Az aranyszívű tehén

Az aranyszívű tehén.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű szép, aranyszőke, aranyszívű, de szegény lány. A Csalinka csalitos túloldalán lakott édesapjával és édesanyjával.

A Görcsönydoboka család jól ismerte. Nagyon szorgalmas egy család volt. Az asszonyka már korán reggel a tornácot söpörte. Az édesapa hulladékrakodó volt, más néven kukás. A szemeteket rakodta egy nagy autóba. Nem volt könnyű munka, de szerette csinálni, meg hát kellett a betevő. Géza és Guszti minden héten kivitte a ház elé a szemetet a kukában. Aztán pont jött a kukásautó és elvitte. Adela, a lányka takarítónő volt. Házakhoz járt ki minden nap. Mindig pontos volt és precíz. Néha Bogi is segített neki, csak úgy, szorgalomból.

A szomszédságában egy csúf és gazdag lány élt a szüleivel. De még milyen förtelmes, gusztustalan, rút lány, emellett még rátarti, pökhendi és páváskodó is, ráadásul még a szívét is talán kőből faragták. Olykor még füllentett is és sose vallotta be az igazat. Magának való, nagyon furcsa egy népség lakott az aranyszívűék mellett. A szülők szinte mindig bent tartózkodtak a házban. Az apát gyakran látták, amikor az erdőből, vagy a rétről mindenféle gyógyfűveket hozott. Az ablakon keresztül pedig, hogy éjjel-nappal azt kavargatta egy hatalmas üstben egy hosszú aranypálcával, aminek a végén egy arany csillag volt. Fejét egy kúp alakú sapka nyomta, és testét egy palást takarta, minden ébenfekete színben. Csiribi-csiribá, keverem, kavarom, dib- dib- dáb, pipi láb, nem lesz jó a napod! Csepp nadragulya, kutyulom, kavarom, de jó, hejehuja, ha kész lesz, kacagok! - motyogta. – Vajon mit csinál? – tűnődött a széplány olykor-olykor. De aztán sietett tovább. Az anya szintén fekete ruhában járt. A cirokseprűje mindig a szobasarokban állt. Kora hajnalban fogta fedeles kosarát és mindenféle csúszó- mászót, tücsköt- bogarat összegyűjtött, majd hazavitte. Aztán éjjel- nappal valamit kavargatott egy hatalmas bográcsban és hozzá fura halandzsa szavakat mormolt. Adela ezt is hallotta, furcsállotta is, kicsit rossz érzése is volt, de sietett is tovább. Mik ez a fura halandzsa szavak?- töprengett.

Közben, hogy szavamat ne feledjem az aranyszívű lánynak már egy udvarlója is akadt a szomszéd faluból. Egy dali legény Boldizsár, rendes, dolgos családból való. Minden szombaton találkozhattak. Még táncba is vitte a fiú olykor kedvesét. Irigyelte ám a pökhendi, páváskodó kőszívű lány a boldogságukat. El is határozta, hogy mindenáron megszerzi magának. Mondta is a szüleinek, nem is egyszer, hogy minek egy ilyen szedett-vedett, ringy-rongy lánynak ez a nyalka legény, mikor ő csak nekem való. Addig- addig mondott kígyót-békát a lányról, míg a szülei úgy döntöttek, hogy felhasználják a varázsitalt ami épp akkorra készült el. Csiribi- csiribá, keverem, kavarom, Boldizsár granicsár, neki kell ártanom. Szomszédlány piszlicsár, messzire zavarom. Csiribi- csiribá, ma elvarázsolom. – mormolta mielőtt eloltotta a bogrács alatt a tüzet. A tűz szinte sikoltott fájdalmában, ahogy rázúdult a jéghideg víz. Egyik nap munka után, amikor épp arra járt a lány, azt mondta neki az apa-, aki megsúgom nektek, hogy varázsló volt. De el ne áruljátok neki! Ugye titokban tartjátok? - No, lányom, gyere az erdőbe, szedjünk málnát! Az enyémnek most dolga akadt. Adela aranyszívű volt, így hát természetes volt, hogy segített. Kimentek az erdőbe, s mikor egy sűrű helyre értek, azt mondja az ember neki: - Te csak maradj itt, lányom. Itt van egy bokor, szedd meg a kosarat. Én arrébb szedek. - Rendben. Így teszek. – felelte, azzal nekiállt málnát gyűjteni. Közben megérkezett az asszony is a cirokseprűjével, aki megsúgom nektek, hogy boszorkány volt. De el ne áruljátok neki! Ugye titokban tartjátok? – A lány meg csak szorgosan gyűjtötte a málnát, egyre jobban telt a kosár. Nem vette észre a háta mögött a banyát. Csiribi- csiribá, keverem, kavarom, dib- dib- dáb, pipi láb, nem lesz jó a napod! Szomszédlány piszlicsár, messzire zavarom. Csiribi- csiribá most elvarázsolom. – Sutyorogta a fogai közt és rázúdította a kikutyult főzetet. Adela azon nyomban aranygyapjas tehénné változott. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú bőgte ijedten a lány. De aztán olyan szép állat volt ez az aranygyapjas, aranyszívű tehén, hogy egy gulyában sem akadt neki párja. Nem is, hiszen aranygyapjú fedte a testét. A gonosz banya meg hirtelen rápattant a seprűjére és hazarepült. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú bőgte ijedten a lány, azaz a tehénke, majd szaladt, szaladt, meg se állt hazáig.

