A fűszerek 1. rész Hiangpihó, azaz Hajnalpír

A fűszerek 1. rész Hiangpihó, azaz Hajnalpír.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisvárosi szatócsbolt. Mindenféle árut tartottak benne. Mint például zöldségeket, péksüteményeket és állati eledelekt is. Ebben a boltban volt egy kis fapolc, fűszerekkel megrakva. A fűszerek, nagyon szerettek egymás között beszélgetni. Legjobban azt szerették, ha valami új fűszer került közéjük, aki egy új, csodás történettel szórakoztatta őket. Jött is egy új szállítmány, és ezek között voltak új gyömbér gyökerek is. Üdvözölték egymást, és máris faggatni kezdték az újonnan érkezőket. Ha valaki messzi földről érkezett, az még izgalmasabb volt. Ezek közé a fűszerek közé tartozott a gyömbér is.

- Honnan jöttetek?

- Mi, Kínából. – válaszolták a gyömbér gyökerek.

-S tudtok-e szép, vagy érdekes történeteket a hazátokból?

- Én, igen. Amikor kiszedtek minket a földből, a napszámosok is történetekkel szórakoztatták egymást. Az egyik így szólt. Élt egyszer egy öreg király. Akinek sokat fájt a gyomra. Éjjel is és nappal is. A vidék legjobb orvosai jöttek hozzá. Sokat tudtak enyhíteni a panaszain, de a betegség, mégsem múlt el egészen. Így az öreg király felkerekedett, és lóháton hosszú kísérettel elindult Tibetbe, egy híres kolostorba. Egy hónapig tartott az út. Kanyargós hegyi ösvényeken, araszolva haladtak. Mikor odaértek, a kolostor híres gyógyítója fogadta őket.

- Látom, komolyan szeretnél meggyógyulni, ha ilyen messzi útra indultál.

- Igen. – válaszolta a király.

A király elmesélte a bánatát. A gyógyító, hosszasan kikérdezte az életmódjáról, és szokásairól. Majd adott neki egy gyógytea keveréket, melynek legfőbb összetevője a gyömbér volt. S így szólt:

-A tea keverék sokat fog javítani az állapotodon. Azonban a probléma gyökere, lelki eredetű. Ehhez meg kell fejtened, hogy mi bánt, mi az a régi fájdalom a szívedben, amely megbetegíti a testedet. Írd le minden reggel az álmodat. Ha az álmaid nem súgják meg a választ, gyere vissza egy év múlva, és segítek neked.

A király haza felé indult, lassan araszolva lefelé a tekergős hegyi utakon. Lováról leszállva, folytonos imádkozás közben, a kövekbe kapaszkodva, lejutott a hegyről. Egy cseléd vele aludt, és csak annyi volt a dolga, hogy amikor a király fölébredt, tüstént neki is ébrednie kellett, és tollat ragadva lekörmölnie, amit a király mesélt. A királynak több visszatérő álma is volt. Az egyikben, mindig gyermekkorában, a kedvenc tehenével, Hiangpihóval volt, ami hajnalpírt jelentett. De egy bizonyos pontnál, az álom, mindig megszakadt. A király egy év múlva, ismét felkerekedett. Egy jó hírű cipészmesterrel, csúszásmenetes lábbelit készíttetett, és a legjobb hegyi vezetőket fogadta fel. A gyömbéres teakeverék sokat segített a királyon, így útközben élvezni tudta a páratlan kilátást. Az előtte álló erdőségeket, majd a törpe fenyveseket, megérkezvén pedig a félig már a felhőben álló kolostor látványát. A kolostor orvosa ismét fogadta.

-Mire jutottál kedves király? –kérdezte a gyógyító.

A király elmesélte az álmát, és azt, hogy meddig jutott el. Az orvos azt mondta, hogy hipnózist fog alkalmazni, mely egy olyan módszer, ahol az ember félig alszik, félig éber, és a régi, szívfájdalom, könnyebben kideríthető. A királyt az orvos mély, éber álomba küldte. Majd így szólt.

- Hol vagy?

- A palotában, a tehénkémmel, Hiangpihóval.

-S mit csináltok?

- Játszunk. Én virágot szedek, koszorút fonok, és a nyakába teszem. Ő vígan engem kísérget, és közben legelészik.

- Utána mi történik? – kérdezgeti tovább a gyógyító a királyt.

- Emberek jönnek. Jaj, elviszik Hiangpihót. Ne, ne !- kiáltja a király.

- Hová viszik Hiangpihót?

- Azt mondják, hogy el kell vinniük, mert a rossz termés miatt, éhínség fenyeget. Soha többé nem láttam Hiangpihót.

S a király zokogni kezdett. Hangosan és sokáig. Az orvos hagyta, hogy jól kisírja magát, majd felébresztette.  A király, megkönnyebbülten ébredt fel. Az orvos elmesélte a hallottakat. Azt javasolta a királynak, hogy ne egyen többé húst. Ezzel kioldhatja a fájdalmat, amit Hiangpihó elvesztése okozott benne. Az orvos kérte, hogy egy év múlva, ismét jöjjön el hozzá. Na, tessék! Gondolta magában a király. Még harmadjára is másszak ide fel. De megígérte. A király megfogadta az orvosi tanácsot és nem evett többé húst. Új szakácsokat fogadott fel, akik ízletesen készítették el a bambuszrügyeket, a pak choi salátát és a rizst. Az udvari hölgyek csinosra fogytak. Hiangpihónak, kőből faragtatott emlék szobrot, és kedvenc padja mellé állítatta. A király meggyógyult. Nem fájt többé a gyomra. Így harmadjára, még nagyobb kedvvel indult útnak a veszélyes és fáradtságos útra. Az orvos fogadta a királyt, és rögtön látta a kedélyén, hogy tanácsa sikeres volt.

- Eddig nem fogadtál el tőlem semmit orvos, mond meg hát, hogy fizessem meg neked, hogy segítettél rajtam?

- Azt szeretném kérni tőled, hogy országodban teremts olyan körülményeket, hogy az állatok is békében és boldogságban élhessenek. A vadon élő állatokat ne zargassák, és hagyjanak elég élőhelyet nekik, a haszonállatokat, pedig emberséges körülmények között tartsák. Legyen tiszta óljuk, ne legyenek ketrecben, és minden nap legyenek szabad levegőn. Bánjanak velük kíméletesen! Ha ezt megteszed király, a Jóisten megfizeti ezt néked, és meg fog téged óvni a további gyomorfájástól.

- A magad részére nem kérsz semmit? – kérdezte a király.

- Nekem itt mindenem megvan. Itt köszönt be a hajnal első sugara, a levegő kristálytiszta, csönd van, a tájkép meseszép, és soha nem kell olyat tennem, amit én nem szeretnék. Mondd, mégis mit kellene kérnem?

- Rendben van. – szólt a király, és haza utazott, nagy óvatosan.

A király állta a szavát, és megvalósította az intézkedéseket. A csirkék kiszabadultak a ketrecekből, és takaros tyúk udvarba kerültek. A disznók, eső után boldogan dagonyáztak a pocsolyákban, és fülig sárosak lettek. Hiangpihó népe, a szarvasmarhák, vidáman haraphatták a füvet tavasztól őszig a mezőkön. A király pedig vett magának egy tehénkét, amit ismét Hiangpihónak, azaz, Hajnalpírnak nevezett el. S ha gondjaiba merülve a kedvenc padján üldögélt, Hiangpihó odasomfordált melléje, és szép, nagy fejét a király ölébe tette.