Az aranyszívű tehén


http://mocorgohaz.hu/

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép, aranyszőke, aranyszívű, de szegény lány. A Csalinka csalitos túloldalán lakott édesapjával és édesanyjával.
A Görcsönydoboka család jól ismerte. Nagyon szorgalmas egy család volt. Az asszonyka m...

Kép forrása: Bodroghalmi Emese

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép, aranyszőke, aranyszívű, de szegény lány. A Csalinka csalitos túloldalán lakott édesapjával és édesanyjával.

A Görcsönydoboka család jól ismerte. Nagyon szorgalmas egy család volt. Az asszonyka már korán reggel a tornácot söpörte. Az édesapa hulladékrakodó volt, más néven kukás. A szemeteket rakodta egy nagy autóba. Nem volt könnyű munka, de szerette csinálni, meg hát kellett a betevő. Géza és Guszti minden héten kivitte a ház elé a szemetet a kukában. Aztán pont jött a kukásautó és elvitte. Adela, a lányka takarítónő volt. Házakhoz járt ki minden nap. Mindig pontos volt és precíz. Néha Bogi is segített neki, csak úgy, szorgalomból.

A szomszédságában egy csúf és gazdag lány élt a szüleivel. De még milyen förtelmes, gusztustalan, rút lány, emellett még rátarti, pökhendi és páváskodó is, ráadásul még a szívét is talán kőből faragták. Olykor még füllentett is és sose vallotta be az igazat. Magának való, nagyon furcsa egy népség lakott az aranyszívűék mellett. A szülők szinte mindig bent tartózkodtak a házban. Az apát gyakran látták, amikor az erdőből, vagy a rétről mindenféle gyógyfűveket hozott. Az ablakon keresztül pedig, hogy éjjel-nappal azt kavargatta egy hatalmas üstben egy hosszú aranypálcával, aminek a végén egy arany csillag volt. Fejét egy kúp alakú sapka nyomta, és testét egy palást takarta, minden ébenfekete színben. Csiribi-csiribá, keverem, kavarom, dib- dib- dáb, pipi láb, nem lesz jó a napod! Csepp nadragulya, kutyulom, kavarom, de jó, hejehuja, ha kész lesz, kacagok! - motyogta. – Vajon mit csinál? – tűnődött a széplány olykor-olykor. De aztán sietett tovább. Az anya szintén fekete ruhában járt. A cirokseprűje mindig a szobasarokban állt. Kora hajnalban fogta fedeles kosarát és mindenféle csúszó- mászót, tücsköt- bogarat összegyűjtött, majd hazavitte. Aztán éjjel- nappal valamit kavargatott egy hatalmas bográcsban és hozzá fura halandzsa szavakat mormolt. Adela ezt is hallotta, furcsállotta is, kicsit rossz érzése is volt, de sietett is tovább. Mik ez a fura halandzsa szavak?- töprengett.

Közben, hogy szavamat ne feledjem az aranyszívű lánynak már egy udvarlója is akadt a szomszéd faluból. Egy dali legény Boldizsár, rendes, dolgos családból való. Minden szombaton találkozhattak. Még táncba is vitte a fiú olykor kedvesét. Irigyelte ám a pökhendi, páváskodó kőszívű lány a boldogságukat. El is határozta, hogy mindenáron megszerzi magának. Mondta is a szüleinek, nem is egyszer, hogy minek egy ilyen szedett-vedett, ringy-rongy lánynak ez a nyalka legény, mikor ő csak nekem való. Addig- addig mondott kígyót-békát a lányról, míg a szülei úgy döntöttek, hogy felhasználják a varázsitalt ami épp akkorra készült el. Csiribi- csiribá, keverem, kavarom, Boldizsár granicsár, neki kell ártanom. Szomszédlány piszlicsár, messzire zavarom. Csiribi- csiribá, ma elvarázsolom. – mormolta mielőtt eloltotta a bogrács alatt a tüzet. A tűz szinte sikoltott fájdalmában, ahogy rázúdult a jéghideg víz. Egyik nap munka után, amikor épp arra járt a lány, azt mondta neki az apa-, aki megsúgom nektek, hogy varázsló volt. De el ne áruljátok neki! Ugye titokban tartjátok? - No, lányom, gyere az erdőbe, szedjünk málnát! Az enyémnek most dolga akadt. Adela aranyszívű volt, így hát természetes volt, hogy segített. Kimentek az erdőbe, s mikor egy sűrű helyre értek, azt mondja az ember neki: - Te csak maradj itt, lányom. Itt van egy bokor, szedd meg a kosarat. Én arrébb szedek. - Rendben. Így teszek. – felelte, azzal nekiállt málnát gyűjteni. Közben megérkezett az asszony is a cirokseprűjével, aki megsúgom nektek, hogy boszorkány volt. De el ne áruljátok neki! Ugye titokban tartjátok? – A lány meg csak szorgosan gyűjtötte a málnát, egyre jobban telt a kosár. Nem vette észre a háta mögött a banyát. Csiribi- csiribá, keverem, kavarom, dib- dib- dáb, pipi láb, nem lesz jó a napod! Szomszédlány piszlicsár, messzire zavarom. Csiribi- csiribá most elvarázsolom. – Sutyorogta a fogai közt és rázúdította a kikutyult főzetet. Adela azon nyomban aranygyapjas tehénné változott. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú bőgte ijedten a lány. De aztán olyan szép állat volt ez az aranygyapjas, aranyszívű tehén, hogy egy gulyában sem akadt neki párja. Nem is, hiszen aranygyapjú fedte a testét. A gonosz banya meg hirtelen rápattant a seprűjére és hazarepült. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú bőgte ijedten a lány, azaz a tehénke, majd szaladt, szaladt, meg se állt hazáig.

