A falánk fecskefiú

A falánk fecskefiú.

Egy faluvégi ház eresze alatt apró, csésze formájú fészek bújik meg. Egy bájos fecskepár lakik benne, Franciska és Ferdinánd.

Nem sokáig éldegélnek azonban már kettesben. A fészek alján ugyanis öt kis tojás lapul, és bármelyik pillanatban kikelhetnek a fiókák.

Hamarosan meg is hallják a halk kopácsolást. Repedezni kezd az első, majd a második, végül a többi tojás is, és sorra előbújnak a csupasz, pirinyó csemeték.

Némelyikük fenekén még ott virít a tojáshéj, de csőrüket máris hatalmasra tátják. Pocakjuk üres, ők pedig kérik az ennivalót.

Franciska és Ferdinánd egy percet sem késlekedik! Térülnek-fordulnak, nem győzik hordani az élelmet a feneketlen bendőjű apróságoknak.

Az egyik kisfiú, Flóris különösen erőszakos, még a testvérei elől is megpróbál elcsenni egy-két falatot. Anyukája ilyenkor gyengéden meglegyinti a szárnyával. Flóris azonban igencsak szemfüles, időről időre sikerül kijátszania szülei éberségét.

Telik-múlik az idő, cseperednek a gyerekek. Lassacskán elérkezik a repülés ideje. Van, aki nem szívesen hagyja el a fészek biztonságát, de többségük már alig várja, hogy szárnyra keljen. Közéjük tartozik Flóris is, akit majd szétfeszít az önbizalom.

Mivel általában neki sikerült legjobban megtömnie a pocakját, nagyobb, tömzsibb, súlyosabb lett, mint a tesói. Emiatt meg van róla győződve, hogy erősebb és ügyesebb is a többieknél.

Így hát magabiztosan, elsőként lép a fészek szélére, és gondolkodás nélkül el is rugaszkodik. Biztos benne, hogy még a szüleinél is gyorsabban fogja hasítani a levegőt.

El is éri az áhított sebességet, csakhogy nem éppen az elképzelt módon. Ahelyett ugyanis, hogy a magasba lendülne, zuhanni kezd a föld felé. Hiába verdes kétségbeesetten, gyenge szárnyai nem bírják el a súlyát.

Anyukája és apukája azonnal utána vetik magukat, de sehogy sem tudnak segíteni rajta.

Flóris rémülten hunyja be a szemét, és mélységesen bánja már falánkságát és vakmerőségét. Tudja, hogy hamarosan a földbe csapódik, és annak bizony nem lesz jó vége!

Szerencsére azonban épp arra bandukol a ház hatalmas, ám jóindulatú kutyája, Bernát, a kis kelekótya pedig pont a háta közepén landol. Szinte eltűnik a vastag, tömött bundában.

Bernát talán észre sem veszi az aprócska potyautast, ha Franciskáék el nem csivitelik neki, mi történt. A segítőkész óriás ekkor lefekszik, hogy Flóris biztonságosan leszánkázhasson a földre.

Sőt, még arra is vállalkozik, hogy vigyáz rá, amíg megerősödnek a szárnyai és veszít picit a súlyából. Akkor majd vissza tud repülni a fészekbe.

Flóris tehát Bernát otthonában tölti az elkövetkező napokat. Testőre éberen figyeli, óvja, még egy szemtelen légy sem repülhet a közelébe.

A mamája és a papája természetesen naponta többször meglátogatják, és viszik neki az ennivalót, ami bizony most jóval kevesebb a megszokottnál.

Testvérei közül is felkeresik azok, akik már biztonságosan tudnak repülni, és nem félnek eltávolodni a fészektől.

Szülei és Bernát felügyelete alatt Flóris rendszeresen gyakorol, erősíti a szárnyait. Mindennap sikerül egy kicsit magasabbra jutnia.

Végre elérkezik a nap, amikor megpróbálhat hazatérni. Pótpapája a biztonság kedvéért a fészek alá telepszik, hogy szükség esetén ismét a testével fogja fel a zuhanást.

Ezúttal azonban nincs szükség a puha szőnyegre, mert Flóris magabiztosan szárnyal egyre magasabbra, míg el nem éri az otthonát.

A fészek szélére szökkenve boldogan kurjant egy nagyot, és vidáman integet Bernátnak, aki elismerően bólint egyet.

Szülei és testvérei körülveszik, és alaposan megölelgetik. Mielőtt Franciska vagy Ferdinánd kinyitná a csőrét, Flóris megszólal:

– Kérlek, ne haragudjatok rám! – mondja szokatlanul szerényen, és végignéz családja minden tagján. – Alapos leckét kaptam, amit megérdemeltem, és tanultam is belőle.

Anyukája gyengéden megsimogatja a buksiját, testvérei pedig játékosan megbökdösik.

– Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem csened el előlünk a legjobb falatokat? – kacsint rá Fruzsina mosolyogva.

– Igen, azt – válaszolja ünnepélyesen Flóris.

– Akkor jó. Menjünk játszani! – javasolja Félix, egy szót sem vesztegetve tovább a történtekre.

Szüleik beleegyező bólintása után az egész csapat szárnyra kel. Első útjuk Bernáthoz vezet, és vidáman körülzsibongják. Mielőtt továbbállnak, megígérik, hogy ezentúl mindennap felkeresik őt.

– Várlak benneteket! – kiált utánuk a kutya, és rendkívül boldog, hogy ő is a része lett ennek a kedves, derűs kis családnak.