Béla a házilégy

Béla a házilégy.

Béla, a házilégy még csak most mászott elő a bábjából, épp arra várt, hogy használatba vehesse szárnyacskáit, de máris egy csomó katasztrófával kellett szembenéznie. Először is ott volt a neve. Kit hívnak Bélának? A tisztességes légynevek olyanok, mint Huss vagy Zümm, esetleg ha a légymama sok tévét nézett vagy sok magazint futott végig, akkor Azúr és Juan-Carlos. De semmi esetre sem Béla. Főleg ha a légy lánynak született. Bár ez a probléma csekélyke volt ahhoz képest, hogy nem jókor jött a világra. Neki az első igazi, napsütéses melegig az ablakpárkány alatt kellett volna pihengetnie a bábjában. Erre, ahogy körülnéz, mit lát? Na, jó. Látja a napsütést, meleg is van, de az ablak túloldalán mindent vastag hótakaró borít.

Béla kezdett kétségbe esni. Mi lesz most vele? Neki pár nap alatt társat kell találnia, hogy sok kis petét tegyen le valami fincsi falatba, amit az emberek már rég elfelejtettek. És akiket véletlen se nevez Bélának. A fiúkat sem! De itt nem hogy megfelelő társnak való délceg légylegény nincs, hanem egyáltalán senki légy nincs. Mielőtt tovább töprenghetett volna, hatalmasat kordult a gyomra. Gyorsan meglegyintette a szárnyait, megállapította, hogy most már elbírják. A biztonság kedvéért félig felmászott az ablaküvegen, közben nem vett észre egy páracseppet és jól belegyalogolt. Rögtön nyakig csupa víz lett, ezért kicsit el kellett halasztania élete első reggelijét. Nem túl jó kezdet. De a legyek született optimisták, ezért a száradás idejét felhasználta arra, hogy felderítse otthonát. Egyszerre látta az utcát, a szobákat és a ház legnagyszerűbb helyét, a konyhát. Az embercsalád épp az asztal körül ült és előttük csupa finomság kérette magát.

Béla büszkeséget érzett, neki emberei vannak. Micsoda gazdag légy is ő. Alighogy megszületett, rögtön öt embere lett. Abból pedig három kisember, akikről minden valamirevaló légy tudja, hogy szerencsét hoznak. Ha követi őket, bármikor talál elpotyogatott almadarabkát, félig elszopogatott cukorkát, néha pedig a szekrény alatt érlelt szalámivéget. Maga a paradicsom.
Talán ahogy a büszkeség átmelegítette Béla lelkét, talán a kályha melegétől, elpárolgott róla minden nedvesség, repülésre készen állt. Megbillegette a szárnyait, majd nagy levegőt véve elrugaszkodott az üvegről. Ő maga úgy érezte, kecsesen hasítja a levegőt nyílegyenesen az ételek felé, a valóságban azonban inkább kicsit billegett, kicsit jobbra tévedt, kicsit balra zuhant. Minden egyes kitérőnél egy nagy ZÜMM hagyta el hátsó szárnyacskáit.

Ekkor az egyik ember, akinek nagy bajusza volt, kopasz feje és szemüveget viselt, észrevette Bélát. Összeráncolta a szemöldökét, a maga érthetetlen nyelvén mondott valamit, a légy meg volt győződve, hogy repülőtudományát méltatja, és -minő rettenet- az újságért nyúlt. Sodort belőle egy hengert, felemelkedett a helyéről és Béla felé indult, aztán meglendítette a rolnit. A kis legyet eltérítette a csapás szele, szerencsére az újság maga nem érte el. De így is hatalmas megrázkódtatás érte. Magas hangon méltatlankodva módosított a röppályán és felült a konyhaszekrény tetejére.

Szívókáját csücsörítve mérlegelte a helyzetet. Ő itt van fent, az asztal tele van finomabbnál finomabb falatokkal és kettejük között ott van az ő megvadult embere, akinek alig pár perccel ezelőtt még felhőtlenül örült. Na, ilyenkor mit lehet tenni? Belehallgatózott a szervezetébe, ahonnan egyre hangosabb mordulások törtek fel. Nem várhatja meg, amíg a család feláll onnan, addig ő éhen pusztul! Más tervre van szükség. Mivel a legyek körben látnak, a fejét sem kellett megmozdítania, mégis fel tudta térképezni a teljes házat.

Micsoda szerencse! Tőle jobbra a teljesen haszontalan kancsók közé valami felsőbb világbeli angyal almákat pakolt. Hatalmas, édes, piros almákat! És még nagyobb szerencse, az egyik alma alsó része már rothadásnak indult. Micsoda finom leveket eregetett! És szinte hihetetlen, de a folydogáló levet egy kedves arcú légyfiú szívogatta. 
Béla most már biztos volt benne, hogy a legrosszabbul induló napok is boldog véget érnek. Egy köszönömöt zümmögött a bajszos felé, mert még jól is jött az a lendítés és odasétált a másik, rossz időben született légyhez. Rövid ideig köszörülgetnie kellett a torkát, hogy a másik felfigyeljen rá. A fiú is megörült Bélának. Mivel ő kicsit előbb kelt ki és már mindent tűvé tett további legyek után, meg volt róla győződve, hogy teljesen egymaga van a világon. Most, hogy szembejött vele egy, aki ráadásul meglehetősen csinos lány volt, földöntúli mosoly ült ki az arcára örömében. A tavasszal kikelő kis legyek között pedig egyetlen Béla nevű sem volt.