A gyurgyalagcsalád, életmese


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    feb
  • 24

A gyurgyalag család,
életmese
Szeretettel ajánlom családomnak, akik mindig támogattak.
A májusi szél balzsamos illatot hozott: akácot, bodzát, orgonát. Ezernyi sugarat vert vissza a folyó, ahogy repültek fölötte a gyurgyalagok.
Már érzem! Közel v...

Kép forrása: pixabay.com

A gyurgyalag család,

életmese

Szeretettel ajánlom családomnak, akik mindig támogattak.

A májusi szél balzsamos illatot hozott: akácot, bodzát, orgonát. Ezernyi sugarat vert vissza a folyó, ahogy repültek fölötte a gyurgyalagok.

Már érzem! Közel vagyunk! – súgta a belső hang. A löszfal hívogatóan várta az egész madárkolóniát. Hosszú volt az út, el is fáradtak. Örömmel vették birtokba a régi odút. Jó volt újra otthon lenni!  Mennyire hiányzott neki ez a megszokott hely, minden kis repedésével, tágasságával. A gyurgyalag mama eligazított néhány tollat, hogy még kényelmesebb legyen az üreg. Elhelyezkedtek a régi kedvenc helyükön a papával, összebújtak, megpihentek. Biztos volt társa szeretetében, olyan biztos, mint ahogy a Nap felkel reggel, és este lenyugszik.

Később vette észre, hogy a mindig türelmes, kedves szomszéd szomorúan szemlélődik.

  • Mi történt, mi van veled? – kérdezte.
  • Ne is mondd! Elveszítettem útközben a társamat. Az egyik pillanatban még ott repült, mókázott velem, a másikban sehol sem találtam. Én itt vagyok! Te ott vagy? –kiáltottam. Én magam sem tudom, hogy mi történhetett vele. Alig tudtam utolérni a csapatot! Elnyelte a föld! Annyira hiányzik!
  • Nagyon sajnálom, hogy így történt. – nézett rá együtt érzően a gyurgyalag mama. Nézd, hoztam neked egy kis száraz mohát, hogy kényelmesebb legyen az üreged.
  • Köszönöm, hogy törődsz velem!- mondta a bánatos szomszéd.

A löszfalon sokféle gyurgyalag élt. Voltak közöttük csöndesek, hangosak, veszekedősek, másra vágyók, barátkozók, barátságtalanok, kíváncsiak, közömbösök, irigyek. Mindig történt valami, hol a hely volt kevés, hol a fióka volt rossz helyen. Szóval, pörlekedtek, hangoskodtak, de a végén, mindig egyezségre jutottak. Hisz tudták a leckét, adva kapsz! Mert mindannyian arra vágyunk, hogy odafigyeljenek ránk, törődjenek velünk!

Lassan lebukott a Nap. A sötétség, mint egy puha takaró ölelte át a partot. Milliónyi csillag szikrázott az égbolton. Gyurgyalag mama és papa összebújt a költőüregben. A papa egy pillantás alatt álomba merült. A mama virrasztott a gondolatával. Milyen jó volt úton lenni a csapattal! Hosszú, és fárasztó volt! A repülés arra is jó, hogy rendezzük lelkünket, szembesüljünk önmagunkkal! Sokszor nehéz, és keserves. Hiszen egész életünkben változunk, folyton változunk, s ezáltal akad némi esély, hogy jobbak legyünk! –elmélkedett a mama.

A holnapra gondolt, meglátogatják majd a kedvenc pihenőfájukat, megnézik a környéket, a folyót. A reggeli napsugár ragyogó fényével ébresztette.

 Gondolatai messze kalandoztak, vajon milyenek lesznek a fiókáik? Annyira vágyott már utánuk! Máskor 5-6 tojást tojt, de most csak 3 sikerült.

 Ahogy párja szitakötőkre, darázsra vadászott, ő csak rendületlenül kotlott, melegítette testével a gömb alakú tojásokat. Gyengéden betakarta őket, befelé figyelt, szeretettel, türelemmel várakozott. Mindig rengeteget tanult a fiókáitól.

Folyamatos, feltétel nélküli szeretetet. Felelősnek érezte magát értük.

Egyszer csak, majd a lélegzete állt el. Megérezte a csodát. Az egyik tojásból halk kopogtatás hallatszott. Hagyta, hogy a fiókája maga találja meg az útját. Amikor megpillantotta picike fejét, szívét melegség járta át. Mert a születés a világ legnagyobb csodája!

