A Kék mesekönyv

A Kék mesekönyv.

A Kék mesekönyv

      Láztól tüzes homlokát odaszorította a hideg ablaküveghez és vágyakozva nézte, ahogy a fehér hópihék szabadon kergetőznek a szélben, a kórház udvarán. Csend volt. Hallani vélte a neszt, amint a hópihék földet érnek és megpihennek a járdán, ahol órák óta nem járt senki.

     Pár nap múlva búcsúztatják az esztendőt. Hetedik napja volt közös kórteremben a felnőtt nőkkel, a fertőző osztályon. A gyerekosztályon olyan zsúfoltak voltak a kórtermek, hogy nem tudtak helyet szorítani a székely leánykának. Pontosan nem tudta ez mit jelent, de a bajszos orvos bácsi szájából nagyon viccesnek hangzott, bár kicsit furcsán ejtette a magyar szavakat. Meg azt is mondta, hogy ha a vérében az a szám 5-re csökken, akkor hazaengedik, s addigra a bőre sem lesz már annyira sárga.

     Forró homlokát a hideg üveg már égetni kezdte, a térdeplésben a lábai is elgémberedtek, a szeme azonban nem tudta elengedni s hópelyheket.

     Tegnap volt karácsony. Gondolatban otthon volt s elképzelte, hogy milyen lehet az idén a karácsonyfa. Az angyal sohasem tévesztette össze a díszeket, minden évben ugyanazokkal hozta a fát, még a szaloncukor is ugyanaz volt, ezért nem volt szabad megenni, csak a kekszet. Biztos volt abban, hogy az idén is beviszik a templomba a fát, mint eddig minden évben, gondosan leszedegetve a törékeny gömböket. Ott fog állni a szószék előtt és körbe fogják állni a falu gyerekei. Vajon hányan betegedtek meg a faluban vele együtt?

     Lassan elengedte az ablaküveget és tekintete az éjjeliszekrényre tévedt. A lekopott festék különböző állat meg virágmintákat rajzolt. Ismerősen végighúzta  tenyerét a kidomborodó formákon. Ott volt az ő mesevilága. Ott éltek a barátai, akik átsegítették a rémisztő gondolaton, hogy hetekre távol kell lennie, a két óra autóbuszozásnyira lévő, otthonától. A mesefigurák történetekké álltak össze és mindig jól végződtek.

      Ahogy a keze az éjjeliszekrényt végigsimította, ujjai egy könyv támláját tappintották ki. Félálomban volt otthon és ittlét között. Az udvarról beszűrődő fényben a betűk értelmes szavakká álltak össze: Benedek Elek, Kék mesekönyv, a világ legszebb meséi. A betűket körülölelték arany cirádák. Kezét óvatosan ráhelyezte a borítóra s mozdulni sem mert. Félt, hogy eltűnik a varázs a könyvvel együtt. Álmában bebarangolta a világot, ami a kórház falain kívül kezdődött.

     Arra ébredt, hogy a csípős, reggeli levegő, recsegő-nyikorgó kerekeken tódul be a terembe, a nyitott ablakon keresztül. Érkezett a reggeli. A mindig mogorva, kék ruhás néni letette a gőzőlgő teát s a pástétomos kenyeret az éjjeliszekrényre, kicsit odébb tolva a könyvet. Még mindig ott volt. A kék könyv, az aranyos cirádával, ott feküdt a mesevilág lakóin.

Attól a reggeltől kezdődően már nem számolta a napokat. A betűk és képek varázslatos, idegen országokba repítették és boldog volt.

     Január 6-át írták, amikor a mindig mogorva, kék ruhás néni az ágya mellé érkezett egy zsákkal. Szó nélkül kezdte berakosgatni a zsákba az éjjeliszekrényben, éjjeliszekrényen levő dolgokat. A szabály, az szabály. Semmit nem lehet hazavinni a fertőzésveszély miatt.

     Örvendező hangokat hallott maga körül, de nem reagált. Ő csak figyelte a kék ruhás, mindig mogorva néni, hidegtől és tisztítószertől kimart kezét. A kékes lila erek kidudorodtak s a berepedezett ujjak a könyv felé indultak. Mozdulni sem mert mikor látta, hogy a kék borító eltűnik a zsákban a csodavilágával együtt. Érezte a szorítást ami mindig a sírás helyett jelentkezett. Három hete nem sírt, azelőtt sem sokat. Megtanulta, hogy a könnyek csak bonyodalmakat okoznak, hangos reakciókat és méltatlan helyzeteket. Valaki megfogta a kezét és vezetni kezdte kifelé a kórteremből. Körbeállták, ölelgették és gyógyulást kívántak. Nem tudott mit kezdeni a feléje áramló figyelemmel.

    Az autóban kezdte felfogni, hogy örvendenie kellene. Majdnem egy hónap után hazatér.

    Az ajtón belépve érzékelte, hogy semmi nem változott. Nem ölelték, még fertőzhet. Máskor sem ölelték, megszokta.

     A szobában a karácsonyfa ott állt a megszokott helyén. Már nem árasztotta a fenyő illatát, kopaszodott és ágai is megrogytak már. Alatta azonban ott volt a fekete betűket körülölelő, arany girlandos kék könyv. Óvatosan merte csak megfogni. Kinyitotta. A friss betűk illata átjárta betegségtől legyengült testét s három hét után leperegtek az első könnycseppek a halhatatlanságra vágyó királyfi csizmájára. Hazatért végre. Ismét otthon van a csupa szép dolgokból felépített mesevilágában, a betük vígasztaló ölelésében.