A ködhárfa

A ködhárfa.

A ködhárfa 

Valahol, talán pont a szomszédodban él egy kislány, akit Kamillának hívnak, és hűséges társa, Bodza kiskutya. 

Kamilla a rakoncátlan cipőfűzőjével bíbelődik miközben Bodza kutya, kócos kis fejét két mellső mancsára hajtva, figyeli a készülődést. Farka jobbra-balra jár az izgalomtól, de azért türelmesen várja pici barátnőjét, hogy útra kész legyen. A kislány arca a szőke fürtök alatt hirtelen mosolyra derül, még egy utolsót igazít a frissen elkészült csokrocskán, még egy utolsót simít a kis lila zokni fodrán, megigazítja fodros szoknyácskáját és indulásra kész. A kiskutya szelíd barna szeme a kislány pajkos kék szemébe néz s szavak nélkül is tudják, hogy készek a mai kalandra is.  

  Amint kiérnek az udvarra, Bodza kutya előre szalad, ismeri az utat, hiszen minden nap megteszi kis gazdájával, Kamillával. A kert végében csordogál egy aprócska patakocska. Ilyenkor nyáron csak egy vékony erecske marad belőle. Partján, a sűrű nádasban lakik Berci, a sárgásbarna levelibéka, Matyi, a barkóscinege, Mimi a nádirigó, Totyi a vadkacsa, lepkék és szitakötők. Ebbe a nádrengetegbe igyekszik a két pajtás, ide szoktak leheveredni és hallgatni a békák kuruttyolását, a nádirigó kerregő hangját, ahogy egy nádszál tetején egyensúlyozva énekel s ámulattal figyelik a lepkék és szitakötők táncát. 

De nicsak! Mi történik? Bodza hirtelen megtorpan, vakkant egyet, amint a kedvenc helyükhöz érkezik, ide-oda futkos amíg Kamilla beéri. Mindketten meglepődve nézik a kis, nádból készült kiskaput, ami hívogatóan libben egyet-kettőt, s megszólal: 

-Gyertek Nádországba! Lakóinknak nagy szüksége van rátok. Képzeljétek el mi történt! Fogytán van a vizünk, mert nagyon rég esett az eső mifelénk. Totyi nem talál egy vízzel tele helyet, ahol megtanítsa úszni pelyhes kis rucáit, Bercinek nincs hova elbújnia a gólyák elől. Szükségünk lenne valakire, aki készít számunkra egy ködhárfát, hogy kora hajnalban tudjunk vizet szüretelni a ködből.  

-Ködhárfa?!-néz össze Bodza és Kamilla. Eddig csak Elvira néni hárfáját ismerték. Elvira néni a szomszéd néni és gyerekeket tanít hárfázni. Kamillát is ő tanítja. 

-Igen- folytatja a nádkapu: 

-Nádszálakat kellene befűzni egy keretbe, mintha hárfa húrjai lennének, reggelente a ködcseppek fennakadnának a húrokon és mi le tudnánk a vízcseppeket szüretelni, mint a szőlőt. Így jutna a békáknak, lepkéknek, szitakötőknek, a barkóscinegéknek és a nádirigóknak is. 

 Kamilla rápillant a cipőfűzőjére, ma reggel sikerült megkötnie igaz, de ködhárfát készíteni? Bodza érzi, hogy ez a nap más lesz, mint a többi. Kócos kis fejét mellső lábaira hajtja ismét, és vár türelmesen, ide-oda mozgó farka jelzi csak, hogy ő indulna, ezzel bíztatva a kicsi lányt, hogy: 

-Rajta, gyerünk! Meg tudod csinálni! 

Kamilla lassan elindul a kapu felé, Bodza a nyomában. A nádkapu halkan becsukódik utánuk. 

Kamilla tétován leül egy kupac elszáradt nádkötegre és tűnődik, Bodza leheveredik melléje és vár. 

 A nádrengeteg hirtelen megelevenedik, békák hangos brekegéssel jelzik, hogy vendégek érkeznek, a törpeegerek indulnak is nádszálakat rágcsálni, a barkóscinegék csőrükkel gyűjtögetik össze és hordják Kamilla lábaihoz a méretre szabott nádhúrokat, Mimi, a nádirigó kerregő hangján bíztatja a nádas lakóit, hogy tegyék hasznossá magukat. Kamilla szíve hangosabban kezd dobogni ekkora lelkesedés láttán. Szeme sarkából figyeli Bodzát, amint boldogan terelgeti a nádas lakóit, hogy el ne kóricáljanak a munka mellől.  

- Mintha a cipőfűzőmet kötném- bíztatja magát, és elkezdi szép sorba bogozni egymáshoz a nádszálakat. Ahogy gyűlnek a nádhúrok a hárfán, egyre biztosabban járnak az ujjacskái. Bodza, elfáradva a sok hajkurászástól, lihegve heveredik le a lábaihoz és kikerekedett szemekkel bámulja kis gazdáját. A hárfán egyre több húr sorakozik.  

Kamilla a munka hevében nem veszi észre, hogy lassan beesteledik és a nádas lakói körbeülve figyelik fürge ujjait. Megfogja az utolsó nádszálat is és beilleszti a hárfába. A hárfa ekkor elkezd zenélni, jelezve, hogy elkészült. A nádas lakói gyönyörködve hallgatják a sosem hallott muzsikát. Érzik, hogy megváltozik az életük. Tudnak majd ködöt szüretelni, nem maradnak víz nélkül a békák, lepkék, szitakötők.  

A nádasból Totyi érkezik és egy színes tollcsokrot nyújt át Kamillának hálája jeléül. A nádkapu ismét kinyílik és így szól hozzájuk: 

-Soha nem felejtünk el Kamilla! Holnaptól még vidámabban fognak a nádirigók énekelni, a lepkék meg a szitakötők repkedni és a békák kuruttyolni. A holdvilág kísérjen utatokon. 

A két jóbarát boldogan, de szapora léptekkel indul hazafele mert bizony várja őket a vacsora az asztalon. Holnap új kaland vár rájuk.