Frigyes elfeledett elemózsiája

Frigyes elfeledett elemózsiája.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Ebben az erdőben lakott Frigyes, a szajkó, más néven, Mátyás madár. Az idő már szeptember közepén járt. Hűvösebbek voltak már a reggelek, és a nap laposabb sugarakkal melengette az erdőt. Így Frigyes sem lustálkodhatott, szorgosan készítette téli élelmiszerkamráját.

 Az egyik raktárja, egy odvas fa volt. Ide hordozta a finomságokat. Tölgymakkot, bükk makkot, diót, szőlőt és kukorica magot. Frigyes másszor az avarba rejtette raktárát. Frigyes gondosan felkészült a télre, ami meg is érkezett. A fák csupaszon álltak, és az erdőben csend honolt. Frigyes, ha éhes volt, felkereste élelmiszer raktárját, és abból lakmározott. Igen ám, de néha elfelejtette, hogy hová dugta el az élelmét az avarban. Frigyes a tél elmúltával készülődött a tavaszra, és tollait fényesítette. Február végén kipattantak a fák és bokrok rügyei, és megjelentek a kis tavaszi virágok, Frigyes pedig párt választani készült. S az avarban, az egyik elrejtett, de meg nem talált makkból, egy pici csemete bújt ki. Egy vékony kis szár volt csupán, néhány hullámos levélkével. Ez a kis csemete, bizony egy tölgyfa csemete volt. A kis tölgyfa, lassan cseperedett. Kitartó munkával, a gyökérzetét erősítette, lassan dúsította, szaporította. A mellette lévő más fafajok, mint például a fűzfa vagy a nyírfa, lendületesen nőttek. Nyújtózkodtak a nap felé. A kis tölgyfa csemetét, nem nézték sokra, mert olyan picike volt. Teltek múltak az évek. A kis tölgyfa csemete, alig növekedett. Még mindig gyökereit fejlesztette. Mert jól tudta, hogy a nagy eredményekhez, szikla szilárd alapokra van szükség. Amikor már elég erősnek érezte a gyökereit, akkor kezdte el törzsét és lombját is fejleszteni. A fűzfa és a nyírfa már jóval nagyobbak voltak a kis tölgynél. Ezután sem tekintették őt sokra, mert lassúnak és eredménytelennek tartották. Ám egy nyári délutánon, nagy vihar kerekedett, erős széllel. A fűzfa és a nyírfa recsegett ropogott, néhány águk le is tört. De a kis tölgyfa, hosszú ideig fejlesztett, mélyre nyúló gyökerei stabilitást biztosítottak, és megóvták a kis tölgyfát a komolyabb veszteségektől. Innentől kezdve, nagyobb becsülete kezdett lenni a kis tölgyfának. Minden évben, egy picivel nagyobb lett. A hosszú gyökereinek köszönhetően, a szárazságot is jobban bírta, a másik két fánál. Újabb évek teltek el, mígnem egy nap, nagyobb lett a másik két fánál. Gyönyörű lombkoronája vidáman susogott a szélben. Egy kirándulás alkalmával, arra járt egy osztály. A tanár megállt a tölgyfánál, és mesélni kezdett róla:

-A tölgyfának hét fajtája él Magyarországon. Ez itt egy kocsányos tölgyfa. A tölgyfa a rendületlen kitartás, és az ősök tiszteletének a jelképe. A magyar címert is koszorúzza. Több száz évet is élhet. Hét, nyolcszáz éves példányokat is ismerünk.  A nyírfa, egy erdőtűz után képes a leggyorsabban megtelepedni. Nagyon sok madár és állat kedveli. A fűzfa hajlékony vesszőiből kosarat fonnak.

A fűzfa és a nyírfa irult- pirult, hogy a kis csenevész tölgyfáról így nyilatkozott a tanár. Nem nézték többet le, sőt, az egyre terebélyesedő lombkoronája miatt, már inkább felfelé kellet rá nézni. A kis tölgyfa egy őszi napon, beérlelte első makkját. Amit szorgosan legeltek az ott élő vaddisznók. Arra járt Frigyes a szajkó, egyik unokája, és elvitte magával az egyik makkot, hogy éléskamrájába elrejtse.