Csikóhal a vízi tündérek kastélyában

Csikóhal a vízi tündérek kastélyában.

            A tenger mélykék vizében épült egy palota, melynek lakói gondosan vigyáztak, hogy az itt élők nyugalmát semmi se zavarja. A tündérek szinte egész nap a végtelen vizet kémlelték, ha valamelyik kicsi vagy nagyobb halnak, tengeri növénynek szüksége volt rájuk, csak kiáltaniuk kellett, és ők ott teremtek.

            A legkisebb vízi tündér még csak ismerkedett a tengerrel, csodálta annak színeit, fényeit, a zöld és kék árnyalatai bámulatba ejtették, csak úgy, mint a színes, bolondos pici halak, melyek folyton körül úszkálták őt. Már elég jól úszott, ezért előfordult, hogy egy-egy csíkos vagy pettyes kicsi hallal kergetőzött a palota körül, közben nagyokat nevetett, ha sikerült megelőzni őket. Mindenki szerette hallgatni a csengő kacagását, ezért a halacskák olykor-olykor hagyták magukat legyőzni.  Az egyik sárga halacska megkérdezte tőle:

– Vizi Tündérke, nincs kedved egy kicsit távolabb is szétnézni? Olyan sok érdekes dolgot tudok mutatni neked! Gyere utánam!

– Jól van, de én nem mehetek el itthonról nagyon távolra! – felelt a tündér.

– Nem, nem megyünk messze, itt maradunk a közelben! – ígérte a sárga halacska, azzal elúszott, Vízi tündérke pedig követte őt. Láttak medúzát, tengeri csillagot, tengeri sünt, csodálták a beszűrődő csillogó fényeket, hallgatták a tenger morajlását. A hangok azonban egyre ijesztőbbé váltak. A hullámokat felkorbácsolta a szél, és eső verte a felszínt.

– Gyere, pihenjünk meg a hínárok között! – szólt a sárga halacska, és azzal előre úszott. Vizi Tündérke próbálta követni őt, de szem elől tévesztette. Ijedten kapaszkodott egy felé hajló zöld növény szárába, ami ott lengedezett jobbra-balra a közelében. Mikor egyedül maradt elkezdett félni. Eszébe jutott, hogy ő nem is tudja, merre kell hazamenni, a sárga hal nyomát követte eddig. Jókedve elpárolgott, nem akart mást, csak a Vizi tündérek kastélyába visszatérni. Könnyek szöktek a szemébe.

– Miért sírsz kicsi tündér? – szólalt meg mellette egy hang, melynek tulajdonosa igen furcsa állatka volt. Hosszú farkát körbe tekerte a hínár szárán, úgy lebegett a vízben. Színe, mint a holdfény, feje pedig a törzsének nem egyenes folytatása volt, hanem azzal szöget zárt be.

– Csikóhal vagyok. Látom, te pedig Vizi Tündérke, hallottam a hírt, mikor nem is olyan régen megszülettél – folytatta.

– Nem tudom, merre kell a kastélyba visszamenni, csak úsztam a sárga halacska után, de ő eltűnt előlem, már a nyomát sem látom – panaszolta a kis tündér.

–  Majd én segítek neked! Hazavezetlek! – ajánlotta fel Csikóhal. Azzal közelebb húzódott a tündérhez. Mikor már nem háborgott a tenger, Vizi Tündérke belekapaszkodott Csikóhalba, aki nagy sebesen mozgatta hátuszonyát, így haladt galoppozva előre, nem feküdt rá a vízre, hanem függőleges tartásban maradt.

– Mennyire másképp mozogsz, mint a többi hal! És a színed is tudod változtatni! Van mikor élénk, van mikor halványabb sárga. Nagyon szép vagy! – dicsérte meg Csikóhalat Tündérke. Ekkor az örömtől fémes fény ömlött szét Csikóhal testén.

– Csodálatos ez a színváltozás! Még sosem láttam színváltó halat! – lelkendezett tündérke.

Közben megérkeztek a vízi tündérek kastélyába. Ott nagy volt a felfordulás, mindenki a kis tündérkét kereste. A kastély pompásan berendezett vörös szalonjában, a festményekkel telezsúfolt könyvtárban, a csillogó kristálycsillárok fényében a bálteremben, a kék bútorokkal berendezett hálószobában, de még az aranyozott vízcsapokkal díszített fürdőszobában is őt kutatták.

Nagy volt az öröm, mikor az aranykapu kopogtatóját valaki megmozgatta.

– Kipp – kopp itt vagyunk! Hazahoztam a legkisebb tündért! – kiáltott Csikóhal.

Szaladt ki a palota népe, élükön a Tündér királlyal és Tündér királynéval. Betessékelték Csikóhalat, étellel, itallal megkínálták, szépen megköszönték a segítségét, közben ölelgették a legkisebb lányukat. Csikóhal örömében ismét ezüstös fényben pompázott, a tündérlány pedig újra biztonságban érezte magát. Ő elhatározta, hogy legközelebb jobban figyeli az utat, hogy haza találjon egyedül, és persze szó nélkül sosem fog elindulni a kastélyból.

Sárga halacska egy kicsivel később érkezett. Megtépázták a pikkelyeit, igen erősen elfáradt. Pihegett egy keveset, majd elmesélte, hogy beakadt a hínárok közé és egy nagyobb hal majdnem elkapta, de végül sikerült elszabadulnia, épp hogy egy kicsit megrángatta a grabancát a tettes.

– Maradjatok itt éjszakára! – ajánlotta fel a Vizi Tündérek királynéja.

Szívesen elfogadták a meghívást, a tündérek a vendégszobában elkészítették a fekhelyüket. Vizi Tündérke még sokáig beszélgetett velük, megköszönte, amit érte tettek.

            Mikor végre mindannyian nyugovóra tértek, a viharnak már nyoma sem maradt, a tenger nyugodtan és csendesen hullámzott. Már minden csillag fent ragyogott az égen, fényüket rászórták a víz felszínére és aranyszínűre festették az egész környéket.