Kép forrása: pixabay.com
A fűszeres és a szegény asszony.
Egyszer volt, hol nem volt, már pontosan nem is tudom, hogy hol, de valahol a főváros szívében állt egy régi boltocska. A bolt tulajdonosa, Lázár mester, nagy köztiszteletnek örvendett. Üzletét fahéj, frissen őrölt szegfűszeg és narancshéj illata lengte be, különösen advent idején. A járókelők amikor arra jártak nagyot szippantottak a finom illatból, amely a bolt ajtaján kiáradt.
Ez a Lázár azonban hiába volt szorgalmas, mégis igen szívtelen ember volt.
- Minden fűszernek ára van, és én senkinek nem adok hitelt – mondogatta.
Egy hideg téli estén, közvetlenül advent idején, amikor már mindenki az ünnepre készült, Lázár egyedül pakolgatott a boltjában.
Egyszer csak, halkan nyílt az ajtó és egy vékony, kopott kabátot viselő asszony lépett be rajta. Az asszonyt Franciskának hívták, akit a városban mindenki ismert. Hajdanában módos asszony volt, de férje halála után mindent elveszített, és két gyermekével szerényen élt egy kis házikóban.
- Bocsásson meg, hogy zavarom – kezdte remegő hangon. Nemsokára itt a karácsony, és szeretném megörvendeztetni a gyermekeimet. Tudna adni nekem egy kis fahéjat és szegfűszeget? Megígérem, amint tudom, visszafizetem.
Lázár mester fel sem nézett a munkájából, apró mérlegén éppen gyömbért méregetett és így szólt:
- Franciska, tudja, hogy itt nincs hitel. Ha ma magának adnék, holnap mindenkinek adnom kéne. Én is ebből élek!
Franciska lesütötte a szemét.
- Értem, Lázár mester. Bocsásson meg a zavarásért – suttogta, majd lassan megfordult, és kilépett a bolt ajtaján.
Kicsi idő múlva egy másik alak, lépett be a boltba. Egy különös idegen, aki hosszú, vastag kabátot viselt, és akinek az arca barátságosan mosolygott.
- Jó estét, Lázár mester! – szólalt meg mély hangon. Láttam az asszonyt, aki épp távozott. Miért nem segített neki?
Lázár könyörtelen hangon így szólt:
- Uram, nem az én dolgom mások nyomorúságán segíteni. Én kereskedő vagyok, és nekem is meg kell élnem.
- Értem. Nos, én szeretném megvenni a boltja összes fűszerét. Minden egyes zacskót, minden kis üveget. Mennyit kérne érte?
Lázár meglepődött, de azon nyomban kimondott egy hatalmas összeget. Miután megkötötték az üzletet megkérdezte:
- De miért vásárolta meg az egészet egyszerre?
- Karácsonyi ajándékot kerestem egy asszony számára – válaszolta az idegen rejtélyesen. Kérem, csomagolja be mindet, és holnap reggelre szállíttassa el Franciska házához.
Lázár elképedt, szemei elkerekedtek.
- Franciska házához?
- Az idegen pedig egy hatalmas erszényt nyújtott át, amely tele volt csillogó aranypénzzel.
- És még valami… adjon át neki egy levelet tőlem.
Másnap kora reggel, amikor Franciska kilépett a házuk ajtaján, egy hatalmas, illatos kosarat talált a küszöbön. A kosár tele volt mindenféle fűszerrel, szegfűszeggel, gyömbérrel, fahéjjal és vaníliával.
Az asszony még sosem látott ilyet. A kosár tetején egy kis levél feküdt. Remegő kézzel nyitotta ki:
„Drága Franciska!
A karácsony az ajándékok ünnepe és a szeretet többet ér, mint bármilyen gazdagság. Azért kaptad ezeket a fűszereket, hogy boldogságot hozz a családodnak és a városnak. Süss belőlük kedvedre, és oszd meg másokkal. A szeretet visszatér hozzád. Boldog karácsonyt!”
Franciska szemében örömkönnyek gyűltek, aztán egész nap sütött. Mézeskalácsot, fűszeres kenyeret és illatos süteményeket készített. A finom illatok betöltötték a házat, majd az egész utcát.
Karácsony estéjén aztán elindult a kosarával, és mindenkinek adott egy darabot a finomságokból. Az emberek mindannyian érezték, hogy valami különleges történt.
Franciska megkínálta Lázár mestert is a mézeskalácsból az pedig hirtelen megértette, hogy az idegen nem csak Franciskának, hanem neki is tanított valamit: a jóság és a nagylelkűség a legnagyobb gazdagság a földön.
Lázár a sok pénzen másik boltot nyitott, és attól az évtől kezdve boltjában minden karácsonykor ingyen adott egy kis fahéjat és szegfűszeget azoknak, akik nem tudták megfizetni. Az emberek pedig ennek emlékére karácsonykor mindannyian mézeskalácsot sütnek, igy emlékeznek vissza arra az évre, amikor a szeretet és a fűszerek csodát tettek.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró
Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...