A kék ajtó

  • 2022.
    júl
  • 14
https://gabicsabi.hu
A kis rózsafa közvetlenül a kamraajtó mellett nyílt. Már április elején megjelentek rajta az apró, rózsaszínbe hajló vörös virágok, és nem is hagyta abba a virágzást egészen addig, míg ősszel meg nem csípte az első dér. A falu népe ismerte a bokrot, ...

Kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/361413938849339797/

A kis rózsafa közvetlenül a kamraajtó mellett nyílt. Már április elején megjelentek rajta az apró, rózsaszínbe hajló vörös virágok, és nem is hagyta abba a virágzást egészen addig, míg ősszel meg nem csípte az első dér. A falu népe ismerte a bokrot, és minden magára valamit is adó gazdaasszony kicsit irigykedett Arne anyóra, amiért ilyen csodás növénykével áldotta meg a sors. Persze abban mind egyetértettek, hogy a falu füvesasszonya többszörösen is megérdemli az áldást. Sokan köszönhették neki az egészségüket, páran az életüket is. Arne anyó meg csak kedvesen mosolygott, amikor a bokrot dicsérte valaki.

A kamrába, a kék ajtó túloldalára egyébként a gazdaasszonyon kívül nem volt másnak bejárása. Mint mondotta az orvosságokat készíti a kamrában, és nem szeretné, ha bárki megzavarná a folyamatot. Ő tudja, mit hová tett és mi miért van ott, és szeretné, ha legközelebb is minden pontosan ott lenne, ahol hagyta. Volt pár vásott kölyök, aki néhanapján azzal próbált magának kérészéltű hírnevet szerezni, hogy majd ő elcsen valamit a kamrából, de egyikük sem jutott tovább a kis rózsabokor melletti tétova toporgásnál. Senki nem mert benyitni az ajtón, pedig Arne anyó nem volt soha haragos, nem fenyegetett meg senkit, mindig csak kért, vagy javasolt.

Egyik nap aztán egy apró lányka tűnt fel az anyó oldalán kissé kopott ruhácskában, melynek szoknyahossza éppen csak súrolta az illendőség határát. Úgy tűnik a csöppség gyorsan megnőtt, de nem hízott, így a ruha csak hosszában lett rövid, széltében nem volt vele semmi gond, még talán kicsit lötyögött is. Ule, mert így hívták a kislányt, mindig lesütött szemmel, lehajtott fejjel járt Arne mellett, amitől mézszőke egyenes szálú haja az arcába hullott, és csak napok múlva tudta meg a falu népe, hogy a szeme gyönyörű, világos szürke. Misura nézett fel először a kislány, a félárva libapásztor fiúra, aki egy csokor mezei virággal állt meg előtte, és odanyújtotta neki.

- Mért bántottad ezeket a virágokat? – kérdezte Ule szomorúan.

- Neked szedtem. Nem tetszik?

- De így most meghaltak. A réten még sokáig éltek volna.

- A réten van még éppen elég. Én ezt neked hoztam, hogy az ágyad mellett is ott legyen egy kis rét.

Misu nem hagyta magát, és Ule erre a gondolatra, hogy a rét illatát hazaviheti a kis kunyhóba az ágya mellé megbékélt, és mégis elfogadta a csokrot.

A falusiak rövidesen elfogadták a kislányt, Arne egy elárvult, távoli rokonaként mutatta be nekik a gyereket. De a csendes napok hamar felfordulássá változtak, amikor Toma gazda felfedezte, hogy a kislány bejáratos a kék ajtó mögé. Sokak büszkesége szenvedett most csorbát, hisz ha ők nem voltak eléggé okosak és megbízhatóak egy látogatáshoz a kamrában, akkor egy tanulatlan, esetlen, szerencsétlen kis senkifia-lánya mégis hogy lehet erre méltó? Volt a faluban jó pár serdülőkorba lépett lány, aki szívesen elszegődött volna segédnek Arne anyó mellé, kitanulni a gyógyítás csínját-bínját, de óvatos, vagy kevésbé óvatos puhatolódzásukat az asszony mindig elhárította. Most meg megjelent itt ez a kis nyikhaj, és máris övé a megtiszteltetés.

