Mézeskalácsvész

Mézeskalácsvész.

Egyszer volt, hol nem volt, messze északon volt egy királyság. Arról volt nevezetes, hogy csak nagyon rövid ideig tartott a nyár, aztán hamar rövidülni kezdtek a napok, egyre hidegebb lett, végül mindent belepett a hó. Ezen kívül persze arról is, hogy ott lakott a Télapó és ott állította fel a Mikulásgyárat. 

A sok sötétség és hideg ellen a birodalom lakói különböző praktikákkal szálltak szembe. Mindenhová fényfűzéreket, lámpásokat, gyertyákat tettek. Esténként kakaót vagy forró csokit készítettek, almát sütöttek mézzel, dióval és illatos mézeskalácsfigurákat formáztak. Ha ezek megvoltak, mindenki megtartotta a jókedvét és a királyság virágzott.

Egy nap azonban szokatlan dolog történt. A király felébredt, lekapta a hálósipkáját és már nyúlt is az éjjeliszekrénye felé, hogy bekapja az első falat mézeskalácsot, ahogy minden reggel szokta, de nem volt egy darab sem a kistányéron! Összeráncolta a homlokát, megrántotta a csengőt, és amint az inasa belépett, utasította, hogy azonnal hozzon a konyháról friss mézeskalácsokat, mert ő bizony addig képtelen felkelni, míg legalább egy harangot meg nem kóstolt, vagy egy hintalovat, esetleg egy szívformát. Az inas mélyen meghajolt és már rohant is. Jó sok idő eltelt, a király már egészen nyugtalan volt, mire visszatért. Térdre ereszkedett és azt mondta: -Uram, királyom, az egész palotát átkutattuk, de egy darab mézeskalács sincs az egész épületben! A király erre egészen elsápadt, majd gyorsan a katonákért küldött. Rövidesen a fél hadserege ott szorongott az ágya körül, a többiek ugyanis nem fértek be a hálóba, ők a környező folyosókon gyülekeztek. Az uralkodó kérette a koronáját, megigazította a hálóingét, kisimította a takaróját és beszédet intézett hozzájuk: -Katonák! Szörnyű támadás érte a palotát! Az éjszaka folyamán valami elvetemült rabló betört és az összes mézeskalácsot ellopta! Igen, még a csillagokat is! Azt parancsolom, hogy kutassátok át az összes házat, istállót, fészert és keressétek meg a tolvajt! Aki megtalálja az ellopott finomságot, máris vágtasson vele vissza hozzám és olyan jutalomban részesül, amiről eddig álmodni sem mert! Gyerünk, induljatok máris, mire vártok? Volt egy kis kavarodás, mire a parancs eljutott a folyosóra és a szélen állók megindultak kifelé, kiengedve a többieket.

A király türelmetlenül forgolódott az ágyában, megivott több pohár kakaót, százszor megkérdezte, van-e már valami hír, de egyelőre nem történt semmi. Hosszú várakozás után megjelent a hadsereg parancsnoka: -Királyom! Az egész birodalmat átkutattuk, még az egérlyukakba is benéztünk, de sehol még csak egy morzsát sem találtunk. Az uralkodó megint kétségbeesett és forró csokiért csengetett. Ha valami édesség volt a pocakjában, jobban tudott gondolkodni. A tálcát cipelő inas azonban nem egyedül jött, hanem két kis manó toporgott a sarkában. Az egyik előrelépett: -Felséges királyom, a Télapó küldöttei vagyunk. Azért jöttünk, hogy megkérjünk, könyörülj meg rajtunk és adj nekünk néhány mézeskalácsot. Reggelre az összes eltűnt. Ha nincs mézes, akkor sajnos nem megy a munka. Leállt az egész termelés! Szigorú ütemtervet követünk, mi lesz így a karácsonnyal? A király dühösen megcsapkodta a kispárnáját, aztán elmondta a követeknek, hogy az országban mindenhol ugyanez a probléma. Sehol még csak egy kis mázdarabot sem találni. 

Bölcs miniszterek, tudósok, kincstárnokok ültek az uralkodó ágyának szélén, de egy sem bírta kitalálni a megoldást. Egyszer csak kinyílott a hálószoba ajtaja, egy kócos szolgálólány cipelte be a kandallóba való fahasábokat. Végignézett a nagy tudású gyülekezeten, majd gondolkodás nélkül megkérdezte, mi a baj. A miniszterek elsápadtak, hát hogy meri egy cseléd csak úgy megszólítani a királyt? De ő annyira levert volt már, hogy csak legyintett, hagyják: -Nagy az én bánatom, te leány, az egész birodalmamból ellopták a mézeskalácsot. Ha nincs mézeskalács, nem tudok felkelni, leáll a termelés és csődbe megy az ország. Akkor aztán szögre akaszthatom a koronámat! 

A lány erre kacagni kezdett: -Király uram, itt van ennyi tudós ember, magad bejárattad az egész birodalmat, senkinek nem jutott eszébe, hogy szóljon a szakácsnénak, süssön már egy adagot? Ha mindenki csak eszi, de senki nem készíti, persze hogy elfogy. Nem tolvaj járt itt, csak nagy lett az emberek étvágya! 

Mire a lány a beszéde végére ért, maga a legfőbb miniszter szaladt a konyhára, ahol rövidesen még a legkisebb kukta is tésztát gyúrt, szaggatott, tepsibe igazgatott és mázzal rajzolt. Amint elkészült az első darab -a Mikulást formázta- vitték is a királyhoz. Az beleharapott, kiugrott az ágyból. Első dolga az volt, hogy parancsba adta, a konyhán éjjel-nappal valaki mindig süssön mézeskalácsot és addig abba ne hagyják, amíg a birodalom minden házában, istállójában és fészerében elegendő mennyiség nem lesz. Kinevezett egy minisztert is, akinek az volt a dolga, hogy szemmel tartsa a készleteket és ha úgy látja, fogyóban vannak, azonnal állítson be további munkásokat süteményt készíteni. A második pedig az, hogy bőségesen megjutalmazta az okos cselédlányt, amiért az megmentette a királyságot. Miután elhárult a nagy mézeskalácsvész, nem volt okuk szomorúságra, boldogan és vidáman élték napjaikat.