Barion Pixel

A Húúdenagy-Erdő - harmadik fejezet


http://mocorgohaz.hu/

Harmadik fejezet, ahol mindenki megnyugszik kicsit, majd haza megy, de előbb még mély gondolatokat gyárt
 
-       A bo-bo-boszorkány, az veszélyes? – kérdezte felettébb dadogva Rezső, akinek a piri-pöttyei is beleremegtek az ijedelembe. 
-       A...

Kép forrása: saját

Harmadik fejezet, ahol mindenki megnyugszik kicsit, majd haza megy, de előbb még mély gondolatokat gyárt

 

-       A bo-bo-boszorkány, az veszélyes? – kérdezte felettébb dadogva Rezső, akinek a piri-pöttyei is beleremegtek az ijedelembe.

-       A boszorkány? – kérdezett vissza Pista Bá, csakúgy költőien, tudván, hogy ki másról lenne szó, és Rezsőre nézett – A boszorkány álságos, ármányos és csalékony. Megbízhatatlan! Velük sosem tudhatja az ember hányadán áll. – botjával a földet piszkálta és nézte, ahogy a kavicsok odébb gurulnak - Az egyik nap mosolyognak és csicseregnek, a másik nap, ha kicsit nem figyelsz, csúnyán átvernek.

-       Pista Bá, én úgy hallottam, vagy olvastam, vagy valaki mondta, vagy már nem is tudom, hogy a boszorkányok varázsolni is tudnak. – nézett Szanisz Ló az öregre kérdőn.

-    Tudnak. Igen. – válaszolt Pista Bá – A varázs szütyőjük telis-tele van szerekkel, meg porokkal, meg bájitalokkal, amit ha rászórnak valamire vagy valakire az menten átváltozik vagy akár el is tűnik. – a döbbenetet tapintani lehetett a levegőben.

-       És az igaz, hogy alakváltók? Vagyis egyik nap kedves nénik, a másik nap sárkányok vagy még rosszabb? – tette fel a kérdést Tivadar.

-       Igen, ez is igaz. Pont így! Egyik nap barátságos, kedves, mosolygós nénik, a másik nap tűzokádó sárkányok. – mondta az öreg, és a végére egy sóhaj is kiszaladt belőle.

-       Óóóóó ma-ma-mamám! – dideregte Rezső. – É-é-és a seprű? Az i-i-igaz? Azon lo-lo-lovagolnak? – tette fel a kérdést, de Zsiráf Zsötem megint oldalra hajtott fejjel mondotta el a titkot.

-       Nos, régen úgy volt. Nagyon régen. De amikor én láttam boszorkányt, az már turbó-porszívón repült. És most mondja Zsötem, hogy ez meg egy szoba-roombán lovagolt. – ez öreg csóválta a fejét – Változnak az idők... De mára legyen ennyi elég.

-       Dejszen még nem mondtál el mindent! – nyakaskodott Tivadar – A történetnek még nincs vége! Biztos vagyok benne! – ő biztos volt benne. Mert ő ilyen volt. Biztos.

-       Valóban, de az egy másik napra marad. – Pista Bá felnézett az égre.

A nap lassan kúszott a horizon széle felé, hogy ma is elbújjon mögötte, lepihenjen és a Hold előjöhessen bevilágítani az éjszakát a csillagokkal. Mindenkiben ezer és még egy kérdés motoszkált még, de ismerték az öreget. Ha azt mondta ennyi mára, akkor bizony ennyi mára. Holnap is van nap. Vagy majd. Sőt! Tán jobb is elfelejteni.

-      Menjünk mind haza! – mondta az öreg. - Szép estét mindnyájatoknak. Terem Búra, te pedig gyere velem. Nálam alszol és van bőven miről beszélgetnünk.

-       Szép estét, Pista Bá! – mondták szinte kórusban, kivéve Rezső, aki a dadogása miatt lassabban fejezte be a mondatot.