Pár, gyermeke jövőjét szem előtt tartó családanya annyira megorrolt az asszonyra, hogy már a köszönését sem fogadták oly szívesen, mint Ule feltűnése előtt. De Arne anyó nem zavartatta magát, továbbra is szelíd, kedves és jókedvű maradt. Senki nem merte sem őt, sem a kislányt nyíltan kérdőre vonni. Senki, csak Misu.

Misu és Ule néha találkoztak, amikor a kislány gyógynövényeket szedni kiment a falu határába, és a libák is éppen pont arrafelé legeltek. Párszor szóba elegyedtek egymással, beszéltek napról és szellőről, virágokról és madarakról, a bárányfelhők alakjáról, és sok minden más szép dologról, de a falu igen ritkán került szóba. Jó volt ez a világ úgy önmagában egy széles, szép mezővel, nem hiányoztak a házak és a falusiak sem. De Misut zavarta, hogy a családja és a barátai nem kedvelik Ulét, mivel ő igencsak másképp érzett. Így aztán egyik nap mégis feltette a kérdést, hátha van rá valami egyszerű, mások által is elfogadható magyarázat.

- Ule, mért választott téged az anyó a segédjének? Sokan szerettek volna már azok lenni, de eddig mindenkit elutasított.

- Ó, nem Anyó választott engem.

- Hanem ki?

- Hát a bokor!

Ennek így se füle, se farka nem volt, és Misu nem tudott tovább kérdezősködni, mert Ule hazaindult. A válasszal nem álhatott a népe elé, még ő maga is valami gyermeki butaságnak tartotta. Ule még egy félárva, tanulatlan libapásztor fiú mércéjével is eléggé furcsa kislány volt, bár Misu meg mert volna rá esküdni, hogy olyan „jó értelemben fura”. Ha valaki megkérdezte volna tőle, mi ez a bizonyos „jó értelem”, nem tudott volna válaszolni rá.

Az élet nem áll meg pár apróbb rejtély felbukkanásától, vagy pár gazdaasszony és serdülő lány sértett önérzetétől sem. Arne tovább gyógyított, Ule okosodott, és nőtt, meg kikerekedett kicsit, új ruhát is kapott. Misut előléptették birkapásztornak, mert már eléggé nagy lett hozzá, a libák az öccse felügyelete alá kerültek. A két gyerek továbbra is találkozgatott, mikor teendőik engedték. Misu már tudta, hogy ő bizony szerelmes, de erről nem beszéltek. Ule néha már a közeli erdőbe is járt gyógynövényt gyűjteni, és Misu gyakran elkísérte, nehogy a lánynak baja essék. Egy jól faragott kampós pásztorbot komoly fegyver lehet, ha erős szívvel forgatják, és Misu úgy érezte, hogy az ő szíve eléggé erős ehhez, főleg, ha Ulét kell megvédeni.

De vannak dolgok, melyek ellen nem lehet egy bottal védekezni. Vadméhek támadtak rájuk, és mire eljutottak a közeli patakig, jól összecsipkedték őket. Kuksoltak a vízben, míg a méhek elvonultak, majd feltápászkodtak, hogy hazajussanak. De Ule nem volt jól. Misu aggódva figyelte, hogy egyre lassabban lép, egyre nehezebben szedi a levegőt. Az erdőből még kiértek, de a mező szélén Ule leült, és nem bírt továbbmenni. Misu először arra gondolt, hogy felkapja a lányt és hazaviszi, de félt, hogy túl sok fájdalmat okoz neki, a hurcolástól a fullánkok mélyebben fúródnak a bőrébe, több mérget fecskendeznek a lány testébe, és erről még ő is tudta, hogy nem lenne jó. Így aztán csak ő indult tovább erejét megfeszítve, szaladásra ösztökélve meggyötört testét.

Arne anyó nem volt a házban, és Misu sejtette, hogy a kamrában dolgozik. A kamra! A fiú kicsit feljajdult a gondolatra, hogy mi lesz most, de túlságosan aggódott, hogy megtorpanjon. A kék ajtóhoz rohant, és még csak nem is kopogtatott, csak hirtelen feltépte azt, és betoppant rajta.

