A három kismalac és a farkas

A három kismalac és a farkas.

Élt egyszer három icipici nemrég született kismalac a baromfiudvarban.

Gondtalanul élték napjaikat. Amikor csak tehették dagonyáztak, ugrabugráltak, fetrengtek a sárban. De úgy ám, hogy messzi- messzi fröcskölt az a trutyis latyak. Beterített mindent: füvet, bokrokat, a diófát, sőt még a disznóólat is, amelyben laktak. De ki bánta! Hangosan kacarásztak, nevetgéltek, hisz olyan jól érezték magukat. Amikor megéheztek, finomabbnál- finomabb moslékot ettek. Ettek? Dehogy, inkább faltak! Nem is, inkább csámcsogtak! Azon versengtek, hogy ki csámcsog a leghangosabban. Megtehették, hisz nem szólt rájuk ezért senki se, náluk ez bevett szokás volt.

Történt egy napon, hogy a legnagyobb kismalac eltűnt.  Keresték- kutatták mindenfelé, de sehol se akadtak a nyomára, pedig követték a lábnyomait. Egyszer csak észrevették, hogy a baromfiudvar kapuja tárva- nyitva áll.

Ki tudja miként, s hogyan, de valahogy kinyílt az ajtó és a legnagyobb kismalac a nyomokból ítélve megszökött.

Tanácstalan volt a három kismalac. Most mi tévők legyenek? Tudták, hogy kint az ismeretlenben veszélyes lehet, hisz a szüleik oly sokszor figyelmeztették őket erre. De nem volt más választás, a legidősebb, legnagyobb testvér után kell menni, hisz lehet, hogy bajba jutott. Utána is ment a középső. Ment, mendegélt a nyomok után, míg egyszer csak az utolsó patanyom is eltűnt. A középső malacka nézett erre, nézett arra, de csak az erdő szélét látta. – Hű, csak nem bement ebbe a nagy- nagy rengetegbe? Vagy valaki elrabolhatta? – töprengett magában.

Valójában az történt, hogy ahogy ott sétálgatott az erdőben meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget.- Szívesen. Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.

Amikor a legkisebb malacka észrevette a legidősebb kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedte csámpás csülköcskéit. – Szervusz, te merre jártál? – Ekkor az elmesélte. Miután befejezte, rákérdezett: hát a középső testvérem, hol van? – Elment megkeresni. – Komolyan? – Komolyan!- Gyere, menjünk be az ólba, hátha hazajön! De az csak nem jött, így a legkisebb is utána indult.

Valójában az történt, hogy ahogy ott sétálgatott az erdőben a középső kismalac, meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget.- Szívesen. Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.

Amikor a legidősebb malacka észrevette a középső kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedte csámpás csülköcskéit. – Szervusz, te merre jártál? – Ekkor az elmesélte. Miután befejezte, rákérdezett: hát a legkisebb testvérem, hol van? – Elment megkeresni. – Komolyan? – Komolyan!- Gyere, menjünk be az ólba, hátha hazajön! Várták, várták, hogy a legkisebb is hazatérjen, türelmesen, békésen.

A legkisebb kismalac, ahogy ment-mendegélt az erdőben, keresve a középső testvérét, meglátott valamit a földön. Bár picurka volt, de ott tekergőzött a lábai előtt. Ráadásul nem is egy volt belőle, hanem nagyon sok. Megszámlálni se tudta. Mivel ilyet még sose látott, úgy megijedt, hogy gyorsan felmászott a tölgyfára. Mivel sose mászott még fára, ez is nehézkesen ment, csak az első ágáig jutott. Onnan nézett le reszketve arra a valamire. Ekkor érkezett oda egy szürke bundás, hegyes orrú és fülű állat, amely nagyon hasonlított arra a kutyára, amelyik a baromfiudvarban élt, így hát nem félt tőle. Amaz pedig jól ismerte.- Mit csinálsz itt kismalac? – Világot látok! – De ott fenn a fán? – Igen, innen jó messzire is el lehet látni! – De akkor miért reszketsz? Szerintem félsz valamitől.  Gyere, ugorj a hátamra, hazaviszlek! – Jó, rendben állt rá a középső kismalac. – Így is történt. A farkas egészen a baromfiudvar kapujáig vitte. – Köszönöm szépen a segítséget!- Szívesen! Egyébként a szürke farkas vagyok. Biztosan hallottál már rólam. – Igen. Nézett rá elkerekedett szemmel. Ám a farkas folytatta. - Az az állat, amitől úgy megijedtél, az nem volt más, mint a féreg, aki a testének összehúzásával és kinyújtásával mozog. Egyébként a malacok nagyon szeretik. – Komolyan? Még sose láttam ilyet! – Sejtettem.  Most búcsúzom, mert még sok dolgom van.- Miután elbúcsúztak egymástól, mindenki ment a saját dolgára.  

Hamarosan a legkisebb is hazatért. Amikor a legidősebb és a középső malacka észrevette a legkisebb kismalacot, boldogan futott elé. Szaporán szedték csámpás csülköcskéiket. – De jó, hogy itt vagy! Merre jártál? – Ekkor az elmesélte.

Összedugták a fejüket, megtanácskozták a történteket és levonták a tanulságot. Attól kezdve egyik se szökött el a kapun túlra még akkor se, ha az véletlenül nyitva állt.

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!