Pista Bá és Terem Búra elindultak csoszogva, lassacskán. Nem siettek, mert Pista Bá nem lakott messze. A többiek, Szanisz Ló, Rezső, a piri-pöttyös tigrincs és Tivadar ott álltak és nézték, ahogy a páros távolodik.

-       Akkor menjünk. – mondta Szanisz Ló.

-       De én még nagyon-nagyon nem vagyok álmos. – jelentette ki Tivadar.

-       É-é-én se-se-se ne-ne-nem. – dadogta Rezső.

-       Valójában én sem. Elmegyünk a tóra csillagokat számolni és beszélgetni? – dobta be az ötletet Szanisz Ló. – Vigyük magunkkal Zsiráf Zsötemet is!

-       Jó ötlet! – vágta rá a másik kettő szinte kánonban.

-       Zsötem, jössz velünk a... - és miközben befejezte a mondtatot felnézett oda, ahol a zsiráf eddig állt. Akinek most hűlt helyét találták. - ...tóra? Hát, ez hova lett?

Amíg egyeztettek Zsiráf Zsötem fogta magát és lelépett, ripsz-ropsz. Észre se vették, és már sehol sem lehetett látni. Nyilván haza ment. Nem baj, gondolták, ők mennek. Nosza és uccu! Elindultak hármasban a tóra, aminek a neve Gondolkodta-tó volt. Ezt a nevet azért kapta, mert a lakók szerettek odajárni és beszélgetni és gondlkodni. Csak úgy lenni. Mert az jó. A Gondolkodta-tó is, amúgy húúdenagy volt. Oly’ annyira nagy, hogy a lakók a különböző partokon máshogy és megint máshogy nevezték. Ami érthető, mert nem tudták, hogy a többi parton élők, hogy hívták. Volt, aki Nyugta-tónak hívta, mert mindig nyugis volt, a szomszéd oldalon élők Simoga-tónak, mert a víze selymes volt, és volt egy flúgos is, aki Kisbegyesi-víztározó-hármas-fázis-négyes-ütemének nevezte. Bár ez a név valamiért nem lett népszerű, sem felkapott. A három barát ütemesen lépdelt a tó irányába. Menet közben látták, ahogy Lada Szamara legel az egyik tisztáson. A csacsi a farkával csapkodta a késő délutáni legyeket, miközben módszeresen harapdálta a zöld levélkéket a földön. Lada már évekkel korábban elhagyta a Húúdenagy-Erdőt, és sajnos az új lakásába nem fért volna be egy csacsi. Így Lada Szamara itt maradt és mivel kedves jószág volt, mindeki szerette. Ahogy haladtak tovább elzümmögött mellettük Bögöly, olyan határozott zümmögéssel, mint akinek a legfontosabb dolga van a világon és semmi, de semmi esetre sem állhat meg egy pillanatra sem. Lada Szamara felé tartott. A tekintetük Szanisz Lóval összeakadt egy pillanatra és mintha halk fogcsikorgatás is hangzott volna. De ezt senki nem tudná megerősíteni. De tagadni sem. A tó már nem volt messze, már látszott, ahogy ritkultak a fák és bokrok.

És ekkor kitárult előttük a Gondolkodta-tó látványa. Békés volt, egy kanyi hullám nem sok, annyi sem volt rajta. Mintha a szél mindig megállna a parton, hogy ne zaklassa fel a vizet és ne csináljon hullámokat. Itt kell megjegyezni, hogy ez Hurka Kahunát nagyon zavarta. Ő korábban világhíres wind-szörfös volt, mielőtt a sors és a hurkák imádata jelentékeny túlsúllyal adományozta meg. Szeretett a Húúdenagy-Erdőben lakni, ám nagyon hiányzott neki korábbi hobbija, amit szélcsendben és extra kilókkal nem művelhetett. Úgy volt vele, ha lesz szél, majd lefogy. A partra érve a három barát megállt, tekintetüket a tükörsima víztükrön járatták. Szippantottak az enyhén párás levegőből, de annyira, de annyira egyszerre, mintha begyakorolták volna, majd lecsücsültek a homokos partra. A nap ekkorra már elbújt, átadva helyét a Holdnak és kis pajtásainak, a kismillió csillagnak. Tücskök ciripeltek és szentjános bogarak apró mécsesként röpködtek érthetetlen röppályákon körbe-körbe. Csak ők tudták, miért arra vagy épp amarra kellett repülniük.

