A húsvétfa


http://mocorgohaz.hu/

Egy napsütéses tavaszi napon, már nyiladoztak az erdő szélen a kék ibolyák; a  réten színes pillangók repdestek; a lengedező szél viszont az állatok aggódó szavaival rezegtette végig a bokrok leveleit.

Élt ugyanis a mező kellős közepén egy nyúlházaspár. Robi nyuszi és Rozi nyuszi mindennél jobban szerették egymást, gondoskodtak egymásról és bárkihez volt legalább egy kedves szavuk.
Ahol szükség volt, ott mindig segítettek.

A gyerekeket minden év tavaszán színes kavicsokkal lepték meg, melyekkel jókat tudtak játszani és mindig jutott mellé egy kis finomság is.
Ezeket minden évben Robi nyuszi díszítgette, festette pompázatosra, a finomságokat pedig Rozi nyuszi sütötte. Miután elkészültek, a nyúlházaspár útnak eredt és minden családhoz elvitte azokat. Így üdvözölvén a tavasz beköszöntét, s ünnepelvén a hosszú ínséges tél végét szomszédaikkal; kedves hagyományt teremtve ezzel. Kertészkedni is nagyon szerettek, mi sem bizonyítja jobban, hogy a környék legszebb, legzöldellőbb és legvirágosabb mezeje volt az övék. Csodás nárciszok, tulipánok, jácintok illata járta körbe a friss tavaszi levegőt.

Most azonban, se nárcisz, se tulipán, se jácint. A füvet se nyírta le senki. Még a méhek is visszamentek kaptárjukba, annyira összezavarodtak. Nos, ez indította meg a kétségbeesett szóbeszédet az állatok között. Mi történhetett?

Elemérhez, a kisegérhez is elvitte a szél a többi állat aggodalmát. Elhatározta hát, hogy utánajár a dolognak. Sok kedves emlék fűzi Robi nyusziékhoz. Ha arra járt Rozi nyuszi mindig kedveskedett neki valami rágcsálnivaló finomsággal, és haza sem engedték soha üres kézzel. Ha szomorú volt, ott vigaszra talált. És minden örömét is megoszthatta a nyuszikkal. Még őrizte az összes díszes kavicsot is, amit gyerekként kapott a nyúlházaspártól. Mennyit játszott velük… Nyugtalanította tehát a dolog; saját szemével szerette volna látni, hogy igazak-e a hírek…

De mikor odaért nem akart hinni a szemének! A kert valóban gazos volt, a virágok helyén a kopár föld repedezett. Semmi nem mutatkozott a kert régi pompájából.
Elemér vett egy mély levegőt, s bekopogott az ajtón. Kisvártatva Rozi nyuszi fogadta változatlanul kedves, de kimerült hangon.

-Szervusz Elemér! Miben segíthetek?

-Rozi néni! - szólt elcsukló hangon - Csak… érdeklődni jöttem… Hogy tetszenek lenni?

A nyúlasszonynak könnybe lábadtak szemei. Talán, mert idén végtelenül hosszú volt a tél, és senki nem járt náluk; jó volt látni egy kedves ismerős arcot. Vagy, mert annyira fáradt, hogy úgy érezte ez az ártatlan kérdés egy hatalmas terhet vett le most a válláról.

-Köszönöm kedvesem, megvagyunk. Ami azt illeti, Robi elég beteg. Micsoda modortalan vagyok. Nem kérsz egy kis teát?

-Az jól esne köszönöm!

-Fáradj beljebb!

-Hogy-hogy beteg?

S ahogy belépett az annakidején emlékeiben fényes és szeretettel teli odúba, szívfacsaró látvány tárult elé. Noha a szeretet megmaradt, de homályos és szürke volt minden. Aggodalommal teli. S ekkor meglátta Robi nyuszit a karosszékébe roskadva, ölében takaróval, forró teát kortyolgatva.

-Látogatónk érkezett! - törte meg a csendet Rozi nyuszi.

-Milyen - khö khöm - bocsánat! Milyen kedves meglepetés! Öröm - khökhökhöm - látni téged Elemér! - köhögéstől kimerülten, de ugyanolyan kedvességtől csillogó szemmel köszöntötte a kis egeret Robi nyuszi, mint annakidején bármikor.

