A helyettes Mikulás


https://webshop.meskete.hu

Egyszer volt, hol nem volt, messze fent északon élt egy mogorva vénember. Rénszarvasokat tenyésztett egyedül egy tanyán. A magányosan töltött évek során pocakot eresztett, haja és hosszú szakálla hófehérré változott, a hideg levegőtől az orra és az arca kipirult. Nem szerette az embereket, csak a szarvasai között érezte jól magát. Velük sokat beszélgetett, mindegyiket a nevén szólította, sosem tévesztette össze őket. Rögtön észrevette, ha valamelyiknek simogatásra volt szüksége vagy túl sok vacsorát evett és megfájdult a hasa tőle. 

Évente egyszer, nyár végén egy csapat manó kereste fel, hogy kiválasszák a legpompásabb állatokat. Azokat, amik majd decemberben a Mikulás szánját húzzák. A kiválasztottakat ezután a vénember átvitte a kisebb istállóba és megkezdte a kiképzésüket. Erősítő gyakorlatokat végeztek, mert az a sok ajándék nagyon nehéz ám! Megtanulták, hogyan kell repülni a tündérporral. Első nap még csak egészen kicsikét emelkedtek fel, mint amikor fellépünk egy kisszékre. Napról napra magasabbra szálltak, rövid időn belül már a fák fölött repkedtek. Elérték a felhőket, végül pedig a csillagokat. Addig viszont rengeteg répát meg kellett enniük, mert a tündérpor csak így hatásos. Milyen szerencse, hogy nagyon szeretik. Amikor aztán eljött a nagy nap, a Télapó személyesen jött értük. A vénemberrel közösen kitolták a fészerből a kifényesített szánt, befogták elé a türelmetlen szarvasokat, beemelték a varázslatos zsákot, Mikulás felült a bakra, kiszórta a tündérport és elindult a hosszú útjára.

 Az ide év is úgy kezdődött, mint a többi. A vénember nevelgette az állatait, kaszálta a mezőt, gyűjtötte a takarmányt. Augusztus végén megjelent nála 8 szakértő manó és kiválasztották a szánhúzó rénszarvasokat. El kell árulnom, hogy a manók nagyon nem szerették ezt a feladatot. Az öreg folyton morgolódott, alig beszélt velük, mindent jobban tudott és még egy kakaóra sem hívta meg őket, amikor végeztek a válogatással. 

Már csak három nap volt hátra a nagy útig, amikor borzalmas dolog történt, Télapó influenzás lett! Megállás nélkül fújta az orrát, tüsszögött és minden ereje elhagyta. Mindenki tudja, hogy ilyen állapotban nem járhatja körbe a világ összes gyerekét. A főmanó teljesen kétségbe esett. Semmi ötlete nem támadt, hogyan lehetne megoldani ezt a rendkívüli problémát. Összehívta a manótanácsot, de a bölcsek is csak a fejüket vakarták. Volt egy bátortalan javaslat, hogy talán egy manó helyettesíthetné Mikulást, de őt rögtön leszavazták. Nem elég, hogy nem bírják el a varázszsákot, de mindenki tudja, hogy a rénszarvasok nem engedelmeskednek nekik. Egyre nagyobb volt a rémület, már az iskolában is azon töprengtek a kismanók, hogyan kerülnek a csomagok a gyerekekhez. Ezen gondolkodtak a konyhások, az utcaseprők, a főpostás, az ajándékcsomagoló, a doktor és a szánszerelők. Estére az egész Mikulásgyár a megoldást kereste. Amikor éjfélt ütött az óra, a főmanó mindenkit hazaküldött aludni. 

Az egyik szakértő manó éppen a kisfiát fektette le, amikor a kicsi felült az ágyban és nagyon komolyan megkérdezte: Apa, miért nem kérjük meg a rénszarvasos bácsit? Hasonlít a Télapóra, szót fogadnak neki a szarvasok és teljesen biztos vagyok benne, hogy elbírja a zsákot is. A szakértő felugrott, homlokon csókolta a kismanót, megdicsérte, mert okosabb, mint az egész manótanács együttvéve és elrohant a főmanóhoz. Még az éjszaka közepén újra összehívták a tanácsot, ott ültek a bölcs manók pizsamában, hálósipkában, köntösben. Hosszasan vitatkoztak azon, jó ötlet lenne-e, ha a mogorva bácsi helyettesítené a Mikulást. Mivel jobb ötlete senkinek sem volt, követeket választottak. Amint felkelt a nap, a három manó elindult. Udvariasan bekopogtak az öreghez, aki morcosan nyitotta ki az ajtót. -Mit akartok itt? A manók megrettentek a barátságtalan szavaktól, de a legbátrabb vett egy nagy levegőt és kibökte: -Beszélnünk kell, uram, bemehetünk? Baj történt.

Az idős férfi szó nélkül félreállt, a manók bevonultak és mindannyian leültek az asztalhoz. Jó sokáig csak csend volt, amikor végre az egyik követ megszólalt: -Beteg a Télapó! Mivel az öreg továbbra sem szólt, a manó felbátorodva folytatta. -Elkapta az influenzát, így nem tudja szétosztani az ajándékokat. Arra gondoltunk, talán maga helyettesíthetné. 

A férfi felállt, csészéket vett elő, és csak azután válaszolt. -Nem lehet, én adom a rénszarvasokat, Mikulás viszi az ajándékot. Senki nem szól a másik dolgába!

-De uram! Ő most nem mehet emberek közé! Nem szórhatja szét a vírusait! Pedig a gyerekek számítanak rá, várják a meglepetéseket, a varázslatot! Maga az egyetlen, aki segíthet! Nem okozhatunk csalódást!

