Az elveszett varázspálca


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

                      Az elveszett varázspálca
Szeretettel ajánlom kisunokáimnak: Petrának, Áginak, Helkának
Egyre rövidebbek lettek a nappalok a Kerekerdőben. Hajladoztak a vén tölgyfák, mintha óriások húzták-vonták volna őket. Messziről vadkacsák hangját ...

Kép forrása: pixabay.com

                      Az elveszett varázspálca

Szeretettel ajánlom kisunokáimnak: Petrának, Áginak, Helkának

Egyre rövidebbek lettek a nappalok a Kerekerdőben. Hajladoztak a vén tölgyfák, mintha óriások húzták-vonták volna őket. Messziről vadkacsák hangját hozta a szél. Az ősz ezernyi színével, termésével ajándékozta meg az erdő lakóit. Pirkadt. Egyre világosabb lett, a köd felhúzódott a hegy gerincéig. Az avarban süncsalád pihent.

- Jó lenne valami szállásra lelni, ami megvéd bennünket a hidegtől! – dörmögte sünpapa.

- Kellene még ennivaló is. Hosszú a tél! Elindulok, még mielőtt elered az eső. Keresek gombát, vackort, csipkebogyót is. Fiam, ne menj sehová! Várj meg itt! - szólt vissza sünmama, azzal elballagott.

- Megnézem azt az odvas fát, kérlek, maradj itt a tisztáson, a galagonyabokor alatt! – mondta a papa, s ő is elindult a másik irányba.

A kis süngyerek figyelte a fák levelein libbenő fényeket, amikor a csendet sírás törte meg. De micsoda sírás volt! Mintha üveg csengettyűket fújt volna az őszi szellő! Pedig csak egy bájos tündér pityergett panaszosan. Szép volt, szebbet nem is lehetett volna képzelni!  Az orcája, mint a hajnal pírja, a haja tűzpiros, s a szeme zöld, mint a tavaszi rét.

- Hol lehet a varázspálcám? Sehol sem találom! – szipogott a tündér.

Folyt a könnye, mint a záporeső. Egy csepp épp a süngyerek fejére esett.

- Bocsánat! Ki sírdogál itt ilyen nagyon? – kérdezte a süngyerek kíváncsian.

- Tündér vagyok! Elvesztettem a varázspálcámat, és sehol sem találom! Nem láttál erre egy fényes pálcát? – kérdezte a tündér szomorúan. - Csillag van a tetején!

- Sajnos, nem. Csak őzlábgombát. Tele van velük az erdő eső után. Ne szomorkodj! Segítek neked megtalálni. - felelte a süngyerek.

Épp akkor ért oda a tisztásra az őzgida.

- Szervusztok! Ki pityogott itt ilyen keservesen?

- Én, a Tündér, elvesztettem a varázspálcámat! Sehol sem találom!

- Szívesen segítünk megkeresni! Biztos vagyok abban, hogy előkerül.  Majd meglátjátok! – bíztatta őt az őzgida.

- Erre jók a barátok! – bólogatott egyetértően a kis sün. - De tudjátok mit? Hívjuk ide a mókust is. Több szem többet lát!

- Mókus! Mókus! Mókus! – kiabálták egyszerre.

A fák közül egy vidám mókus ugrott elő.

- Szervusztok! Ti hívtatok engem? – kérdezte a rozsdavörös mókuska.

- Igen! A Tündér elveszítette a varázspálcáját. Tudnál nekünk segíteni? – néztek rá kérdőn a többiek.

-        Szívesen! Amíg ti az avarban körbenéztek, én a fák ágai között keresgélek! – felelte a mókus.

Elindult a kis csapat, néztek jobbra, néztek balra, és ballagtak lassan, komótosan. A kis süngyerek egyszer csak egy bánatos szempárt vett észre egy kökénybokor alján. Olyan volt, mint ő, és mégsem olyan! Hófehér volt minden tüskéje.

  • Hát te ki vagy? Hogy kerülsz ide? – kérdezte meglepetten.
  • Süngyerek vagyok! Elvesztettem a családom! – válaszolta a másik.
  • Mi, sünök, tüskések, szürkés-barnák vagyunk, hogy jól el tudjunk bújni az avarban.
  • Nem tudom, milyen az a szürkés barna, és nem tudom, milyen színű az avar, de azt tudom, hogy nekem is vannak tüskéim. Mindig olyan szerettem volna lenni, mint a többiek! - mondta a fehér süngyerek.
  • Hogy hogy nem tudod, milyen színű az avar? – kérdezték szinte egyszerre.
  • Sajnos nem látok semmit. Viszont mindent jól hallok, és messziről megérzek minden szagot. Kis mancsaimmal pedig mindent jól ki tudok tapogatni.
  • És hol hagytad el a családod?
  • Nem emlékszem rá. Sünpapa, és Sünmama meghagyták, hogy maradjak a bokornál, de megéreztem a vackor illatát, és nem tudtam ellenállni neki. Belakmároztam és elaludtam. Vissza pedig már nem találtam. – szipogta szomorúan a kis fehér sün.
  • Tudod mit? Gyere velünk! Segíts megkeresni a tündér varázspálcáját, utána megkeressük a családod! - hívta az új barátját a kis sün.

