A fogalmazás – Zöld Lomb Iskola 1.


http://mocorgohaz.hu/

Beköszöntött az ősz, megkezdődött az új tanév az erdei Zöld Lomb Iskolában.
Nagy volt az izgalom a harmadik osztályosok körében, hiszen tudták, hogy idén új tanító néni érkezik. Fejüket összedugva találgatták, milyen lehet: kedves, szigorú? Esetleg olyan,...

Kép forrása: Leitner Ivett - https://www.instagram.com/juneliline

Beköszöntött az ősz, megkezdődött az új tanév az erdei Zöld Lomb Iskolában.

Nagy volt az izgalom a harmadik osztályosok körében, hiszen tudták, hogy idén új tanító néni érkezik. Fejüket összedugva találgatták, milyen lehet: kedves, szigorú? Esetleg olyan, mint Cinca néni, akitől már harminc éve rettegnek a diákok? Pedig aprócska termetű, és még csak a hangját sem emelte fel sosem, fekete gombszemének szúrós pillantására, bajsza rosszalló rezdülésére mégis meghunyászkodnak a legneveletlenebb nebulók is.

Kisvártatva belépett a terembe hosszú, vékony lábain egy kecses, fiatal hölgy.

– Jó reggelt kívánok! Zike néni vagyok. Ezentúl én foglak tanítani benneteket – nézett körbe mosolyogva. – Nyula bácsi már nagyon sok szépet mesélt rólatok.

A gyerekek kicsit megnyugodtak szeretett tanító bácsijuk említésére. Annak idején ő várta az osztályterem ajtajában a félénk kis elsősöket, és két éven át rengeteget tanultak tőle. Nem csupán a tananyagot adta át nekik, hanem az iskola, a tanulás szeretetét is. Olyan csillogó szemmel, huncut mosollyal nézett rájuk, és olyan érdekesen, lelkesen tudott beszélni a legunalmasabb dolgokról is, hogy ritkán kalandozott el a figyelmük, csak úgy szívták magukba a tudást. Nagyon szomorúak voltak, amikor el kellett válniuk tőle. Még Nyula bácsi ég felé nyújtózó fülei is lekonyultak, miközben sorra megölelte őket.

– Úgy döntöttem, a mai napon még nem kezdjük el a tanulást, inkább ismerkedünk, játszunk, barátkozunk egymással – folytatta Zike néni. – Egyetlen feladatot adok csupán: írjatok egy fogalmazást magatokról, a családotokról. Arról, hogy mivel szerettek foglalkozni a szabadidőtökben, mivel töltöttétek a nyári szünetet. Gondoljátok azt, hogy egy barátotoknak írtok levelet. Nem kell nagyon sietni vele, két hetet kaptok rá.

Gyorsan repült az idő, Zike néni egész nap játszott, nevetett, kedvesen beszélgetett velük, csak úgy ragyogtak hatalmas, barna szemei.

Délután a gyerekek boldogan siettek haza, vidáman rugdalták a lehullott leveleket. Nüsi és Pocka még meg is hempergett a színes szőnyegben.

A kapott feladathoz mindenki másképp állt hozzá. A legtöbben úgy gondolták, bőven van még idejük, ráérnek később foglalkozni vele. Néhányan azért már tervezgették, mit fognak írni.

Sűlyke okos fiú volt, és önbizalomért sem kellett a szomszéd fészekbe repülnie. Nem volt a halogatás híve, úgyhogy vacsora után nekiült, és azonmód le is körmölte a fogalmazást. Nem sokat bajlódott vele, írta, ami az eszébe jutott. Gyorsan végzett, így lefekvés előtt még játszani is tudott egy órát.

Másnap reggel, ahogy az iskola felé repült, megpillantotta Mukót, aki a fákon ugrálva szintén a suliba igyekezett, csak úgy lobogott sárga kendője és hosszú, vörös farka. Mukó kedves, vicces lány volt, emellett okos, lelkiismeretes, az osztály legjobb tanulója.

Őt látva Sűlyke elgondolkodott: talán kicsit összecsapta az első feladatot, amit az új tanító néni adott. Így bizony nem fog túl jó benyomást tenni rá. Ő maga nem akart már bajlódni vele – nem volt túl szorgalmas –, ezért úgy gondolta, megkörnyékezi a segítőkész Mukót.

Leszállt mellé és megszólította:

– Szia, Mukó! Hogy vagy? Hogy telt a vakáció? Voltatok nyaralni? Tegnap nem is beszélgettünk, pedig milyen jó barátok vagyunk!

