A katica hét pettye

A katica hét pettye.

Volt egy kis katica, nem akadt ám párja,
Erdő-mező népe járt a csodájára.
Szép piros ruhája rikítóan festett,
Rajta feketélltek pompás, kerek pettyek.
Nem volt ilyen pettye más bogárnak egy sem,
Bezzeg a katicán mindjárt voltak heten!
Messze kitűnt bárhol, mind amerre csak járt,
Mindenki csodálta hétpettyes kabátját.

Egy napon azonban szörnyű dolog történt:
Katica elhagyta mind a hét szép pöttyét!
Úgy vélték, jó móka, ha világgá mennek,
S míg gazdájuk aludt, megszöktek a pettyek.
Sírt-rítt a katica: “Jaj, mi lesz most velem?
Az a hét kicsi pötty nekem a mindenem!
Nélkülük hogy öltöm magamra gúnyámat?
Ha meglát, kinevet minden ember s állat!”

Fogadta: “Ne legyen katica a nevem,
Ha a hét pöttyömet még ma meg nem lelem!”
Hol kezdjen keresni? Azt biz’ már nem tudta,
Töprengett, ötletelt, nem volt semmi nyugta.
Szerencsére arra szállt egy kismadárka,
Látván a bánatát, rögtön megsajnálta.
“Pattanj a hátamra, segítek én neked.
Elveszett pettyeid tán így majd megleled.

Elviszlek sebesen, magasba és mélybe,
Egy szökevény pettynek sem lesz ám esélye.”
Megörült katica: egyedül nem marad,
Mikor baj történik, segítség is akad.
Fel is pattant tüstént madárka hátára,
Belekapaszkodott egy pihés tollába.
Így mentek hát ketten a pettyvadászatra,
Indult a kóborlók utáni nagy hajsza.

Az első pettyecskét meglelték egy réten,
Napraforgóvirág kellős közepében.
A lusta második napos strandra talált,
Folyóparti kövek közt süttette magát.
A harmadik fázott, meleget keresett,
Kandalló aljában talált kormos helyet.
A kíváncsi négyes kirádulni volt ám,
Egy tacskókutyának szénfekete orrán.

A falánk ötödik szerette a hasát:
Kinézte Nagyanyó friss pitetésztáját.
Hopp! Bele is ugrott, míg készen gőzölgött,
Elbújt a töltelék szederszemek között.
A hatos ravasz volt, kalandokra készen,
Varrodába szökött egy kislány zsebében.
Beugrott a fényes gombok kupacába,
Felvarratta magát egy pörgős szoknyára.

Előkerült hat pötty, már csak egy volt hátra,
Kereste mindenütt katica, s madárka:
Tűvé tettek érte erdőt, mezőt, várost,
Hiába: az a pötty még mindig hiányzott.
Volt így szomorkodás, búsult a katica,
Piros kabátjának maradt egy pötty híja.
Hogy fog majd kinézni? Milyen lesz gúnyája?
Az az egy kicsi pötty hogy nem lesz így árva?

Bánatos sóhajjal szívét érintette…
Hoppá! Egy kis puklit tapintott a keze.
Mi ez? Hihetetlen! Katica pislogott:
Hát a hetedik pötty lapult meg csendben ott.
Boldogan ujjongott katicabogárka,
Most már minden kedves pettyét megtalálta.
“Látod ezt, kismadár?” kérdezte, s nevetett,
“A hetedik pöttyöm a szívemnél rejlett.”