-       Nem tudom. – kezdte Szanisz Ló – Ez az egész ügy. Ez annyira... – nem is tudta, hogy is fejezze ki magát, ő, aki a beszéd és kifejezések nagymesterének tartotta magát - ...annyira...

-       Fura? – kérdezte Tivadar

-       Fé-fé-félelmetes? – dadogta Rezső, akinek a piri-pöttyei megint remegésbe kezdtek.

-       Is. Meg is. De mégis! Inkább: érdekes. Igen, ez a jó szó! Mert persze fura is és félelmetes is, de azért lássuk be, kedves barátaim, ilyet nem minden nap hall az ember. Boszorkány – kissé ízlelgette is a szót, ezért újra elismételte – Bo-szor-kány. Ráadásul egy roombán.

-      Boszor... én mondjuk, ha talákozék vele, engem tuti-fix, hogy nem verne át! – jelentette ki Tivadar. Ő ilyen volt, hogy simán kijelentett dolgokat. Mint most ezt. – Próbálkozhat ezer évig, minden csellel meg varázslattal, de átverni? Na, azt nem!

-     E-e-ez tök jó-jó-jó. Mert, akkor ne-ne-nekem ne-ne-nem kell ve-ve-vele foglalkozni. Majd te-te-te megoldod, kedves Ti-Ti-Tivadar. – Rezső kicsit megnyugodott. Majd Tivadar intézkedik. Felismer és rájön. Helyes.

-       Szerintetek visszajön? – merengett Szanisz Ló.

-       Csak jöjjön! – vágta rá Tivadar – Ide nekem az oroszlánt is! Már pardon, kedves Rezső.

-       Tigrincs vagyok! – most nem dadogott.

-       Igen. Szóval, ja. Jöjjön csak! Én leleplezem és annyi neki! – Tivadar valami földön túli erőt érzett most. Majd ő! Hah!

-       Nos, ha mégsem, akkor én azt mondom szégyen a futás, de én bazi gyors vagyok. – nyugtatta meg magát, de a többieket nem annyira Szanisz Ló is. A gatyája szárát kissé feljebb rángatta ültében, mert érezte, hogy csúszik le.

-    Ma-ma-maradjunk annyiban, ho-ho-hogy nem jön vissza és ne-ne-ne is jöjjön. – zárta rövidre Rezső. – Úúúúúúúúú! O-o-oda nézzetek! Egy hu-hu-hu...

-       Szellem? – hunyorgott kérdően rá Tivadar.

-       Ne-ne-neeeeem! Egy hu-hu-hu...

-       Bagoly! – segített Szanisz Ló – Az lesz. Egy bagoly!

-    Ha-ha-hagyd már! Nem! Egy hu-hu-hulló csillag! – és mancsával felfelé mutatott a Zsákvarrótű csillagkép irányába. – Ehh... – legyintett – Má-má-már el is tű-tű-tűnt.

-       De azért kívántál valamit? – kérdezte a csoda mén a tigrincset.

-       Pe-pe-persze! – és ma először Rezső elmosolyodott.

A három barát még hosszú-hosszú percekig üldögélt a tó partján. Volt, hogy pár szót szóltak, de leginkább nézelődtek. Nézték a vizet, a csillagokat, és beszippantották a friss, hűs este illatát. Majd mikor már mind úgy voltak vele, hogy megnyugodtak és mára tényleg elég, elbúcsúztak és ki-ki haza indult.

Rezső otthon beugrott a kosarába, és mint minden rendes macska fajta, nekiállt mosakodni. Egyik hátsó lábát a plafon felé emelte és lassú, módszeres nyelvcsapásokkal rituális nyalakodásba kezdett, hogy fehér piri-pöttyös bundáját megtisztítsa.