Mukó csak kapkodta a fejét, szóhoz sem jutott, mert Sűlykének be nem állt az a horgas csőre.

– Te, szóval arra gondoltam, átnézhetnéd a fogalmazásomat. Már tegnap elkészítettem, de félek, hogy nem elég jó. Te olyan ügyes vagy, mindig a tiédet olvasta fel Nyula bácsi. Biztosan sokat tudnál javítani rajta. Na, mit szólsz?

Mukó elgondolkodott, mert nagyon rosszkor jött a kérés. Anyukája beteg volt, ezért rámaradt a házimunka nagy része, és a kistestvéreivel is neki kellett foglalkoznia. De nem szeretett nemet mondani senkinek, ezért így válaszolt:

– Persze, hogy segítek, Sűlyke!

A fiú nem aggódott tovább egy percet sem, tudta, hogy Mukó nem nyugszik, amíg tökéletes nem lesz a fogalmazás.

Így is történt. Az elkövetkező napokban Mukó iskola után elvégezte az otthoni teendőit, gyorsan megvacsorázott, majd nekifogott a tanulásnak. Nagyon igyekezett, hogy Sűlyke fogalmazására is jusson ideje. Szükség is volt rá, mert osztálytársa bizony elég trehány munkát végzett. Mukónak szinte az egészet át kellett írnia.

Minden este hullafáradtan esett az ágyba, és reggelente egyre nehezebben tudott lelket verni magába. Az iskolában is majd leragadt a szeme, pedig Zike néni is nagyon érdekes órákat tartott. Inkább mesélt, mintsem magyarázott. Sokszor bevonta a gyerekeket is, akik észre sem vették, hogy nem játszanak, hanem tanulnak. Amikor csak lehetőség nyílt rá, kimentek a szabadba, ezt szerették a legjobban.

Már Mukó legjobb barátja, egyben padtársa, Hudó is észrevette, hogy a mindig eleven, aktív lányka csak kornyadozik a padban. Rá is kérdezett:

– Mi van veled, Mukó? Beteg vagy? Nem ismerek rád. Úgy festesz, mintha egy mormota bújt volna beléd.

Mukó nem akart panaszkodni, de jólesett kiönteni a szívét, így elmondott mindent Hudónak.

– Jaj, te kis buta! – dorgálta kedvesen a barátja. – Ez az ő feladata, neki kellett volna rendesen megcsinálnia! Neked így is van elég dolgod, a végén tényleg megbetegszel!

– Tudom, igazad van. De ha már elvállaltam, be is fejezem. Nincs túl sok hátra, és szerencsére anyukám is egyre jobban van, nem lesz olyan sok dolgom otthon.

Hudó összeszorította a száját, amennyire csak hosszú metszőfogai engedték, és nagy nehezen lenyelte a kikívánkozó mondanivalóját. Jól ismerte Mukót, tudta, hogy úgyis hiába beszélne neki.

– Tudok valamit segíteni? – kérdezte inkább.

– Köszönöm, nem – felelte Mukó. – Az a legnagyobb segítség, hogy tudom, mindig számíthatok rád.

Néhány nap múlva Mukó végre befejezte Sűlyke fogalmazását. Még aznap este át is szaladt hozzájuk. A kopogásra osztálytársa nyitott ajtót.

– Szia, Sűlyke! Elhoztam a fogalmazást.

– Köszi, már épp akartam kérdezni, hogy haladsz vele. Tudod, holnapután be kell adni.

– Igen, tudom, siettem, ahogy tudtam.

– Azért nem is volt olyan rossz, ugye? Ahhoz képest, hogy félóra alatt megírtam.

– Persze, elég jó volt – mondta a mindig tapintatos Mukó –, de azért sok helyen átfogalmaztam, és kijavítottam a helyesírási hibákat is. Elolvasnád? Szeretném tudni, hogy tetszik.

– Most? – kérdezte kelletlenül Sűlyke. Épp nagy játékban volt, ment volna már vissza. De azért gyorsan átfutotta. – Tök jó lett, köszi! Várj csak egy kicsit!

Beszaladt a szobájába, és felkapott valamit a sarokban lévő dobozból.

– Tessék, ezt neked adom!

Mukó boldogan szorította magához az ajándékot.

– Köszönöm szépen, de nem vártam érte semmit.

– Tudom, de olyan sokat dolgoztál vele, ezzel szeretném megköszönni.