Tovább indultak az erdőben a kis állatok. A szél úgy tépte, cibálta a fák ágait, hogy csak úgy sóhajtoztak. A megmaradt leveleket pedig egy áramlat felkapta, és megtáncoltatta. A nap néha-néha kitekintett a felhők mögül, aztán átvette a helyét a szürkeség. A kis csapat hamarosan visszatért a tisztásra a galagonyabokorhoz.

  • Besötétedett! Nem látunk már semmit. – szólalt meg szomorúan a kis süngyerek.
  • Oh, akkor hogy fogom megtalálni a varázspálcámat? – hüppögött a tündér.
  • Ne féljetek, majd én tovább keresem. A sötétség a barátom, hiszen nem látok semmit. Nekem mindig sötét van.

A fehér kis sün buzgón szaglászni kezdett, mancsával óvatosan tolta arrébb a lehullott faleveleket. Egyszer csak felkiáltott!

- Nézzétek! Találtam valamit a bokor alján. Izzik a lábacskám, ha hozzáér, és mintha csillag alakú kövek díszítenék!

- Oh! A varázspálcám! De jó, hogy előkerült! Már azt hittem, sosem találom meg!  Mi lett volna velem karácsonykor, hiszen az ünnep tündére vagyok.

Én gyújtom meg a varázspálcámmal a gyertyákat. Köszönöm! – kiáltott fel hirtelen a tündér, és elmosolyodott. Így még szebb volt, mint eddig.

 Azután mindnyájan visszatértek, ahonnan elindultak, lekucorogtak a galagonyabokor aljába. Vidám lakmározásba kezdtek. A fehér süninek lehúzták az ágakat a földre, hogy könnyebben elérje. -Maradj velünk, amíg meg nem találjuk a családodat! – kérlelte a süngyerek. Elférsz az odunkban, nagyon örülnék neked! Megosztom veled még a vacsorám is! A kis fehér sün elmosolyodott, szívét jóleső melegség járta át. Barátokra lelt, törődnek vele, befogadták.

El sem merte hinni. Halkan megszólalt: - Azt mondtad az előbb, te a karácsony tündére vagy! - Mi az a karácsony? Sosem hallottam róla!

- A téli napforduló idején, mikor hó borít mindent és nagyon hideg van, akkor ünnepeljük a karácsonyt. Azért nem hallottatok még róla, mert ti, sünök, téli álmot alszotok! Ilyenkor ünneplőbe öltöztetjük a szívünket, s az otthonunkat, az ablakokat, és rendületlenül hiszünk a csodákban. Az emberek fát díszítenek, sütemény illata lengi be az otthonokat, fahéj a vanília.

A karácsony egyszerre szól a törődésről, szeretetről, az örömről, az ajándékozásról, a rituálékról, az együttlétről… Ünnepet csempészünk az életünkbe, s jobbá válunk. - sóhajtott, és gondolataiba merült a tündér.

  • Mindent köszönök nektek! S neked, kis fehér sün, teljesítem egy kívánságod, mivel kitartásoddal és csodálatos képességeiddel megtaláltad a varázspálcámat. Mondd, csak mit kívánsz? – kérdezte a tündér.
  • Kérlek, kívánd azt, hogy te is láss, úgy, mint mi! – néztek rá újdonsült barátai.
  • Hogy megtudd, milyen színe van az őszi faleveleknek, a virágoknak, a lombkoronának, a szivárványnak! – ugrott hozzá közelebb a mókus.

A kis fehér sün elgondolkodva hajtotta le a fejét, és azt mondta:

  • Igazán jó lenne látni a színeket és benneteket is, de legjobban a szüleim mellett szeretnék lenni. Azt kívánom, azt kérem, repíts el a családomhoz, mert már biztosan nagyon hiányzom nekik, ahogy ők is nekem!
  • Nagyon bölcsen döntöttél, kis sün. Kívánságod teljesítem. „Icipici süngyerek, családjában ott legyen!”