- Anyó, Ulét összecsipkedték a méhek, nem bír járni! – nyögte ki egy szuszra, és hirtelen úgy érezte, hogy most már ő sem bírna egyetlen árva lépést sem megtenni. Összerogyott a padlón, és a világ megszűnt körülötte.

Arne anyó rendesen megdöbbent a váratlan látogatástól, de még inkább megrettent attól, amit hallott. Ule élete veszélyben van, ezt pontosan tudta, és talán Misué is. Ekkor újabb alak bontakozott ki a homályból, a kamra mélyéről. Gyönyörű nőalak bukkant elő, vékony, éteri. Arne anyónak éppen titkos vendége volt a kamrában, aki az idegen jöttére bújt csak el.

- Uléval majd én foglalkozom, te törődj a fiúval! – szólt a lény, majd az ajtó felé indult, közben kibontotta színpompás szárnyait, de mielőtt kilépett volna a napfényre, és szárnyra kapott volna, azonmód láthatatlanná is vált.

Arne nem tehetett mást, Misu megmentésére koncentrált. Megitatta egy megfelelő főzettel, eltávolította a fullánkokat, és beborogatta a rengeteg daganatot, hogy gyorsabban apadjanak. Misu pár óra múlva magához tért, és Arne kitámogatta a kamrából, majd hazakísérte. A nap nyugovóra tért, beköszöntött az este, és aztán eltelt az éjszaka is, de nem volt hír sem Uléról, sem a tündérről. Reggel Misu érkezett, még mindig szinte felismerhetetlenül felpuffadva, de a saját állapotánál sokkal inkább gyötörte, mi lehet Uléval. Az előző napról zavaros emlékei voltak, addig mindig viszonylag tisztán látott, amíg be nem lépett a kék ajtón, onnantól csak foszlányok lebegtek a homály közepette. Emlékezett valami kellemes hűs érintésre, egy fanyar illatra, mely most is ott volt a bőrén, és némi tétova botorkálásra hazafelé, az ágyára, amibe belefektették, de semmi többre.

Mint ma reggel kiderült, anyja csak annyit tudott, hogy őt, Misut megtámadták a méhek, semmit nem tudott arról, hogy Ule is bajba került. Jobbnak látta hát, ha Arne anyóhoz jön kérdezősködni. De az Anyó sem tudott sokat, csak annyit mondott, hogy Ule jó kezekben van, és reméli, hamarosan visszatér. Misu látta az asszonyon, hogy noha tartja magát, azért ő is aggódik. De nem volt mit tenni, a birkák ott bégettek a kapuban, és azokat ki kellett hajtani a legelőre, mert másképp nem jutnak élelemhez.

Ule csak másnap került elő. Egyszerűen átsétált a mezőn és hazaballagott. Rajta nyoma sem volt semmiféle daganatoknak, csípésnyomoknak. Misu látta a lányt távolról, és nem hitt a saját szemének. Mire a birkákkal a házhoz ért, mert nélkülük nem mehetett sehová, Ule már Arne anyó aludttejét eszegette a ház előtti padon, és egy szépen megsült kenyércsücsköt majszolt hozzá.

- Szia Misu! – derült fel Ule képe amikor meglátta a fiút.

Gyorsan letette az elemózsiát a padra, és odaszaladt a kertkapuban zavartan toporgó legényez.

-  Megmentetted az életemet. Köszönöm!

Azzal odahajolt a fiúhoz, és gyengéden megcsókolta. Musival megfordult a világ, kicsit elszédült, de közben elöntötte a részegítő öröm is. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy a méhek támadása Ulét is megsebezte, már csak arra emlékezett, hogy ő került bajba, az életmentésre, mint a csók okára sem emlékezett, csak annyit tudott már, hogy Ule viszontszereti.

Domokos Anna, átmenet az amatőr és a profi között

Saját világon (Fajháborúk kora) alkotok, melyen már megjelent regényem és novellásköteötem is. Ezek a művek a kiskamasz/kamasz/fiatal felnőtt korosztály számára íródtak, de ugyanezen a világon elkészült pár tündéres mese is a legfiatalabbaknak. A mesékből egy folytatásos történetet rajzolódik ki, a szereplők egy része csak ezekben a mesékben jelenik meg, mások azonban előfordulnak a regényekben és novellákban is.S...