Ezzel a fiú bement, Mukó pedig vidáman indult hazafelé. Biztosan örömet szerzett Sűlykének, gondolta, ha ajándékot adott neki.

Otthon nézte csak meg alaposabban a kis faragott fecskét, és akkor vette észre, hogy kopott rajta a festék, a csőre is letört, és a villás farka egyik fele is hiányzott. Nagyon elszomorodott: ennyire értékelte hát Sűlyke az ő segítségét...

Teltek-múltak a napok. Mukó még mindig bánatos volt, de igyekezett, hogy mások ne vegyék észre rajta. Különösen Hudó, mert ő biztosan megmondta volna a magáét Sűlykének.

Szerdán, a harmadik óra kezdetén Zike néni egy köteg papírral a kezében lépett be.

– A fogalmazások! – súgtak össze izgatottan a nebulók. Mindenki kíváncsian várta, vajon az övé hogy tetszett a tanító néninek.

– Szervusztok, gyerekek! Igen, jól látjátok, valóban a fogalmazásaitokat hoztam – mosolygott rájuk mindentudóan. – Köszönöm, hogy ilyen gondos munkát végeztetek, mindegyik nagyon tetszett. Mindenkivel egyesével el fogok beszélgetni róla, de úgy gondoltam, kezdjük azzal, hogy a legjobban sikerült munkát felolvassa az írója. Ő pedig nem más, mint Sűlyke.

Nagy sutyorgás kezdődött a teremben. Mindenki meglepődött az eredményen. Sűlyke viszont, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, peckesen kisétált a tanári asztal elé, és elkezdte felolvasni a „fogalmazását”.

Hudó alig bírt magával. Izgett-mozgott, lapos farka csak úgy csapkodta a padot.

– Ez nem igazság! – mondta dühösen Mukónak. – Hiszen szinte az egészet te írtad meg helyette!

– Kérlek, ne olyan hangosan! Még meghallja valaki! – nézett körbe ijedten Mukó.

– Nem is lenne baj! Legalább kiderülne! – háborgott tovább, most már kicsit halkabban Hudó. – Legszívesebben elmondanám Zike néninek.

– Ne tedd, légy szíves! Nem szeretnék bajt senkinek! Kérlek, a kedvemért!

Hudó nehezen törődött bele, bántotta az igazságtalanság, főleg, mivel a legjobb barátjával történt. De Mukó könyörgő pofijának nem tudott ellenállni.

A kis mókuslány először még örült is, hiszen mégiscsak az ő munkáját találta a legjobbnak a tanító néni. De ahogy hallgatta Sűlyke csőréből a saját mondatait, egyre jobban elszontyolodott, a végén alig tudta visszatartani a könnyeit. Ahogy vége lett az órának, azonnal felpattant, és kiszaladt az udvarra. Elbújt az egyik fa mögé, és elpityeredett.

Ott talált rá Hudó, aki nem szólt semmit, csak leült mellé és átölelte.

Mukó az elkövetkező napokban egyre szomorúbb lett. Mindig örömmel segített a társainak, és boldog volt, ha egy mosoly, egy csillogó szem, egy ölelés volt a köszönet. Most azonban úgy érezte, csúnyán kihasználták, és nem értette, hogy tehette ezt vele Sűlyke.

Édesanyja is észrevette, hogy valami nincs rendben, de hiába kérdezgette, Mukó nem árulta el, mi a baj.

Szombaton még a tóhoz sem ment le, hiába hívták a barátai, csak búslakodott a szobájában.

Egyszer csak füttyszó hangzott fel.

– Gyere, Mukó, téged keresnek! – kiáltotta az édesanyja.

Mukó, mint egy fáradt öregasszony, úgy tápászkodott fel kedvenc kuckójából, ahol addig olvasni próbált, és kiment.

Lenézett, és a fa alatt Hudót pillantotta meg.

– Szia, Mukó, lejönnél? – kérte a barátja.

Bár nem sok kedve volt játszani, Hudót nem akarta megbántani, így leszaladt hozzá.

Hudó átnyújtott neki egy dobozkát.

– Ezt neked készítettem, mert szeretlek, és nem akarom, hogy szomorú legyél – mondta.

Mukó elvette a dobozt, ami telis-tele volt szebbnél szebb faragott figurákkal. A leggyönyörűbb egy hosszú farkú mókuslány volt, nyakában sárga kendő, mellkasa közepén hatalmas, piros szív.

Mukó meg sem tudott szólalni. Könnyes szemmel a barátja nyakába borult. Mintha minden bánatát, csalódottságát elfújták volna, csak annak a szeretetnek a melegét érezte, amivel Hudó az ajándékot készítette.

