Barion Pixel

A három kismalac és a farkas


http://mocorgohaz.hu/
  • 2024.
    már
  • 28

Élt egyszer három icipici nemrég született kismalac a baromfiudvarban.
Gondtalanul élték napjaikat. Amikor csak tehették dagonyáztak, ugrabugráltak, fetrengtek a sárban. De úgy ám, hogy messzi- messzi fröcskölt az a trutyis latyak. Beterített mindent: füvet...

Kép forrása: https://tengr.ai

Élt egyszer három icipici nemrég született kismalac a baromfiudvarban.

Gondtalanul élték napjaikat. Amikor csak tehették dagonyáztak, ugrabugráltak, fetrengtek a sárban. De úgy ám, hogy messzi- messzi fröcskölt az a trutyis latyak. Beterített mindent: füvet, bokrokat, a diófát, sőt még a disznóólat is, amelyben laktak. De ki bánta! Hangosan kacarásztak, nevetgéltek, hisz olyan jól érezték magukat. Amikor megéheztek, finomabbnál- finomabb moslékot ettek. Ettek? Dehogy, inkább faltak! Nem is, inkább csámcsogtak! Azon versengtek, hogy ki csámcsog a leghangosabban. Megtehették, hisz nem szólt rájuk ezért senki se, náluk ez bevett szokás volt.

Történt egy napon, hogy a legnagyobb kismalac eltűnt.  Keresték- kutatták mindenfelé, de sehol se akadtak a nyomára, pedig követték a lábnyomait. Egyszer csak észrevették, hogy a baromfiudvar kapuja tárva- nyitva áll.

Ki tudja miként, s hogyan, de valahogy kinyílt az ajtó és a legnagyobb kismalac a nyomokból ítélve megszökött.

Tanácstalan volt a három kismalac. Most mi tévők legyenek? Tudták, hogy kint az ismeretlenben veszélyes lehet, hisz a szüleik oly sokszor figyelmeztették őket erre. De nem volt más választás, a legidősebb, legnagyobb testvér után kell menni, hisz lehet, hogy bajba jutott. Utána is ment a középső. Ment, mendegélt a nyomok után, míg egyszer csak az utolsó patanyom is eltűnt. A középső malacka nézett erre, nézett arra, de csak az erdő szélét látta. – Hű, csak nem bement ebbe a nagy- nagy rengetegbe? Vagy valaki elrabolhatta? – töprengett magában.

Valójában az történt, hogy ahogy ott sétálgatott az erdőben meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget.- Szívesen. Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.

Amikor a legkisebb malacka észrevette a legidősebb kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedte csámpás csülköcskéit. – Szervusz, te merre jártál? – Ekkor az elmesélte. Miután befejezte, rákérdezett: hát a középső testvérem, hol van? – Elment megkeresni. – Komolyan? – Komolyan!- Gyere, menjünk be az ólba, hátha hazajön! De az csak nem jött, így a legkisebb is utána indult.

Valójában az történt, hogy ahogy ott sétálgatott az erdőben a középső kismalac, meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget.- Szívesen. Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.

Amikor a legidősebb malacka észrevette a középső kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedte csámpás csülköcskéit. – Szervusz, te merre jártál? – Ekkor az elmesélte. Miután befejezte, rákérdezett: hát a legkisebb testvérem, hol van? – Elment megkeresni. – Komolyan? – Komolyan!- Gyere, menjünk be az ólba, hátha hazajön! Várták, várták, hogy a legkisebb is hazatérjen, türelmesen, békésen.

A legkisebb kismalac, ahogy ment-mendegélt az erdőben, keresve a középső testvérét, meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a középső kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget!- Szívesen! Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.  

Hamarosan a legkisebb is hazatért. Amikor a legidősebb és a középső malacka észrevette a legkisebb kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedték csámpás csülköcskéiket. – De jó, hogy itt vagy! Merre jártál? – Ekkor az elmesélte.

Összedugták a fejüket, megtanácskozták a történteket és levonták a tanulságot. Attól kezdve egyik se szökött el a kapun túlra még akkor se, ha az véletlenül nyitva állt.

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!

 

 

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-03-29 14:53

Kedves Zsuzsa! Milyen rendes volt ez a farkas, hogy nem bántotta őket. Szeretettel olvastam kedves mesédet. Rita

Gani Zsuzsa

2024-03-29 15:42

Kedves Rita! Igen, és valamiért jókedvében volt, hogy nem ette meg a malackákat, hanem jót cselekedett. Köszönöm szépen kedves szavaid. Szeretettel: Zsuzsa