A királylány karácsonya

A királylány karácsonya.

            A napsütésben szikrázó, holdfényben csillogó palotában élt egy szép királylány szülei egyetlen gyermekeként. Elhalmozták ajándékokkal, minden nap új ruhát, új cipőt öltött magára, szebbnél szebb ékszereket hordott. A játékok megtöltöttek egy szobát, a könyvek a könyvtárban száz polcon álltak szép sorban egymás mellett.

            Közeledett a karácsony, és a királylány nem tudta, mit kérjen az angyaloktól. Mindene megvolt, nem vágyott semmire. A palota hetvenhét méter magas termében advent első vasárnapján felállították a karácsonyfát, amelyet aranyalmával és gyémánt jégcsapokkal, kristály hópelyhekkel díszítettek. Az égők fénye messze földre sugárzott, valahányszor kinyitották az ablakot, hogy gyönyörködjenek a havas hegyekben és friss levegővel töltsék meg a helyet.

Egy apró házikóban élt egy testvérpár az idős szüleivel egy közeli erdei tisztáson. Mikor meglátták a palota karácsonyfájának fényeit, melegség költözött a szívükbe, az ünnepi várakozás öröme. A kisfiú elment az apukájával a fenyőfákhoz, mivel nem akartak egyet sem kivágni, kértek a legvastagabb törzsűtől egy szép ágat, és hazavitték. A kislány az anyukájával beletette egy vázába, és feldíszitette dióval, mogyoróval és piros almával, otthon készített szaloncukorral. Az ágacska boldogan állt a vázában, tudta, hogy ő az egyetlen dísze ennek az otthonnak.

A kisfiú az apukájával titokban szalmából és elhasznált ruhadarabokból babát készített. A kislány az anyukájával egy fakardot faragott. A babakészítés nehezen ment és a kard faragás is, mert senki nem a megszokott munkáját végezte, de egyben izgalommal töltötte el a gyerekeket, folyton arra gondoltak, hogy vajon mit fog hozzá szólni a testvérük. A szülők mosolyogva nézték az igyekezettől kipirult arcukat, segítettek nekik a munkában. Az angyalkák bekukkantottak az ablakon, és figyelemmel kísérték őket. Már készen állt az ajándéktervük a két gyerek számára. A felhők feletti Angyalkertben naponta összegyűltek, és megbeszélték örömeiket, gondjaikat. A királylány angyalkája napról napra szomorúbb lett. A többiek sejtették, hogy az ajándékozás nyomasztja.

– Ugye nem tudod, hogy mit adj ajándékba a királylánynak?– szólította meg az egyik angyalka.

– Nem tudom. Mindene megvan, mégsem boldog, nincsenek vágyai. Azon gondolkodom, hogy mitévő legyek, szeretném nevetni látni! – felelt az angyalka.

– El kellene vinned az erdei tisztáson álló házikóhoz! Ott biztosan hallanád a nevetését! – szólt a kisfiú angyalkája.

Még aznap kidolgozták az angyalkák a részleteket. Másnap reggel elküldték a jégmadarat a királylányhoz, hogy elvezesse őt a kis házikóhoz, ahol a testvérek élnek a szüleikkel. A jégmadár a királylány szobájának párkányára szállt. Illegett, billegett, míg végül felhívta magára a figyelmet. A lány még sosem látott ilyen szép madarat. Csillogó kék és rozsdabarna tollai elbűvölték. A jégmadár leszállt a kertbe, onnan a közeli erdő felé vette az irányt. A királylány követte őt. Az erdei tisztáson álló kis házikóhoz érkeztek, amelynek udvarán a kisfiú fát vágott. A jégmadár a fiú vállára szállt, aki mosolyogva üdvözölte őt és a bársonyköpenyes lányt.

– A tiéd ez a madár? – kérdezte a királylány.

– Nem, csak jóban vagyunk! – hangzott a felelet.

– Megnézhetem? – kérdezte a királylány.

– Persze. Gyere közelebb – szólt a kisfiú.

Mire a királylány odament, a jégmadár elröppent. Teljesítette a feladatát, elvezette őt ide, így azután tovaszállt.

– Ne búsulj, mutatok neked valami érdekesebbet! Nézd, mit adok karácsonyra a húgomnak! Én csináltam az apukámmal – vigasztalta a gyerek, és elővette a farakásba rejtett szalmababát.

– Nagyon szép! Milyen ügyes vagy! – felelte a királylány, és igazi csodálattal nézett rá.

– Gyere, bemutatlak a testvéremnek! – hívta be a házba őt a kisfiú.

A királylánynak nem kellett kétszer mondani. Belépett a konyhába, és érdeklődve nézte, ahogy a kislány a bablevest kavargatja. Miután megismerkedtek, félve megkérdezte:

– Megkavarhatom én is a levest?

– Persze, gyere! – szólt a kislány, és ettől a pillanattól együtt főztek. Hamarosan vidám csevegés töltötte meg a házat. Olykor nevetgéltek és sugdolóztak is. Mikor végeztek a munkával a konyhában, a kislány elmesélte, hogyan faragták ki a kardot az anyukájával, és nagy titokban megmutatta az ajándékot, amit az ágya alá rejtett.

A királylány angyala megkönnyebbült, mikor mosolyogni látta a védencét. Ettől a perctől fogva tudta, hogy mi lesz a karácsonyi ajándék számára.

A gyerekek megbeszélték, hogy ezentúl gyakran találkoznak az erdei házban. A királylány minden szombaton elsétált hozzájuk és együtt töltötték a délutánt.

Eljött Szenteste napja. A palotában szépen megterített asztalok, roskadásig megtelve ennivalóval, várták a királyi családot és hozzátartozóikat. A karácsonyfa alatt a királylány egy szalmababát talált. Magához ölelte, és le sem tette egészen vacsoráig. Az erdei ház lakóira gondolt, az együtt töltött vidám szombatokra, és támadt egy ötlete:

– Édesapám, azt szeretném, hogy hívd el vacsorára a barátaimat és a szüleiket! – mondta, és elmesélt róluk mindent a szüleinek. A király örömmel teljesítette a kívánságát.

Az erdei ház lakói meglepődtek, mikor egy arany hintó állt meg az udvaron. A kislány éppen a babáját ringatta az angyaloktól kapott bölcsőben, a kisfiú karddal az oldalán ült a hintalovon, melyet az ő angyalkája hozott. Miután a szüleik elfogadták a meghívást, beültek az aranyhintóba, és a palotáig meg sem álltak. Együtt töltötték a Szentestét a királyi családdal, a királylány öröme leírhatatlan volt.

            Az testvérpár angyalai és a királylány angyala az ablakon keresztül figyelték őket.

– Ez nagyon szép ajándék a királylánynak! Úgy látom, jó barátokra talált! – mondta a testvérpár egyik angyala.

– Végre mosolyogni látom őt! Ez pedig nekem ajándék! – felelte a királylány angyala.

A gyerekek ettől fogva hol a palotában, hol az erdei házikóban találkoztak. Sokat tanultak egymástól, jól érezték magukat együtt. Mindannyian egy életre szóló ajándékot kaptak az angyaloktól, nekik köszönhették a barátságukat.