Ám senki se ismerte meg. Befogadni se merte. Bánatában járt- kelt, fel s alá az erdőben, egészen a Görcsönydoboka családig jutott a Csalinka csalitos túloldalára. - Múúúú- múúúú- múúúú- múúúú – próbált segítséget kérni. Ők befogadták. Bogi minden nap fényesre kefélte a szőrét, megetette, édesapja kora reggel megfejte, majd a tejet eladta. Hétvégente hajnalban Boglárka fejte a tejet, majd eladta. De nagyon furcsállta a tehén arany színét, meg a gyapját, hisz egy tehénnek nincs olyan. Ráadásul a tekintete is nagyon ismerős volt neki. Aztán meg hallotta, hogy az aranyszívű lány eltűnt. Boldizsár égen-földön kereste. Dehogy kellett neki a másik! Ő ezt a lányt szerette, aki most aranygyapjas tehén képében élte életét az arany szívével. De ő ezt nem tudta. Közben Adela nagyon szomorú volt, fájt neki, hogy így elbántak vele, hisz ő még a légynek se ártott, mindig jól cselekedett. Éjszakánként kicsit gyengült a varázs és emiatt emberi hangon sírdogált. Egyik éjszaka, talán a harmadikon Bogi nem aludt jól, ezért kiment egyet sétálni.

Hallja ám, hogy az aranygyapjas tehén emberi hangon sírdogál. Odament hozzá és megkérdezte: - Ki vagy te? Miért sírsz emberi hangon? A tekinteted is nagyon ismerős. - Én vagyok Adela, aki a Csalinka csalitos túloldalán lakik. Akinek te olykor segítettél a takarításban. - Igen, akkor ezért tűntél ismerősnek. De mi történt veled? Mondd el! Az elvarázsolt lány pedig elmesélte, de közpen patakokban folyt a könnye. Miután befejezte, nagy csönd támadt. - De vajon hogy törhetjük meg a varázslatot? - Sajnos nem tudom. - Támadt egy ötletem. Arra sétálok, és hátha meghallok valamit, ami segíthet. Így is tett. Közben összetalálkozott Boldizsárral, aki azóta is égen-földön kereste a lányt és töviről-hegyire elmondta, hogy mi történt. A dali legény nagyon megörült a jó hírnek, hogy él a kedvese. Elment az elvarázsolt lányhoz és attól kezdve mellette maradt. Beszélt hozzá, vigasztalta és cirógatta az arany gyapját. Bogi pedig odaért a rettentő házhoz, elbújt az ablak alatt a bokorban és hallgatózott. Nem is kellett sokáig! - Hiába varázsoltad el a lányt, Boldizsár nem akar az enyém lenni, mert őt szereti! - Varázsoljam el őt is? - Nem, dehogy! - Viszont mi lesz, ha valahogy visszaváltozik lánnyá? - Az nem lehet, mert nem tudja a varázsigét. - Mi a varázsige? - A banya erre elmondta. Csiribi- csiribá, legyen aranyszívű tehén újra egy szép kis lány Csiribi- csiribá. Banya s pökhendi lány legyenek – itt el kell mondani, hogy mivé szeretnénk változtatni és végül azzal befejezni, hogy csiribi- csiribá – mondta.

Ez kellett csak Boginak, máris kibújt a bokorból és hazasietetett. Ment egyenest Adelához. Boldizsár is ott ült mellette. Boglárka nem teketóriázott sokat, elmondta a varázsigét. Csiribi-csiribá, legyen aranyszívű tehén újra egy szép kis lány Csiribi-csiribá. Banya s pökhendi lány legyenek tűcsigák, csiribi-csiribá - mondta jó hangosan az aranygyapjas tehénnek, közben simogatta a szőrét. Lássatok csodát, ragyogó fényesség támadt és azon nyomban megtörtént a varázslat. Adela és Boldizsár boldogan ugrottak egymás nyakába. Miután kiörvendezték magukat, megkérdezték: - De miért pont tűcsigává? - Mert akkor pont az jutott az eszembe - kacagott fel Bogi. Ezen mindannyian jót nevettek. Ezután a lány megköszönte Bogi segítségét és hazament az otthonába. Vele ment Boldizsár is. Útközben a szomszéd előtt mentek el. Látták is a kertben csúszni- mászni a tűcsigákat. A varázsló, pedig amikor meglátta őket, mérgében megpukkadt. Ha hiszed, ha nem, így történt. A szülőkkel madarat lehetett volna fogatni, olyan boldogok voltak. Áldásukat adták az ifjú párra és hamarosan összeházasodtak.

Boldogan éltek, míg meg nem haltak.