A virágok titkos élete

A virágok titkos élete.

Előzmény

Bár Seia megígérte, hogy mesél még Anyó múltjáról és Nestorról, a tündér egy jó ideig nem mutatkozott. Ule neheztelt rá emiatt, de Anyó azt mondta, hogy Seiának most sok dolga van, mert a világ „rendetlenkedik” kicsit, és a tündérek megpróbálják „megzabolázni”. Mintha csak a világ egy megbokrosodott betöretlen paripa lenne … Ule ezt még nem értette, pedig már jó pár dolgot megtanul Arne segítségével a tündérek varázsos világáról.

Aztán a „rendetlenkedés” elért hozzájuk is. A nyár különösen forró lett és száraz, ami megnehezítette az emberek dolgát sok tekintetben. Ule akkor szontyolodott el igazán, amikor Misu is kénytelen volt messzebbi legelőkre terelni a nyájat, mert a falu környéki rétek kiégtek. A fiú felment a birkákkal a közeli hegyekbe, és onnan nem lehetett minden nap hazajönni. A fiatalok még soha nem voltak ennyi időt távol egymástól, amióta Ule érkezése után nem sokkal összebarátkoztak.

Ule, ha nagyon elkezdett neki hiányozni Misu, elővette kedvenc szárított virágcsokrát. A csokor már több éves volt, és egyre nőtt. Az alapja az a pár szál virág volt, amit Ule nem sokkal érkezése után kapott Misutól. Miután elfogadta, annyira meg is szerette a virágokat, hogy Arne anyó segítségével gondosan kiszárította, és így megőrizte őket. Később is kapott néha bokrétát Misutól, és azok is mind erre a sorsra jutottak. Most már a csokor eléggé nagyra nőtt, szárazságában is színnesen pompázott, és kellemes illatot árasztott. Seia néha ciccegett miatta, mert a tündér is azon a véleményen volt, hogy a virágokat nem szabad letépkedni, ott kell őket hagyni a mezőn, ahol nőttek. De Arne leintette, és szelíden a szemére hányta, hogy a tündérek nem igazán értenek a szív dolgaihoz. Seia ekkor mindig elhallgatott.

Egyik este Ule megint a virágcsokrot nézegetve gubbasztott az asztalnál. Olyan meleg volt, hogy este sem gyújtottak tüzet, csak egy gyertya pislákolt az egész szobában. Ule egy ideig ábrándozott, de aztán elálmosodott, és felkelt, hogy aludni térjen. Ahogy a csokrot felemelte, egy virág kihullott belőle. Ez néha bizony előfordult. A szár meggyengült és már nem tudta megtartani a fejet. Ule nagyon vigyázott, hogy nehogy odaüsse valamihez a csokrot, vagy egyéb módon siettesse a dolgot, de néha minden külső beavatkozás nélkül is előfordult, hogy ez-az kihullott a csokorból.

Az esemény megtorpantotta a lányt, megnézte, melyik virág pottyant ki. Majdnem mindegyikről tudta, mikor kapta. Mire beazonosította az áldozatot, kipottyant még két virágfej. Aztán még egy. Ule ijedten letette a csokrot.

— Talán a hőség … — gondolta, de nem volt benne teljesen biztos.

A virágok aprónak és védtelennek látszanak, mint amik csak úgy nőnek. De ez igazából nem így van. Lám az ajtó melletti bokor is milyen bölcs és erőteljes.

— Anyó, lehet, hogy Misu bajban van?

Anyó felpillantott a zoknistoppolásból, és észrevette a lehullott virágokat. Felkelt odalépett az asztalhoz és a kezébe vette az egyiket.

— Azt hiszem, igen.

— Akkor nekem segítenem kell neki —jelentette ki Ule csendesen, de határozottan.

— Ezt én is így gondolom.

Ule félt. Éjjel volt, és ő még soha nem járt a hegyekben, márpedig ha segíteni akar Misunak, akkor oda kell mennie, méghozzá minél hamarabb, nem holnap, nem reggel, hanem most. Arne anyó közben elővette a „Batyut”, ami mindig összekészítve állt, és a legfontosabb gyógyító szerekből volt benne egy-egy kisebb adag. A csomagot Ule kezébe nyomta, aztán süteményt, és egy kis csuporban tejet fogott a kezébe, és kilépett az ajtón. Ule még mindig bizonytalanul, de éledő reménnyel követte. A sütemény és a tej a manók hívásához elengedhetetlen tartozék volt.

— Úgy vélem, nem érsz rá azzal piszmogni, hogy a rendes úton menjél. A tündérösvények gyorsabbak — közölte Anyó. — És főleg sokkal biztonságosabbak — tette hozzá gondolatban, mert persze ő is féltette a lányt, de nem akarta ezt kimutatni, és főleg nem akarta Ulet visszatartani attól, hogy segítsen Misunak.

Egy apró füttyjel elég volt, hogy megjelenjen egy manó a kertben, és miután elmajszolt egy kis süteményt, és ivott egy adag tejet, figyelmesen meghallgassa Arne anyót arról, kit hová, pontosabban kihez kell elvezetnie. Ule meglepetésére a manó lelkesen bólogatott, amikor Anyó Misut emlegette, és meg is indult az erdő felé. Hogy Ule ne veszítse szem elől a kis lény halványan fényleni kezdett, ami szintén nagy meglepetés volt a lány számára, de egyben a félelmét is elapasztotta.

