Jegesmaci kalandja 2.


https://webshop.meskete.hu

Volt egyszer egy jegesmaci, aki az anyukájával a sarkvidéken élt. Janinak hívták. Mindig arra vágyott, hogy kalandokat éljen át, barátokat keressen és felfedezze a világot. Amikor megnőtt, megerősödött és mindent megtanult az anyukájától, elbúcsúzott tőle és elkezdte önálló életét.

Ment, mendegélt a kopár jégvilágon keresztül, az Arktiszon. Ment az éjféli nap földjén, ment, napokon, heteken, hónapokon keresztül. Amikor megéhezett, éhségét a maga által zsákmányolt fókákkal, halakkal csillapította, amit a tengerből szerzett meg kitartó úszással. Jól úszott. Nagyon nagy utat tett meg. Volt, amikor napokon, sőt heteken keresztül sem találkozott egy teremtett lélekkel sem. Egy nap azonban észrevette, hogy a távolban egy csodálatos, hófehér jégszobor áll. Elindult felé, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Ahogy közeledett, azt látta, hogy a szobor nemcsak szép, de egyre hatalmasabb is. Amikor odaért, már az égig ért. Ráadásul, nem is szobor volt az, hanem egy csodálatos palota. Egy épp arra szálló sirály azt súgta a fülébe, hogy tele van kincsekkel.

A jegesmaci azonnal elhatározta, hogy bejut a palotába, és megszerzi magának azokat. Így hát bement a csillogó-villogó jégpalotába. Óvatosan cammogott vaskos tappancsain. Elkerekedett szemmel, tátott szájjal nézett erre, nézett arra, olyan szép volt. A jégpalota felszíne alatt, a jéglyukakban, a jég alatt, ahova hosszú, kanyargós lépcsőn lehetett lejutni, odalenn a mélyben tudjátok, hogy mik voltak? Az egyik helyen olyan víznyelő féle, a másikon hegy, a harmadikon völgy, a negyediken síkság. Aztán Jani útja felfelé, egy meseszép jégbarlangba vezetett, ami úgy alakult ki, hogy a felszínről beszivárgott a csapadékvíz. Az esővíz, ahogy folyt lefelé, a mélyben utat keresve a puha mészkőben járatokat hozott létre. A téli időszakban a felszínről a hideg levegő bejutott az üregbe. Így a falakon lecsorgó víz szép lassan megfagyott. Ez hozta létre a kristálytiszta, átlátszó szebbnél-szebb formákat. 

Miután tátott szájjal megcsodálta ezt a meseszép barlangot, cammogva, battyogva körbejárta, tovább haladt a lépcsőn lefelé, majd amikor elérte a jéghideg vizet, úszni kezdett, keresve a kincseket.  A mélybe, ahová már nem tudott lejutni, hisz tüdővel lélegzik nem pedig kopoltyúval, mint a halak, egy víz alatti homokpad, itt-ott egy árok, vagy egy szoros helyezkedett el. Látta, hogy a tenger alja hol  sziklás, hol kavicsos, hol homokos, illetve többé vagy kevésbé iszapos, néhol pedig teljesen iszapmentes volt. - Ki gondolta volna, hogy az Északi-tenger mélye hasonló a földfelszínhez? - csodálkozott Jani.  Aztán algákat, hínárokat látott és különféle halakat odalent: kicsit, nagyot, kisebbet, nagyobbat, sőt óriásit is. Szemet gyönyörködtető volt a vízi élővilág.

Ekkor egy kardszárnyú delfin úszott felé. Gyorsan menekülőre fogta. Még épphogy sikerült eliszkolnia, épphogy fellélegzett, amikor egy grönlandi cápa került a látókörébe. Reszketett a félelemtől. Úszott amilyen gyorsan csak tudott. Aztán végre elérte a lépcsőt. Kicsit megpihent. Nem adta fel vágyát, haladt tovább, keresve a palota rejtett kincseit. Számtalanszor elakadt, és mindenféle trükköt alkalmazott ahhoz, hogy kijusson az adott helyzetből. Végül elérte a palota központi terét, ahol egy hatalmas jégszobor állt.

Ahogy megközelítette a szobrot, az hirtelen életre kelt, és mennydörgő hangon szólt Janihoz: - Mit keresel itt, ahol a madár se jár? Miért háborgatsz engem? - Ezzel egy hatalmas harc vette kezdetét. A jégóriás birokra kelt Janival. Összekapaszkodtak. A Jégóriás belevágta Janit teljes erőből a jégbe.  Jani felpattant és most ő vágta bele az óriást teljes erőből a jégbe. Így ment ez egy jó darabig. Egyiknek sem sikerült győzni, ráadásul már sajgott minden porcikájuk. Ekkor így szólt Jani: - Fejezzük be ezt az értelmetlen birkózást, így csak fájdalmat okozunk egymásnak. A jégóriás belátta, hogy a jegesmedvének igaza van és abbahagyta az értelmetlen verekedést. Bocsánatot kértek egymástól és beszélgetni kezdtek. Jani megtudta az óriástól, hogy itt nincs hagyományos értelemben vett kincs, egy csepp se, se arany, se gyémánt, sőt még ezüst se. Nincs rubin, ametiszt, még opál se. A kincs maga a természet szépsége. Amitől a szívünk boldogsággal telik meg. A természet azon csodái, amelyek beragyogják a lelkünket. Egy pillanatra elgondolkozott a behemót jégóriás szavain. – Igazad van! Miután egy jót beszélgettek erről-arról, elköszöntek egymástól. Az óriás ismét mozdulatlan jégszoborrá változott.

A jegesmaci kikecmergett a labirintusból, eltávolodott a jégpalotától, továbbment a vándorútján, a sarkvidéken. Közben elteltek újabb napok, hetek, hónapok, évek. Jani ment és ment töretlenül előre. Közben gyönyörködött a ritkán felcsillanó napfényben, a hóesésben, a lenyűgöző tájakban, a változó fényekben, a fjordokban. Néha- néha megpillantott egy-egy házat, de sose ment a közelébe. Egyszer csak egy égig érő hegyfalhoz érkezett, amikor a frissen hullt pihe-puha hóban hozzá hasonló lábnyomokat fedezett fel. Beleszimatolt a levegőbe, ahogy éppen akkor egy másik is. Elindultak egymás felé. Egyszer csak összetalálkoztak. Egymás szemébe néztek, és abban a pillanatban a szívük hevesen verni kezdett. Egy jegesmaci lánnyal találta magát szembe, aki sántikálva jött felé. A bal hátsó lába rövidebb volt a többinél. Egy ideig némán nézték egymást, aztán erőt vettek magukon és beszélgetni kezdtek. Addig-addig, amig annyira megszerették egymást, hogy összeköltöztek és bocsaik születtek: Balu és Brumi.

Az északi- sark déli részén most is fagyos volt a táj. Zord volt az idő, hatalmas szél fújt. Mindent hó és jég takart. Itt élt Jani, a jegesmaci párjával és a két boccsal egy jégbe vájt barlangban.

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

Hét éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavaink...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!