A kecskepásztor és a kő

A kecskepásztor és a kő.

Réges-régen ott, ahol ma a Balaton hullámzik, gyönyörű, kakukkfűillatú pusztaság terült el. Ezer virág nyílt a mezőkön, kies ligetek tarkították a síkot, hófehér kecskenyájak legelésztek a nagy fűben.

A nagy békét nem zavarta semmi és senki, csupán egy öreg, részeges kecskepásztor. Az bizony nem szeretett senkit és semmit, csak a boritalt, azt pedig talált bőséggel, mert a környező dombok szőlői ontották magukból az isteni nedűt. Nemigen látta azt a kecskepásztort senki józanul. Dülöngélő léptekkel terelgette nyáját, s ha nincs hűséges Bodri kutyája, bizony már rég szerteszaladtak volna.

Történt egy napon, hogy a kecskepásztor különösen cudar kedvében volt. Butykosa aznap hamar kiürült, Bodri kutyája lesántult, ráadásul a Bakony fölött sötét fellegek tornyosultak, s a közeledő vihartól megkergült a nyáj. Káromkodva hajtotta a kecskéket, de azok csak nem akartak szót fogadni. Ezerfelé szaladtak.

Egyre csúnyábbakat és cifrábbakat mondott a pásztor, de nagy üggyel bajjal csak összeterelte a nyájat. Hanem volt egy különösen szemtelen kiskecske, aki mintha csak játszott volna vele, minduntalan elszaladt. - -

– Hej, te istentelen jószág! – kiáltott rá a pásztorbotjával megfenyegetve – Kapjalak csak el, még ma este kecskeduda lesz belőled!

De a kiskecske egyre csak incselkedett vele, békésen legelészett, de amikor épp utolérte volna, nagyot szökellt. A részeg öreg meg utána.

Hát, ahogy futott, egyszer csak megbotlott egy kőben, és a földre zuhant.

A kecske csúfolódva mekegett.

A pásztor erre olyat káromkodott, hogy még a nap is egy felhő mögé bújt szégyenében. Mérgébeng felkapta a követ, amiben megbotlott, s a kecske után hajította.

– Légy átkozott, nyeljen el a föld! – ordította habzó szájjal.

S mi történt erre? Mintha az átok megfogant volna, ahonnan a követ kimozdította, egy forrás szökött fel a mélyből. Zúgva, bömbölve tört fel az áradat, s vitte magával a pásztort, vitte magával a kecskenyájat Bodri kutyástul, szemtelen kiskecskéstül.

Három nap, három éjjel ömlött a víz a föld mélyéből, akkor aztán elcsendesedett, s egy gyönyörű zöldvizű tó lett a pusztaság helyén. Balatonnak nevezték el a helyiek. A kecskepásztornak és nyájának pedig nyoma sem maradt.

De szeles, viharos időben mind a mai napig látni a kecskenyájat, amint végigfut a hullámokon.

– Kecskézik a Balaton – mondja ilyenkor a fehér tarajokra a tó népe. Másnap pedig a parton vidáman gyűjtik a gyerekek a kecskekörmöket.