Az öreg elkészítette a négy csésze kakaót, letette az asztalra és megkérdezte: -Mi van, ha az idén nem kapnak a gyerekek semmit? Úgyis mind tiszteletlen és szófogadatlan. Jó nagy hóvihar lesz, a szarvasok még örülni is fognak, ha a jó meleg istállóban maradhatnak.

A három manó először meg sem tudott szólalni a felháborodástól, aztán mind egyszerre kezdett kiabálni: -Mit képzel? A gyerekeknek ajándék kell! Minden gyerekben van sok sok jó is! Nem maradhat el a csomagosztás! Kötelessége segíteni nekünk!

A bácsi nagyon haragos lett: -Miért lenne kötelességem? Azért, mert a bolond bátyám a piros kabátjában évente körberöpdösi a Földet? A szarvasokat felkészítem neki, de tőlem többet ne várjon!

Az egyik döbbent manó az ijedtségtől cincogóvá vált hangon megkérdezte:- A Mikulás és maga testvérek? Az öreg csak bólintott. -De ha  a bátyja, miért nem akar neki segíteni? Adnánk maga mellé egy manót, aki mindent tud az út részleteiről. És csak egy estéről van szó.

-Egy estéről, de tudjátok-e melyik estéről? Amikor az egész család együtt van, énekelnek, játszanak. Csak én vagyok mindig egyedül már évszázadok óta. A tündérpor, amivel a szarvasokat edzem, rám is hatással van. Amíg használom, élni fogok. A fivérem folyton ajándékot készít, csak a gyerekekre gondol. Rólam teljesen megfeledkezett. Még jó, hogy szüksége van a szarvasokra, így legalább évente egyszer láthatom. De persze akkor is rohan. Mert várják a gyerekek. Most majd ők is megtudják, hogy milyen mindig hiába várni rá!

A manók erre nem tudtak mit mondani, csendben felöltöztek és ott hagyták a vénembert magában szomorkodni. 

Az öreg üldögélt egy darabig a kandalló mellett, majd kiment megetetni az állatait. Azok érezték, hogy bánatos, mindegyik hosszan szuszogott a nyakába, megcsípkedték a szakállát, majd agyonnyomták a nagy gondoskodással. A szarvasok szeretete meglágyította az ember szívét: -Na, gyertek, mielőtt meggondolom magam! Befogta a kiválasztottakat, felmászott a bakra, kiszórta a tündérport és felemelkedtek. Egyenesen Télapó rezidenciájához hajtott. Az udvar tele volt izgatott manókkal, de ahogy meglátták, ki közeledik, néma csend lett. Az idős ember megint nagyon mogorva volt, nem szeretett a figyelem központjában lenni:-Hol van az a tudós manó? Kevés időnk van, jöjjön már ide. A tömegből remegő lábakkal elősomfordált egy aranysipkás egyén és nem messze a szántól megállt. -Gyere már, nem eszlek meg! Te vagy az, aki tudja, mit kell csinálni? Pattanj fel ide mellém, indulni kell! Hol van az híres zsák? Mire kimondta a kérdést, egy csapat már tolta is feléje a zsákot egy kerekeken guruló valamicsodán. A bácsi felkapta, felült az aranysipkás mellé, kiszórt még egy kis tündérport, a következő szempillantásban már ott sem volt.

A rénszarvasszán fent szállt a csillagoknál, ha város vagy falu közeledett, alacsonyabbra ereszkedett. Némelyik házban levélke várta, másikban tej és sütemény, de volt olyan, ahol a szarvasokra is gondoltak és nem feledkeztek meg egy csokor répáról sem. Mire felkelt a nap, az öreg egészen vidám lett. Kiosztotta az összes csomagot a zsákból. A biztonság kedvéért megtapogatta, nehogy figyelmetlenségből bárki is kimaradjon, pedig határozottan emlékezett, hogy az előbb kivette az utolsó ajándékot. Most mégis érzett benne valamit. Kivette, megnézte a címzést, aztán nagyot sóhajtott. A kis papírdarabon a Mikulás neve állt. - No, ha már egyszer elvállaltam a feladatot, ezt is kézbesítem. 

Visszarepült a rezidenciához, ahol már teljes csend volt, a manók mind aludni tértek. Elküldte az aranysipkást is, majd lábujjhegyen a bátyja ablakához osont a kis csomaggal. Megpróbált nagyon nagyon halk lenni, de a Télapó már várhatta, mert amint odaért, kitárult az ablak:- A manóim elmesélték, mit mondtál nekik. Nagyon szégyellem magam, hogy ennyi évig nem törődtem veled. Ennek ellenére mégis kihordtad az ajándékokat, hogy a gyerekek ne szomorkodjanak. Nagyon köszönöm ezt neked. Meg tudod nekem valaha bocsátani a viselkedésemet?

Az öregember fejében nagyon sok gondolat kergette egymást az elmúlt évek magányos napjaiból, de mind ugyanoda lyukadt ki, hogy ez az ember itt a testvére, és olyan, amilyen, de ő mégis szereti. Egy kis torokköszörülés után ezt el is mondta, és még hozzátette: -Amikor majd elmúlik az influenzád, gyere át hozzám ebédre, beszélgessünk.

Mikulás csak bólintani tudott, annyira elérzékenyült. Az öreg visszaszállt a szánra és hazavitte a szarvasokat a jól megérdemelt pihenőre.

Edwina, amatőr

Ezt a mesét írta: Edwina amatőr

Magyartanár szerettem volna lenni, de aztán másfelé vitt az élet. Hobbiból, saját magamnak kezdtem kis történeteket lejegyezni.


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!