Ahogy kimondta a tündér a varázsigét, a varázspálcából csillámló szikrák örvénylettek, forgószél kerekedett, mely magával ragadta a kis fehér sünt, és felemelte a magasba. A többiek szájtátva néztek utána. Az erdőt lágy szellő cirógatta, és a pálcából áradó fény bevilágította az egész égboltot.

Majd hirtelen minden eltűnt, a fény, a forgószél, és a kis fehér süngyerek. Csak a falevelek susogása hallatszott közel-távol.

  • Köszönöm, hogy segítettetek nekem! Rólatok sem feledkezem meg. Hálám jeléül karácsonykor ellátogatok majd hozzátok is! – azzal pördült egyet a tündér, elmormolt egy varázsigét és eltűnt.

- Én is megyek. Gyűjtök még egy kis mogyorót a hideg napokra. – ugrott fel a fa tetejére a mókus.

- Szervusztok! Megkeresem a családomat! – és sebesen eliramodott az őzgida is.

A közeli öreg tölgy gyökerei között száraz, tágas, szélvédett odúra lelt a süncsalád. A süngyerek a meleg vacokban elmondta, micsoda kalandban volt része, és azt is, hogy új barátra tett szert. Mesélt a karácsonyról is, és egymás megajándékozásáról, valamint a tündér ígéretéről.

Megvacsoráztak, majd összekucorodtak. Csak annyira, hogy érezzék egymás közelségét, de ne sértsék meg egymást a tüskéikkel. A kis sün behunyta a szemét, orcáján ott maradt a mosoly. Úgy érezte, a szeretet körbe öleli, mint egy puha, meleg takaró.

Mégsem tudott elaludni, egyre csak a tündér szavaira gondolt. Vágyott rá, hogy nekik is legyen karácsonyuk. Törte a fejét, hogy mit csináljon. Megvárta, míg a szülei álomba merültek. Óvatosan kimászott az odúból.

Olyan sötét volt kint, hogy az orráig is alig látott. Eszébe jutott új barátja, a kis fehér sün.  Ő mindig ezt tapasztalja.  Felidézte, amit mondott.  „Mindent jól hallok, és messziről megérzek minden szagot. Kis mancsaimmal pedig mindent jól ki tudok tapogatni.” Tanulhatunk egymástól! - gondolta.

Titokzatos volt az erdő, félelmetes árnyakkal, neszekkel. Föltámadt a szél, és messziről nyirkos szagot hozott.

Próbálta tapintásból, szaglásból megismerni a növényeket. A fenyő jó gyanta illatára azonnal ráismert, ahogy a moha puhaságát is érezte.  Hosszas keresgélés után egy kis ágra lelt. Bevonszolta az odú sarkába.

  • Hogy is mondta a tündér? Valami ajándékot emlegetett. Mit adhatnék én, amikor ilyen kicsi vagyok? –töprengett.

Eszébe jutott, hogy délután talált néhány száraz bogarat a tölgyfa kérgénél. Azon nyomban elindult. Az erdőben furcsa, ismeretlen hangokat, neszeket hallott. Fölkapta a fejét, fülelt, a szíve vadul kalapált. Néha meg is botlott. Végre, megtalálta a bogarakat. De mivel díszítse fel a kis fácskát?

Ahogy hazafele baktatott, rálépett egy száraz makkra. – Hát persze!-gondolta. Felszedett néhányat belőle. Majd az ágra aggatja! Előre örült, hogy mit szól majd a mama, a papa, ha meglátják!

Eddig mindig csak ő kapott ajándékot! Most életében először ő is adhat. Sosem érzett még ilyet. Büszkeség töltötte el. Sokáig forgolódott, fészkelődött, míg az álom rátalált. A kis sün szívében különös melegséget érzett az egész világ fele. Az égen milliónyi csillag szikrázott, s a hold a Kerekerdőre borította sápadt fényét. Békesség lakott az erdőben, s a szívekben.

Talán ez lenne a karácsony?

 

 

Az illusztrációt Súlyok Etelka készítette. Köszönöm szépen. 

 

 

 

 

Domonyik Józsefné, amatőr meseíró

Azt gondoltam, ha választani kellene milyen tárgy szeretnék lenni, a hamuban sült pogácsát választanám. Talán azért, mert sokféle dolog van benne. az útrabocsátás, az otthon egy darabkája, valamint az üzenet: légy bátor, valósítsd meg az álmaidat. Indulj el az utadon, mindig találsz társakat, barátokat. A segítő hivatásom úgy érzem jelen van az írásaimban. A meséim is valahogy erről szólnak. Törődjünk magunk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!