  • Szervusz, mindenem! Már nagyon vártalak! S pont ilyennek vártalak! A mamád vagyok!- gyönyörködött a kis pihe-puha tollasban.

Boldog volt, úgy érezte, a mindenséget öleli magához egy pillanatra.

  • Te vagy a világ legszebb gyurgyalag fiókája! - bugyborékolta. Olyan színes lesz majd a tollad, mint a papádé! Ő a legderekabb gyurgyalag az egész lösz parton. Ragyogó színű a tolla, a hasánál kékeszöld, és gyönyörű a dolmánya. A fejénél gesztenyebarna, a torkánál aranysárga! S a legszebb, a hosszú fekete csőre.
  • No, nézd csak, itt van már a papa!
  • Kibújtál végre! Hoztam nektek egy kis zamatos szitakötőt! - mondta kedvesen.
  • Pihenj kicsit, biztos elfáradtál már!

A mama elrepült a folyó felett. Millió fény szikrázott a vízen. Milyen szép is a világ! Kikelnek hamarosan a többi fiókáink is. S megtanítjuk mindenre, amit tudunk az egész világról. Legelőször arra tanítjuk meg, hogy legyen büszke arra, hogy gyurgyalagnak született. A mi népünk békés, összetartó család, mindig törődünk egymással, s mindig számíthatunk egymásra, ha baj van. A mama kedvenc pihenőfájához repült. Itt akkor szokott üldögélni, amikor a fényes Nap épp delelőn áll. Hazafele röptében kapta el a szitakötőt. Mennyire ízlett neki! A másodikat már a családjának vitte, biztosan megéheztek!

A költőüregben gyönyörködtek a pelyhesben.

  • Milyen mókás! Majd megtanítalak repülni! - mondta büszkén a papája.
  • Persze, majd, ha eljön az ideje! - zárta be a beszélgetést a mama.

Épp akkor dugta ki a fejét a második tojásból a fióka.

  • Szervusz, kincsem! A mamád vagyok! S itt a papád, és a bátyád is!

A kis fióka csak nézelődött, fészkelődött. –Milyen gyönyörű vagy! - dédelgette a mama, s gyönyörködött minden mozdulatában. Harmincszor kelt fel a Nap, amióta az első gyurgyalag fióka kikelt a tojásból.  

Lassanként elérkezett az idő, hogy repüljön. A papa lelkesen mutatta, hogy tartsa a szárnyát, hogy rugaszkodjon el, hogy használja ki az áramlatot. A mama csak aggódott, elég nagy már? Nem történik vele valami? Nem zuhan le? Mire felocsúdott volna, a kis gyurgyalag fióka már repült is a papa után.

  • Nézd mama! Tudok repülni! - kiáltotta mámorosan.

Büszkén nézett utánuk. Telt, múlt az idő.  A költőüreg egyre szűkösebb lett. Már a kisebbik fióka is önfeledten repült a löszfal oldaláról. A gyurgyalag mama még várakozott, hogy a harmadik tojásból is készülődik-e a fiókája. A nappalokat éjszakák váltották fel, de csak nem kelt ki. Összeszorult a mama szíve. Vajon, mi történhetett? Ebben a gömb alakú tojásban nem fogant meg az élet. A mama egész éjjel le sem hunyta a szemét, szomorú volt.

 Mennyire várta őt is!  – Az életben vannak dolgok, amelyekre nem tudunk hatni, s a legtöbb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk. Itt van ez a két gyönyörű gyurgyalagja, a párja, a családja, a barátaik.

Hajnalban ébredt, és sehol nem látta a nagyobbik fiókáját. Kérdezte a papát, a húgát, a szomszédokat, a barátokat, de bizony senki sem látta. Keresték, kutatták, a lösz fal minden odújába benéztek. Már a nap is lement, de a fióka nem ért haza. Soha nem volt ilyen hosszú az éjszaka! Minden gondolata csak ő volt! Hol lehet? Mi történt vele?

Minden nap új reményt ad! – győzködte magát a mama. Még pirkadat előtt elrepült, úgy sem tudott volna egy szemhunyásnyit aludni. Alig ért az első fához, azt hitte, nem hisz a szemének!

Az elveszettnek hitt fiókája, ott üldögélt barátai körében.

  • Hol voltál ilyen sokáig? Mindig kértem, ha elhagyod a lösz falat, szólj! Úgy vártalak!
  • Bocsánat, mama! Máskor úgy lesz! –mondta a megkerült ifjú gyurgyalag.

 Másnap reggel kisebbik fiókája ébresztette.

