Vivi a kíváncsi csillag

  • 2022.
    dec
  • 30

https://gabicsabi.hu
Akkor történt, amikor az időnek még nem volt sem kezdete, sem vége, az éjszaka fekete volt, a nappal meg hófehér. Élt valahol, az égbolton, a Világmindenség legtávolabbi sarkában egy picinyke, ragyogó csillag, Vivi volt a neve. Gyémántporos ruhácskáján megc...

Kép forrása: pixabay.com

Akkor történt, amikor az időnek még nem volt sem kezdete, sem vége, az éjszaka fekete volt, a nappal meg hófehér. Élt valahol, az égbolton, a Világmindenség legtávolabbi sarkában egy picinyke, ragyogó csillag, Vivi volt a neve. Gyémántporos ruhácskáján megcsillant a holdsugár, ezüst haját, káprázatos mosolyát vidáman cirógatta az esti szél. Rendkívüli szépségű égitestek sokasága vette körül, de ő mégis sokat unatkozott. Folyton-folyvást a Földet kémlelte és egyre csak a többieket kérdezgette:

  • Kik azok a különös lények ott lenn? Van közöttük egészen kicsi és olyan is, amelyik már igen csak öreg.
  • Azok bizony emberek - mondták a többiek.
  • Milyen furcsák! Akkor is énekelnek, ha vidámak és akkor is, ha szomorúak. A játékból munkát, a munkából játékot csinálnak.
  • Kapcsolódnak egymással – mondta a legöregebb csillag.
  • Mi az a kapcsolódás?
  • Az csakis az emberek kiváltsága. Össze tudnak kapaszkodni sokféleképpen: énekelnek, táncolnak, játszanak, beszélgetnek, dolgoznak, ölelkeznek, tanulnak, sportolnak…
  • Még soha nem láttam hozzájuk foghatót! Bárcsak közelebbről is megnézhetném őket!
  • Legyen kívánságod szerint - szólalt meg ekkor Isten -, megengedem, hogy egy kis időt közöttük tölts.
  • De hogyan juthatok el olyan messzire?
  • Készítek egy utat számodra, amelyen járhatsz majd, de annyit mondhatok, ha letérsz róla, bizonyosan sok fájdalomban lesz részed.
  • Mi az a fájdalom? - kíváncsiskodott tovább a kis csillag.
  • A fájdalom az az utolsó pillanat lesz, mielőtt elveszítenél valamit. Amikor döntened kell… amikor át kell majd gondolnod, mit rontottál el.
  • Ez nagyszerű! Akkor megállhatok egy kis időre és választhatok, hogyan haladjak tovább az úton, igaz?
  • Vívódni és őrlődni fogsz, kétségbeesetten tépelődni…
  • Nem bánom! Látni szeretném az embereket.
  • Ha sikerül betartanod, hogy mindig csak a benned lévő vágyat kövesd, elkerülheted a fájdalmat.
  • Ez igazán semmiség - mondta izgatottan a kis csillag.
  • Legyen hát! S hogy ne menj üres kézzel, készítek egy csomagot is neked.
  • Mit teszel a csomagba? – kíváncsiskodott tovább Vivi.
  • Szeretet lesz benne. Jól vigyázz majd erre a zsákra, el ne veszítsd utad során, mert ebben lesz a te varázserőd!
  • Varázserő? Azt hittem a Földön ilyesmire nincs szükség.
  • Ne feledd… kapcsolódni mész a Földre… adni és kapni… a szeretetből bármikor adhatsz bárkinek! Ez a lényeg! Mert a földön ez a Rend!
  • Értem!
  • Másoknak is adtam ilyet, de volt, aki már az út kezdetén elveszítette. Tudd, hogy mindig adhatsz bárkinek a tiédből, mert a szeretet nem fogy el belőle.
  • Kik várnak rám odalenn?

Anya és Apa, akik azt mondogatják majd, hogy „menj erre, meg arra”, meg hogy „tanulj, mert azt nem vehetik el tőled”. Hogy emlékezz rá honnan jöttél, édesanyádnak a Csilla nevet adtam.  Édesapádat Istvánnak hívják, aki nagyon büszke lesz rád! Két fiúgyermek után te leszel a „csodálatos csillagvirága”. Dávid és Tomi - a testvéreid – mindig vigyázni fognak rád. Ők lesznek a családod, a segítőid az úton.

Hyro, a kutya és Kormi a cica megtanítanak arra, hogy az állatokkal is ugyanolyan méltósággal bánjunk, ahogy mi magunk is elvárjuk. Általuk jobban megérted majd hogyan működik a földi világ.

  • Ez aztán izgalmasan hangzik!
  • Utad során találkozni fogsz majd sok-sok másik kicsi csillaggal is. Abba az oviba járnak, amelyikbe te is járni fogsz. Sokuk nem emlékszik arra, hogy honnan érkezett a földre, de te emlékeztetni tudod őket, ha adni tudsz abból a csomagból nekik, amelyet tőlem kaptál útravalóul.
  • Már alig várom, hogy ott legyek! – mondta Vivi.
  • Várj! Még nem mondtam el mindent. Amikor megérkezel hozzájuk, apró leszel és gyönge. Sokszor érzed majd magad védtelennek, kiszolgáltatottnak és erőtlennek. De gondolj mindig a varázserőre, egy pillanatra sem kételkedj bennem és tudd, hogy az út végén várni fogok rád! És mindenkire, akik így, vagy úgy, de segítik az utadat. Hogy majd újra együtt ragyoghassunk az idők végezetéig.
Tóth Marianna, meseíró

Ezt a mesét írta: Tóth Marianna meseíró

Kunszentmártonban élek, 1963. november 1-én születtem Szentesen. Kisgyermekkorom nagy részét nagyszüleimnél, Alattyánon és Csépán töltöttem, ahol megismerkedtem a falusi emberek életének szépségeivel és nehézségeivel. Iskoláimat Kunszentmártonban, Szarvason, Budapesten, Szegeden és Debrecenben végeztem az óvónői pályához kapcsolódóan. Az óvodapedagógia sajátos eszközrendszere lehetőséget adott arra, hogy a művé...