-Jó napot Robi bácsi! Rozi néni említette, hogy betegeskedni tetszik…

-Ne is mondd fiacskám! -khökhökhöm- Már hetek óta nem múlik ez a nyavalya!Teljesen ledöntött a lábamról! Ez a drága Rozi! Mondtam neki, menjen csak, csinálja a dolgát, amiben kedvét leli, ne engem ápoljon…

-Hát miben lelném a kedvem, ha nem a veled töltött percekben! - szakította félbe Rozi nyuszi az öreg nyulat - Egészségben, betegségben! - Azzal megcsókolta férje homlokát és odanyújtotta a teát egér vendégüknek!

-Sajnos a hosszan tartó gyengélkedésem miatt nem jutott idő a kertre… no, meg a kavicsok! Rozi engem ápolt… de a gyerekek… khökhökhöm… azok az áldott, őszinte kis gyermekek! Idén ajándék nélkül maradnak… - kesergett az öreg.

Elemér nagyon meghatódott, hogy a bajban is, betegen is drága szomszédai járnak a fejében. És eszébe jutott, hogyan oldhatná meg ezt a problémát! Nem terhelte tovább az idős nyúlpárt, megkérdezte szükségük van-e valamire, de azok szerényen visszautasították. Megköszönte hát a vendéglátást és a ragyogó tervével sietve távozott…

Összehívta a környék állatait.

-Robi nyuszi betegeskedik. Drága felesége ápolja. Sajnos nem jutott idejük a kertjükre, s bizony a tavaszköszöntő ajándékokra sem! Ugyanakkor sok-sok évig megajándékoztak minket, segítettek nekünk, mosolyukkal feldobták napunkat. S most szükségük van ránk! Ideje hát meghálálni azt a sok jót! Idén mi ajándékozzuk meg őket!

Az állatok nagy egyetértésben bólogattak és neki is láttak a munkának: a gyerekek az asszonyok segítségével díszeket gyártottak termésekből, virágokból, ki mit talált. A férfiak Elemér vezetésével a kertet rakták rendbe: füvet nyírtak, gazoltak, virágot ültettek, megmetszették a csipkebokrot. A ház oldalában volt egy gyönyörű terebélyes barka bokor is. Ezt pedig az általuk készített díszekkel közösen feldíszítették.

Tavaszi énekszóra lett figyelmes az idős nyúlházaspár. Kiléptek az ajtón és elállt a szavuk! A kertjük gondozott volt, virágoktól pompázott, vidám méhecskék zümmögése egészítette ki szomszédaik dalát. Ott volt előttük és nekik énekelt az erdő-mező állatainak apraja nagyja! Meghatódtak és összeborulva sírtak! Zokogtak, úgy potyogtak örömkönnyeik, hogy lelkük is kivirult, mint a rét egy tavaszi zápor után! Boldogok voltak, idén ők kapták a legszebb ajándékot!

Teltek-múltak a napok, mindennap valaki ellátogatott hozzájuk. Meglocsolták a virágokat, finom süteménnyel kedveskedtek, vagy friss mézet vittek nekik. Robi nyuszi pedig napról napra jobban lett, egyre több mindent tudott csinálni a ház körül, míg végre teljesen meggyógyult. Visszatérhettek a megszokott kerék vágásba! Minden újra pompázott, mosolyuk fénye járta be otthonukat. Állatbarátaik viszont ezután sem hagyták a kedves nyulakat magukra, mindennap volt valaki, aki csak pár percre is, de rájuk nézett. Ilyen szeretetben éltek tovább együtt a virágos mező közepén.

Így van hát, hogy azóta is minden húsvét alkalmával feldíszített barkafával várjuk a nyuszit; az asszonyokat pedig meglocsoljuk, ne hervadjanak, hiszen az ő mosolyuk, gondoskodásuk, ragyogásuk virágozzák be mindennapjainkat!

Aki nem hiszi, járjon utána!

Pálfiné Pápai Fruzsina, amatőr író

Pálfiné Pápai Fruzsina vagyok pedagógus, háromgyermekes édesanya. 10 évesen írtam az első mesémet egy megyei pályázatra, amit akkor meg is nyertem.Azóta gyermekeimen “tesztelem” saját meséim, de leginkább a “fióknak írok.” Régóta elkötelezett szónoka vagyok az olvasás-, a mesenépszerűsítésnek. Másfél éve indítottam egy Instagram oldalt (tul.az.operencian.olvasosarok), melyen mesekönyvajánlókat írok, remélv...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!