A karácsonyi vendég

A karácsonyi vendég.

Karácsony szentestéjének napján hatalmas pelyhekben, csendesen hullott a hó. A házakban már álltak a feldíszített fenyőfák, a gyerekek pedig izgatottan várták a meglepetés ajándékokat a fa alatt. Az egyik háznak a hatalmas udvarán négy kutyus játszott vidáman a hóban. Kis gazdájuk, Máté is bekapcsolódott a játékba. Néha-néha megdobta valamelyikőjüket egy jókora puha hógolyóval, aminek láthatóan, nagyon örültek a kutyusok. Ugráltak, szökkentek, bukfenceztek a hóban. Szóval, így játszadoztak vidáman, önfeledten, amikor hirtelen egy kiskutyára lettek figyelmesek, aki az utcáról, a kerítésen keresztül, nyüszítve figyelte őket. Máté is észrevette, és odasietett hozzá. Kinyitotta a kaput, és behívta az udvarra az elgyötört testű kiskutyát. A négy kutya mindjárt körbe vette, szagolgatták, nyalogatták, nem bántották. Mintha érezték volna, hogy segítségre van szüksége. Mivel a kutyák tudnak egymással kutya nyelven beszélni, mindjárt ki is faggatták, hogy mi történt vele, hogy került az utcára ezen a havas téli napon? És a kiskutya elmesélte, hogy ő igazából elkóborolt otthonról, és már olyan messze volt, hogy nem érezte és nem látta a lába nyomát, hiába szimatolt, mert közben a hó betakarta a nyomokat. Rájött, hogy eltévedt, és nem talál vissza a családjához egyedül.
A négy kutya folytatta a játékot. Néha tettek egy-egy vakkantást a kiskutya felé, ami kutya nyelven annyit jelenthetett, hogy: Gyere te is játszani!
De a kiskutya nem akart játszani. Szeretett volna minél hamarabb haza menni. De nem tudta, hogy merre is induljon. Meg persze Máté sem tudta, hogy honnan kóborolhatott el, de közben arra gondolt, hogy majd holnap, ha újra felkel a nap, akkor elkíséri, és megpróbálják együtt megkeresni a családját.
– Ma este viszont, velünk fogsz karácsonyozni, jó? – mondta a kiskutyának.
Úgy látszott, hogy megértette a kiskutya, mert mintha egy kicsit jobb kedve lett volna.
– Máté, Berci, Lady, Süti, Archie! Gyertek, megjött a Jézuska! – kiáltott ki az udvarra Máté anyukája. És már sorakoztak is be a kutyusok kis gazdájukkal együtt.
– Jézusom! Egy gyereknek és négy kutyának kellene lennie, ha az emlékezetem nem csal. Vagy nem jól látok? Egy kutyával többet látok! – mondta anya kétségbe esetten.
– Anya, hadd maradjon itt ma este. Mégiscsak karácsony van. Itt nyüszített a kerítésen kívül. Megsajnáltam, és beengedtem. Majd holnap megkeressük a családját.
– Na, jól van, nem bánom, maradjon, hiszen karácsony szenteste van! Mégsem didereghet kinn a hóban egyedül. Hívjad az öt kis barátodat, mert már az ajándékok nagyon várják, hogy kibontsák őket!
A szobában ott állt a hatalmas, csodálatosan feldíszített karácsonyfa. Minden kutyus kapott egy-egy piros karácsonyi masnit a nyakába, meg egy karácsonyi égősort is. Na meg persze egy fotó is készült az öt kis házőrzőről. Hiszen mégiscsak karácsony van!
Hogy a kis elkóborolt kiskutyával mi történ? Na, azt is elmesélem.
Másnap Máté korán kelt, és ahogy megígérte, reggeli után elindultak, hogy megkeressék a kiskutya családját. Csodálatos, verőfényes napsütés volt. Lábuk alatt ropogott a frissen esett hó. Egyszer csak a kiskutya hozzá fogott csaholni, majd futni kezdett. Egy lány jött velük szembe.
– Picur! Kiskutyám! Hát végre megvagy!
Na, ekkor már Máté is rájött, hogy a kiskutya, akarom mondani, Picur kis gazdájával találkoztak.
– Szia! Luca vagyok! – mutatkozott be a lány.
– Szia! Én meg Máté.
– Én vagyok a gazdája Picurnak. Tegnap este eltűnt otthonról. Már azt hittem, nem is találom meg.
Máté elmesélte, hogy hogyan került hozzájuk Picur.
Attól kezdve Luca gyakran elsétált Picurral Mátéékhoz. Amíg az öt kutyus jókat játszott az udvaron, addig Máté és Luca beszélgettek, összebarátkoztak.
Az elkóborolt Picur pedig, szerencsére megtalálta a családját, és négy barátot is szerzett.