy erősebb fuvallat.

- Brr!- rázkódott meg egy pillanatra.- Úgy látszik, erősebben meg kell kapaszkodnom a gyökérzetemmel.

- Hát te ki vagy? – nézett csodálkozva az épp elé szálló madárra.

- Fürj vagyok: „krak-krak”.

- Szervusz, én Boglárka vagyok, azaz leszek majd, ha felnövök.

- Majd még beszélgetünk, de most sietek. - azzal elrepült: „krak-krak”.

- Várni foglak!- kiáltott utána kedvesen. Telt-múlt az idő, este lett. Feljött az égre az ezüstszínű hold és a fénylő csillagok. Egy darabig csodálattal nézte, számlálgatta őket, majd elszenderedett. Másnap hajnalban:

- „pity-palaty”- ébresztette Fürj. –Jó, reggelt! Eljöttem, ahogy megígértem. De megváltoztál!- csodálkozott a kismadár.

- Igen? -Nézett végig magán nagyokat ásítva. – Tényleg! A száramon már szép zöld leveleim is vannak. – örvendezett Boglárka.

- Nem vagy szomjas? – kérdezte Fürj.

- De igen, egyre jobban.

- Hogy kerültél egyáltalán ide?  Néhány társadat a közeli láperdőnél láttam.

- Úgy emlékszem, hogy víz hozott ide még magkoromban és ebben a földben csíráztam ki.

- Értem. Sajnos egyre gyakoribb errefelé az aszály és már nem is emlékszem arra, hogy mikor esett utoljára az eső. Mi lesz így veled?

- Nem tudom. Érzem, hogy lassan elszáradok.

- De én igen! Várj egy kicsit, hamarosan jövök. Fürj elrepült: „krak-krak”. Kis idő elteltével vissza is érkezett, de nem egyedül, a családját is hozta.

- Visszajöttél? – örvendezett Boglárka. Fürj nem válaszolt. Leszálltak mellé egymás után, kitátották a csőrüket és egy- egy csepp vizet hullajtottak a tövéhez. Azon nyomban nedves lett a talaj körülötte.

- Köszönöm szépen! Már nem is vagyok szomjas –ujjongott lelkesen.

- Nagyon szívesen. Megígérem, hogy amíg ilyen szárazság van, minden nap eljövünk és megöntözzük körötted a földet. – Boglárka megkönnyebbült. Nagyon jól estek neki ezek a szavak, hálát érzett a szívében.

- Azt hiszem, hogy a madarak megmentették az életemet.- gondolta magában. Másnap reggel, mikor Fürj és családja megérkezett, már aranysárga volt a virága.

- De szép vagy!- dicsérte Fürj, miután a csőrében hozott vízzel leszállt és meglocsolta a szépséges virág tövét. Családja ugyanígy tett.

- „Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!”- jelentette ki Fürj. Egy ideig még csodálták a szépséges Boglárkát, majd elbúcsúztak és elrepültek. Ahogy magára maradt, gondolataiba merült.

-  Bár itt csíráztam ki, szikkadt földben, mélyre kellett nyúlnom gyökereimmel, hogy megkapaszkodhassak, hogy zord szél ne téphessen ki. Megküzdöttem a szárazsággal is, ám nekem vannak a világon a legjobb barátaim, akik sose hagynak magamra.