A gomba és a pillangó

A gomba és a pillangó.

Derűs, nyár végi nap volt, amikor az erdő szélén kidugta fejét a földből egy aprócska gomba.

Ámulva csodálkozott rá az őt körülvevő világra. Színpompás virágok nőttek csokorban, szorgos méhecskék döngicséltek körülöttük. Vidám bogarak jártak táncot a zöldellő rét fölött, páncéljuk aranylóan ragyogott a nap sugarában.

De a leggyönyörűbbek a rajzos szárnyú pillangók voltak! Úgy szálldostak kecsesen, mint megannyi mesebeli tündér.

A kezdeti áhítatot hamarosan szomorúság váltotta fel. A kis gomba úgy érezte, a többiek mind egy nagy családhoz tartoznak, csak ő álldogál magányosan a fa tövében. Szerény külsejével, barna kalapjával teljesen beolvadt a környezetébe, észre sem vették, hogy a világon van.

Teltek-múltak a napok, de ő még mindig csak távolról figyelhette a többiek nyüzsgő életét.

Azután egyszer csak csoda történt: leszállt mellé egy álomszép pillangó, és megszólította:

– Szia! Te miért búslakodsz itt egymagadban?

A gomba meg sem tudott mukkanni, úgy megszeppent.

– Hahó! Hozzád beszélek, kis kalapos! Miért vagy egyedül? Nincsenek barátaid?

– Nincsenek – hajtotta le szomorúan a fejét.

– Ó! Pedig azokra mindenkinek szüksége van! – jelentette ki határozottan a pillangó. – Majd én leszek a barátod, jó?

– Jó! – kiáltott fel boldogan a kis gomba.

Ettől a naptól fogva a pillangó mindennap meglátogatta őt, és órákig beszélgetett vele.

Időközben a picurka, tömzsi gomba nőni kezdett: tönkje megnyúlt, bumfordi kalapja pedig elegánsan szétterült.

Egy napon váratlanul hatalmas vihar csapott le rájuk. Mindenki fejvesztve keresett búvóhelyet.

A gomba megpillantotta barátját, és odakiáltott neki:

– Gyere ide, majd én megvédelek!

A pillangó nem kérette magát, gyorsan mellékucorodott.

Kisvártatva megjelent egy méhecske, majd egy szöcske, a gomba pedig örömmel fogadta be őket is. És csak jöttek, jöttek a menedéket kérők, míg már talpalatnyi hely sem maradt a kalapja alatt. A gomba büszkén kihúzta magát, és próbált még nagyobbra nyújtózni...

A vihar elvonultával mindannyian köszönetet mondtak neki, majd hazamentek.

Másnap a pillangó nem egyedül érkezett. Jöttek sorban mindazok, akiknek segítséget nyújtott. Sőt, nemcsak ők, hiszen gyorsan híre ment kedvességének, annak, hogy nem hagyta őket cserben a bajban.

Ettől kezdve egy pillanatig sem volt magányos és szomorú, hiszen sok-sok barátja lett, akik soha többé nem feledkeztek meg róla.