Ám senki se ismerte meg. Befogadni se merte. Bánatában járt- kelt, fel s alá az erdőben, egészen a Görcsönydoboka családig jutott a Csalinka csalitos túloldalára. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú – próbált segítséget kérni. Ők befogadták. Bogi minden nap fényesre kefélte a szőrét, megetette, édesapja kora reggel megfejte, majd a tejet eladta. Hétvégente hajnalban Boglárka fejte a tejet, majd eladta. De nagyon furcsállta a tehén arany színét, meg a gyapját, hisz egy tehénnek nincs olyan. Ráadásul a tekintete is nagyon ismerős volt neki. Aztán meg hallotta, hogy az aranyszívű lány eltűnt. Boldizsár égen-földön kereste. Dehogy kellett neki a másik! Ő ezt a lányt szerette, aki most aranygyapjas tehén képében élte életét az arany szívével. De ő ezt nem tudta. Közben Adela nagyon szomorú volt, fájt neki, hogy így elbántak vele, hisz ő még a légynek se ártott, mindig jól cselekedett. Éjszakánként kicsit gyengült a varázs és emiatt emberi hangon sírdogált. Egyik éjszaka, talán a harmadikon Bogi nem aludt jól, ezért kiment egyet sétálni.

Hallja ám, hogy az aranygyapjas tehén emberi hangon sírdogál. Odament hozzá és megkérdezte: - Ki vagy te? Miért sírsz emberi hangon? A tekinteted is nagyon ismerős. - Én vagyok Adela, aki a Csalinka csalitos túloldalán lakik. Akinek te olykor segítettél a takarításban. - Igen, akkor ezért tűntél ismerősnek. De mi történt veled? Mondd el! Az elvarázsolt lány pedig elmesélte, de közpen patakokban folyt a könnye. Miután befejezte, nagy csönd támadt. - De vajon hogy törhetjük meg a varázslatot? - Sajnos nem tudom. - Támadt egy ötletem. Arra sétálok, és hátha meghallok valamit, ami segíthet. Így is tett. Közben összetalálkozott Boldizsárral, aki azóta is égen-földön kereste a lányt és töviről-hegyire elmondta, hogy mi történt. A dali legény nagyon megörült a jó hírnek, hogy él a kedvese. Elment az elvarázsolt lányhoz és attól kezdve mellette maradt. Beszélt hozzá, vigasztalta és cirógatta az arany gyapját. Bogi pedig odaért a rettentő házhoz, elbújt az ablak alatt a bokorban és hallgatózott. Nem is kellett sokáig! - Hiába varázsoltad el a lányt, Boldizsár nem akar az enyém lenni, mert őt szereti! - Varázsoljam el őt is? - Nem, dehogy! - Viszont mi lesz, ha valahogy visszaváltozik lánnyá? - Az nem lehet, mert nem tudja a varázsigét. - Mi a varázsige? - A banya erre elmondta. Csiribi- csiribá, legyen aranyszívű tehén újra egy szép kis lány Csiribi- csiribá. Banya s pökhendi lány legyenek – itt el kell mondani, hogy mivé szeretnénk változtatni és végül azzal befejezni, hogy csiribi- csiribá – mondta.

Ez kellett csak Boginak, máris kibújt a bokorból és hazasietetett. Ment egyenest Adelához. Boldizsár is ott ült mellette. Boglárka nem teketóriázott sokat, elmondta a varázsigét. Csiribi-csiribá, legyen aranyszívű tehén újra egy szép kis lány Csiribi-csiribá. Banya s pökhendi lány legyenek tűcsigák, csiribi-csiribá - mondta jó hangosan az aranygyapjas tehénnek, közben simogatta a szőrét. Lássatok csodát, ragyogó fényesség támadt és azon nyomban megtörtént a varázslat. Adela és Boldizsár boldogan ugrottak egymás nyakába. Miután kiörvendezték magukat, megkérdezték: - De miért pont tűcsigává? - Mert akkor pont az jutott az eszembe - kacagott fel Bogi. Ezen mindannyian jót nevettek. Ezután a lány megköszönte Bogi segítségét és hazament az otthonába. Vele ment Boldizsár is. Útközben a szomszéd előtt mentek el. Látták is a kertben csúszni- mászni a tűcsigákat. A varázsló, pedig amikor meglátta őket, mérgében megpukkadt. Ha hiszed, ha nem, így történt. A szülőkkel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldogok voltak. Áldásukat adták az ifjú párra és hamarosan összeházasodtak.

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!