Hamarosan elérték az erdőt, majd egy vastag fa törzsén keresztül átléptek a tündér világba, és ott haladtak tovább egy kanyargós ösvényen, ami furcsa, de nagyon szép virágokkal volt körbevéve. Ule úgy vélte, alig egy nótányi idő alatt már ki is léptek újra a földi világba. A táj megváltozott, egy dimbes-dombos hegyi legelőre értek. A manó lendülete nem törött meg, ugyanolyan tempósan szedte apró lábait továbbra is.

Hamarosan az egyik dombra felérve tábortűz fénye tűnt fel. A manó megállt, és Ule megértette, hogy elvégezte a feladatát, elvezette őt Misuhoz, de nem mehet tovább, mert a fiú nem láthatja meg a tündérvilág lényeit. Így hát a lány már egyedül ballagott le a dombról.

Misu először nem is hitt a szemének, aztán meg megijedt, azt gondolva, hogy elaludt őrködés közben, és éppen Uléról álmodik. A birkák ott hevertek szerte-széjjel, a kutyák mellette üldögéltek, de most felfigyeltek ők is a jövevényre. Már ismerték a lányt, így egyikük sem morgott. Misu gyorsan megcsípte magát, hogy tudja, ébren van-e, majd felpattant, és Ulehoz sietett, illetve inkább bicegett.

— Hát te hogy kerülsz ide?

— Megéreztem, hogy bajban vagy. Megsebesültél?

— Farkasok támadtak a nyájra az előző két éjjel. Az egyik engem is megmart, amikor megpróbáltam őket elkergetni.

— Mutasd!

Ule nem volt hajlandó addig semmi mással foglalkozni, amíg el nem látta a fiú sebét, végtére is ezért jött. Misun látszott, hogy roppant fáradt, de nem mert elaludni, mert tartott tőle, hogy ma éjjel is újabb támadás jön. Ule azon dohogott, hogyan engedhették el egyedül, ha ez egy ennyire veszélyes környék.

— Múlt nyáron még nem volt az. De nagy a szárazság, ez a falka áttelepült valahonnan, ahol még ennél is rosszabb a helyzet.

Ule körbenézett. A szép, dús füvű, hegyi legelőn is már látszott itt-ott egy-két szárazabb fűcsomó. Hol lehet még ennél is rosszabb a helyzet? Míg ő a szárazságon gondolkodott, Misut a megjelenése foglalkoztatta.

— Honnan tudtad?

— Emlékszel, mondtam, hogy egy csokorba gyűjtöm a virágokat, amiket tőled kaptam.

— Igen. És?

— Szétesett.

Misu nem egészen értette ennyiből, de már megszokta, hogy Ule néha roppant röviden magyaráz meg dolgokat, amik neki magától értetődőek, más meg egy kukkot nem ért belőlük. Úgy tűnt a lány néha jobban hallgat a növényekre és állatokra, mint egyes emberekre. Misu nem tudta hibáztatni ezért, némely emberek véleményét ő sem szokta sokra tartani, és Vakarcsot, az egyik pásztorkutyáját ő is bölcsebbnek tartotta sok falubelinél. De a növények neki nem mondtak semmit. Viszont ott volt az a bizonyos bokor ….

Idáig ért a gondolataiban, amikor felhangzott az első üvöltés: a falka újra vadászni indult. A két kutya azonnal talpon volt, és Misu is felpattant, kiadta a parancsot a nyáj összeterelésére. Míg a fiú és a kutyái a nyájjal bíbelődtek, Ule sem tétlenkedett. A csomagból füveket vett elő, és amikor meghallotta közeledni a falkát, a tábortűzre dobta azokat. Kellemes illat szállt fel azonnal, és a szél a rohamozó falka felé terelte a füstöt. A farkasok lendülete megtört, kikerülték a számukra kellemetlen illatot, és más irányból próbálkoztak.

A kutyák morogtak, és acsarkodtak, a birkák bégettek. Misu égő ágakat tett le a nyáj körül, és a saját kezében is mindig volt egy. A helyzet így sem volt bíztató, de hirtelen valahonnan távolabbról újabb üvöltés hallatszott. A falka megtorpant, megzavarodott, majd, amikor az üvöltés újra felhangzott, egyszerre fordultak meg, és indultak el a hang irányába, otthagyva a nyájat és az őrzőket.

— Hát ez meg mi volt? — hökkent meg Misu.

— Nem tudom, de épp időben jött —huppant le Ule a tűz mellé megkönnyebbülten.

Misu is visszatelepedett, de a megkönnyebbülés mellé benne más érzések is felsorakoztak. Először is kellemes meglepetésként érte, hogy Ule eljött hozzá, és csodálattal adózott a lány hidegvéréért, ahogyan a helyzetben viselkedett, de szokatlannak tartotta. Aztán ott voltak a füvek. Honnan tudta Ule, hogy ezt nem szeretik a farkasok? És főleg, ki volt az a kedves megmentő a távolban, aki nem csak érti, de beszéli is az állatok nyelvét?