  • Mama! Én a gólyákkal kelek majd útra Afrikába!
  • A gólyákkal? - hüledezett a mama. Gondolkozz egy kicsit! Mekkora a gólya, és mekkora vagy te? Hogy tudnál együtt repülni velük?
  • De mama, a gólya a legjobb barátom! - vágta rá konokul a fióka.
  • Lehet a legjobb barátod, persze, de kérlek, velünk repülj! Aztán majd Afrikában megkeresitek egymást! –zárta le a vitát a gyurgyalag mama.
  • Ezek a mai fiatalok, még a tojáshéj a fenekükön van! - motyogta magában, míg álomba merült.

Az egyik nyári éjjelen óriási vihar jött. Nyirkos csönd lepte el a löszfalat. Csupán a papa horkolása hallatszott. Már a csillagok sem látszottak. Csak a hold sápadozott az égen. A folyó felöl sirályok vijjogását hozta a szél. Valami mozdult a szürkületben. Érezni lehetett a víz, a vihar szagát. Föltámadt a szél, csak úgy süvített a lösz fal résein.  A kis gyurgyalag szívét a félelem szorította össze.

  • Tesóm! Odakucorodhatok hozzád? – kérdezte reménykedve.
  • Persze, hugi! Gyere! – s szárnyával gyengéden betakarta reszkető testvérét.

Jó volt mellébújni! Mindig is csodálta a bátyját. Ő is szeretett volna olyan gyönyörűen repülni, olyan ügyesen vadászni! S pont olyan ragyogó farktollra vágyott, mint a testvéréé.

Valami jóleső melegség, boldogság járta át a szívét. Tőle tanult meg különbséget tenni a szép, a jó között. A végtelen nyugalma mindig jó hatással volt rá.

Jó testvérek voltak, de azért mindig adódtak viszályok.

A kis gyurgyalagnak mindenről mindig meg volt a véleménye, és azonnal ki is mondta:

-        De mama! A tesóm 3 bögölyt kapott vacsorára, én meg csak egy lepkét!

-        S különben is, ő miért maradhat kint este a lösz falon, amikor nekem már haza kell, jönnöm?

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok gyötörték. A mama, és a papa próbált szelíden, igazságosan engedni a két fiókának. Eltelt a nyár, ezernyi örömmel, kalanddal.

A szeptemberi pirkadat egyre hűvösebb lett. A folyóparton a fák sárgába és bíborba öltöztették a leveleiket. Mások voltak a fények, a hangok, az illatok.

  • Itt az idő! - súgta a belső hang.

Arra gondolt, milyen jó lesz megmutatni majd a fiókáiknak Afrikát, és az egész világot. Mindent megtanítottak már nekik: mit lehet repülés közben megenni, hogy szedjék ki a darázs fullánkját, hogy kell gyorsan elrejtőzni, ha a hatalmas szárnyú madár jön.  S arra is, hogy törődni kell a társaikkal! S milyen szerencsések, hogy egy csapathoz tartozhatnak!

Örömmel üdvözölték egymást a gyurgyalagok.  Féltő szemmel figyelték a hangoskodó ifjakat. Mert bizony az úton mindenkire sok veszély leselkedik! - Nem kell félni! Együtt erősek vagyunk, mindent kibírunk! S mindig van valaki, aki észreveszi az örömödet, a bánatodat!

A csapat biztonságot ad! Majd hamarosan eljön az idő, amikor az ifjak is a maguk útját járják. S mennyi lehetőség van bennük! - töprengett a mama.

Egy kicsit még elgondolkodott; már régóta tudja, honnan jött, és hova tart. S azt is tudja, mi az életfeladata: fészekmelegséget biztosítani szerettei számára. S ehhez adatik némi idő itt ezen a földön. Mindig találunk társakat az úton.

Még köröztek egy kicsit a folyó felett, mely ezernyi sugarat vert vissza búcsúzóul. A mama utoljára visszapillantott a löszfalra, és azt gondolta:

-  Hisz az élet csodálatos, és mennyi örömet rejt! Csak észre kell vennünk.

 

Domonyik Józsefné, amatőr meseíró

Azt gondoltam, ha választani kellene milyen tárgy szeretnék lenni, a hamuban sült pogácsát választanám. Talán azért, mert sokféle dolog van benne. az útrabocsátás, az otthon egy darabkája, valamint az üzenet: légy bátor, valósítsd meg az álmaidat. Indulj el az utadon, mindig találsz társakat, barátokat. A segítő hivatásom úgy érzem jelen van az írásaimban. A meséim is valahogy erről szólnak. Törődjünk magunk...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!