– Gyere, menjünk le a tóra – mondta csendesen Hudó.

– Menjünk! – bólintott Mukó.

Egymás kezét fogva elindultak, közben önfeledten rugdosták a lehullott faleveleket.

Hétfő reggel már a régi, életvidám Mukó ugrándozott ágról ágra az iskolába menet.

Amint beért, csodálkozva látta, hogy a mögötte lévő padban ülő Nyéti vigyorogva rákacsint. Nyéti vagány, belevaló lány volt, a nyelvét is alaposan felvágták. Sosem félt megmondani a véleményét, és mindig kiállt az igazságért.

– Szia! – köszönt neki Mukó. – Mi újság?

– Semmi különös – válaszolta huncut mosollyal Nyéti.

Mukó nem erőltette, gondolta, talán egyszerűen csak jó kedve van.

Hamarosan becsöngettek. Múltak a percek, de Zike néni nem mutatkozott. Végül, úgy negyedóra elteltével belépett az ajtón, mögötte kullogott lehajtott fejjel Sűlyke. Most nem volt mosoly a tanító néni arcán, ilyen komolynak még sosem látták.

– Jó reggelt, gyerekek! Ma a tervezett környezetismeret helyett osztályfőnöki órával kezdünk. Azt hiszem, mindannyian tudjátok, mi történt, hiszen ti jöttetek el hozzám, hogy elmeséljétek.

Mukó és Hudó csodálkozva nézett össze. Semmit sem értettek.

– Mukó, gyere ide, kérlek! – mondta Zike néni.

Mukó remegő lábakkal próbált felállni, közben rá sem mert nézni a tanító nénire. Zike néni odalépett hozzá, felemelte az állát, és gyengéden így szólt:

– Ne félj, Mukó, nem tettél semmi rosszat. Segítettél egy társadnak, amikor megkért rá. Szorgalmasan dolgoztál a feladatán, mintha a sajátodat készítenéd. Ő aratta le a dicsőséget a te munkádért, mégsem árultad be. Ezek mind azt mutatják, hogy remek kislány vagy. De azt tudnod kell, hogy amit Sűlyke tett, nem volt helyes, és te akaratlanul is részese voltál. Ülj le, kicsim! – simogatta meg Mukó buksiját.

– Nagyon dicséretes, ha segítetek egymásnak – fordult most már az egész osztályhoz Zike néni –, de a társatok helyett elvégezni a feladatot már nem az. Az pedig kifejezetten helytelen, ha más munkáját adjátok be sajátotokként. De azt hiszem, ezt mindannyian tudjátok, hiszen ezért kerestetek fel. Egyikőtök véletlenül megtudta, mi történt, és megbeszélte az egész osztállyal. Közösen döntöttétek el, hogy szóltok nekem.

Mukó ekkor hátrafordult. Meglátta Nyéti kedves grimaszát, és már tudta, ki szervezte meg az akciót.

– Ez alkalommal nem kapsz büntetést, Sűlyke – folytatta Zike néni. – Remélem, okulsz az esetből, és nem fog többet előfordulni ilyesmi.

Most pedig visszatérünk a fogalmazások értékeléséhez. A második legjobb az volt, amit Mukó adott be, így az az érdekes helyzet állt elő, hogy az első és második helyezett dolgozat ugyanannak a tanulónak az érdeme. Gratulálok, Mukó, szép munkát végeztél! Gyere ki, és olvasd fel a fogalmazásodat.

Az osztályban hatalmas ováció tört ki. Mukó állt a többiekkel szemben, szemei könnyben úsztak, és legszívesebben mindenkit egy hatalmas ölelésbe vont volna. Nagyon büszke és boldog volt. Tudta, hogy ezt a napot sosem fogja elfelejteni, talán még az unokáinak is mesélni fog róla.

Aune Mylläri, amatőr meseíró

Ezt a mesét írta: Aune Mylläri amatőr meseíró

Molnárné Petrovszki Ágnes a "tisztességes" nevem. :-) Különböző fórumokon már évtizedek óta szórakoztatom a barátaimat, ismerőseimet a saját életünkből merített, többnyire vicces kis szösszenetekkel. Bár ők gyakran felvetették, nekem eszembe sem jutott kitalált történeteket írni. Úgy gondoltam, nincs meg hozzá a tehetségem. Végül – terápiás céllal – mégis megszületett A fogalmazás című mese. Nagyon meglepő vol...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!