Kép forrása: pinterest
A hold, aki megsértődött egy borfesztiválon.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy borfesztivál. Ezt a borfesztivált októberben rendezték, Szentannaváron, az egyik bortermelő régióban. A város főterén, hosszú sorokban álltak a sátrak, borokkal, laci konyhával, kézműves termékekkel, és ugráló várral.
Az egyik bortermelő szövetség elnöke tartotta a nyitóbeszédet. Felsorolta a borok válogatottan jó tulajdonságait, dicsérte a napot, a földet, méltatta a pincékben lévő egyedi gombaféléket, melyek mind – mind hozzájárultak a borok világszínvonalához. A hold éppen arra felé kukucskált. Nézegette a sátrakat, és meghallgatta a beszédet is. S a hold, éppen nem volt jó passzban, és rémesen megsértődött. Igen? A nap, a talaj és a gombák? És én? Rólam már megint mindenki megfeledkezik? Pufogott mérgesen a hold. Én az ókorban, istennő voltam! Babilonban Istár, Egyiptomban Izisz, Görögországban, pedig Artemisz volt a nevem. Ha növök, a termékenység szimbóluma vagyok. Na, jó, akkor én szépen elvándorlok innen, szétnézek az űrben, itt hagyom a Földet.A hold így is tett. Kilépett a pályájáról, és más bolygó után nézett. Meglátogatta a Marsot, a Jupitert. Hozzájuk csatlakozott. Eközben a Földön is megváltozott az élet. Megszűnt az apály és dagály ritmusa. A halászoknak és hajós kapitányoknak újra kellett tanulniuk a tenger ritmusát. Sok vándorló madár eltévedt, mert megzavarta őket a hold hiánya. A fűszertermelők egyenesen átkozták a holdat, mert a holdfázisok hiányában, bizonyos, megszokott napokon, nem koncentrálódott a fűszerek hatóanyag tartalma. A hold naptár, hold nélkül már nem sokat ért. Néhány gyógyszer készítése leállt, mert az adott gyógynövény tulajdonságai megváltoztak. Ízetlenebbek lettek az ételek, a likőrök, és hatástalanabbak a kenőcsök. A rókák is vakoskodtak éjszaka, vadászat közben. A költők és zenészek azonban sokat sóhajtoztak a hold után. A hold sem érezte jól magát a Mars mellet. Hiányoztak neki az éjszaka kedves madarai. A baglyok és kuvikok vidám rikoltozásai. A rókák és farkasok gyönyörű bundájának látványa, a vakondokok szorgos munkálkodásai, és nyáron a tücskök ciripelései. A Marson csupa kő minden. Borzasztóan unatkozott. Gondolta, hogy visszasettenkedik, és megnézi, megint a kék bolygót, a Földet. Október vége volt már, hűvösek voltak az éjszakák. A hold látta, ahogy a sünik, téli vackot keresnek maguknak, ahogy a mókusok mogyorót ásnak a földbe. S ahogy a vándormadarak délebbre húzódnak, és útközben, biztonságos tavak közepében alszanak. Minden állat készült a télre. Az emberek a tévét nézték, vagy olvastak az ágyukban. De nem mindenki. Egy kis ház udvarán, Lőrinc bácsi sétálgatott. Az eget kémlelte, és a holdat siratta. Gyere vissza hold, nélküled hogyan segítsek az embereknek meggyógyulni? Sóhajtott egyet Lőrinc bácsi, aki nagyon híres természetgyógyász volt. Na, végre egy okos ember. Gondolta magában a hold. Majd megnézte Szentannavár városát, ahol a borfesztivált rendezték. A csendes város macskaköveit lágyan megvilágította a lámpák fénye. A városháza nagy termében finom zene szólt. A hold megismerte. A holdfény szonáta volt. Nahát nemcsak mindig a föld, a nap és a gombák? Gondolta megenyhülve a hold, és visszamászott a helyére. Bár tisztában volt az értékével, néha rosszul esett neki az örökös Nap imádat. De Lőrinc bácsit nagyon szerette, és a vad állatokat is. Az esti vadászok, mint a róka, ismét jól láttak a sötétben, és könnyebben ment a zsákmány megszerzése. A költöző madarak pedig újra jobban érezték az irányt, és nem tévedtek el. Lőrinc bácsi is vígan ment lefeküdni, mert tudta, hogy ismét elkezdheti a gyógynövények gyűjtését.
A következő évben a borfesztiválra, nem kukucskált be a hold, inkább hátat fordított neki. Megkérte a szelet, fújjon oda egy kicsit. A szél szívesen megtette, mert őróla is mindig elfelejtkeztek. Így a következő évben a megszokottnál szelesebb idő volt a szentannavári borfesztiválon.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Hirka Zita amatőr író
Az Alföld délkeleti csücskében élek. Gimnáziumot végeztem, majd néhány évig a Pécsi Tudományegyetem hallgatója voltam. Szeretek kint lenni a természetben,így meséim sok esetben pipacsos rétek, poros utak mentén játszódnak. Gyermekkorom óta szeretek olvasni. Különösen rajogok a művészetekért, de legnagyobb örömömet az írásban lelem. Szeretem még a sportolást és a műfordítást is. Nagy boldogság a számomra, hogy m...