Szanisz Ló is haza ért, vagyis az istállójába, ahol előbb megabrakolt, aztán kissé lecsutakolta magát. A gatyáját levette, élére hajtotta és felakasztotta. Rend a lelke mindennek, kérem! Felvette pizsama gatyáját, mert egy gatya minden körülmények között kellett rá. Ez elvi kérdés, kérem! Majd megállt és már szundított is. A lovak, tudniilik, állva alszanak.

Tivadar benyitott a lakásába, felkapcsolta a villanyt, felemás csukáját a sarokba küldte egy határozott rúgással, pacuha ruháját meg a földre dobta. Ahogy esett, úgy puffant. A konyhából csippentett pár falatot, mert annyira igazán nem volt éhes, majd bement lezuhanyozni és fogat mosni a fürdőszobába. Mindenki tudja, hogy mennyire fontos este tisztán a jó puha ágyikóba bújni. Még Tivadar is. Amikor végzett, leoltogatta a villanyokat, de mielőtt az utolsót is lekapcsolta volna, ránézett a felemás csukájára a sarokban, és pacuha ruhájára a földön. Egy pici mosolyra húzta a száját, odament és a cipőket egymás mellé rakta az ajtó mellett, a pacuha ruhát pedig felakasztotta a helyére. Titokban szerette ő a rendet. Mert ő ilyen volt. Aztán bebújt a takaró alá, és már horkolt is. Ennyi izgalom kifárasztja az embert, még ha Tivadar is az az ember.

Még arról nem esett szó, hogy hol is van a Húúdenagy-Erdő? Pedig ez érdekes kérdés. Márcsak azért is, mert semmilyen térkép nem jelöli. Akkor, hogy lehet odajutni? Tessék jegyzetelni, elmondom! Elindulunk a 234ö2vakond38-as főúton Csupsárgyalag felé. Egy bő másfél – hat óra múlva odaérünk a nagy kék tölgyfa mellé, ahol jobbra kell fordulni. Ezt sokan eltévesztik, és vagy tovább mennek, vagy balra fordulnak. Ott a mellékúton tovább haladva eljutunk a gyökettő kilóméterkőig. Ez fontos, mert ott nem szabad még megállni. Tovább kell menni. Ezt sokan eltévesztik, és vagy kanyarogni kezdenek, vagy visszafordulnak, mert eltévedtek. Eztán egy naaaaaagy bal kanyart kell tenni. Ez azért fontos, hogy kikerüljük Salak-szent-motoros-nagy-katyvasz-sár-házát, ami nem egy kis falu. Majd utána egy pár kilóméterrel ott is van a Húúdenagy-Erdő első pár fája. A többi pedig utána, ameddig a szem el sem lát. Nem könnyű odatalálni, de megéri!

Hát, ezen az úton talált ide még egy jövevény, aki az éj leple alatt érkezett. Lassú, komótos járással csoszogott az erdőben egyre beljebb haladva. Éjjel kevés lakóval találkozik az ember. A rovarkórust leszámítva csend volt. Egyedül Bögöly röppent el mellette, nagy sietve. De neki kisebb gondja is nagyobb volt, mert Szanisz Ló háza felé repült épp. A jövevény körülnézett. Köpenye melegen tartotta a hűs éjszakai szellők ellen, csukályája eltakarta az arcát, kis táskáját pedig maga mellett lógatta és himbálta, ahogy lépdelt. Beleillatolt a levegőbe.

-       Pont, ahogy emlékszem rá. – motyogta magának. Majd slattyogott tovább az erdő sűreje felé.

 

Folyt. köv?

Miklós Krisztián, amatőr író / társasjáték blogger

18 éves elmúltam, két kisfiam van (11 és 1,5), szeretek írogatni gyermekmeséket, verseket, és sci-fi novellákat. Rajzolni, dalokat írni és dalszöveget is. Kedvenc hobbim a társasjátékozás. ;)


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások