Barion Pixel

A kis bernáthegyi ismerkedése


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

A bernáthegyiek kiváncsiságával, Dömpi mindent megszagol, orrával mindent végigtapogat. Neki mindig, mindenről tudni kell! – döntötte el már jóval régebben.

Most éppen idegen zajokra lett figyelmes,- amint óljában pihengetett- ezért úgy határozott: előre megy, és utána néz, mi is történik az udvarban.

 

Abban a pillanatban vonszoltak le egy magas, összekötözött fenyőfát az autó tetejéről.

Dömpi, bundás hátsójára ereszkedett, úgy bámulta az ismeretlent.

- Te meg ki vagy? Honnan jöttél? Mit hoztál? – halmozta el kérdéseivel.

- Én mit hoztam? - lepődött meg a zöld fenyő. – … Szeretetet.- susogta és lerázta magáról a vastag hópamacsokat.

- Az nagyszerű! - vakkantott Dömpi, és örömében már bökött is a fához.

- Juj!!! Ez fájt! F á á j! - nyüszített a bumszli orrú. – Ezt nevezed te szeretetnek? - és szúrástól bizsergő orrát gyorsan a hóba nyomta. - Bántottalak én téged?

- Bocsáss meg! - kérlelte a hosszú levelű erdei. - Valóban, a tűleveleim, hegyesek és szúrnak, de csak így tudom magamtól távol tartani a rongálókat.

- Mhü, mhü! - mozgatta nóziját Dömpi. ... Már nem is fáj! - füllentette, de azért, egyszer-kétszer még végig húzta a jeges havon, majd komótosan leült, szembe a falnak támasztott sudár fával, és fürkészőn figyelte.

 

Minél tovább ült, annál inkább nem értett valamit. Gömböc fejét, hol jobbra fordította, hol balra, végül úgy határozott, mégiscsak megkérdezi:

- Te hogyan álltál az erdőben, mikor nincs is lábad?

 

A fenyő, csúcsát lehajtotta, végig nézett magán, majd mosolyogva azt felelte:

- Nekem gyökereim voltak, amiket alaposan szétterpesztettem. Azzal nemcsak megállni, de vizet felszívni is bírtam. … Csak most levágták róla a törzsemet. – zizzent az örökzöld.

 

Dömpi először arra gondolt; biztosan félreértett valamit. El sem tudta képzelni, hogyan lehet, jó öblös száj és jókora lapátnyelv nélkül inni!

- Te nem a száddal iszol? – emelte meg hatalmas füleit a csodálkozástól.

- Szájjal? – kuncogott a fenyő. - Táplálékot is a gyökereimmel szívom fel. Onnan feljutnak a törzsembe,- magyarázta türelmesen - szétoszlanak az ágakba, gallyakba, végül a levelekbe és a tobozokba.

 

Bár igyekezett Dömpi az előbbitől is tudálékosabbra hegyezni lapát füleit, de azok egy idő után, mégis teljesen lelapultak. Hosszú ideig csak ült-ült mozdulatlanul, szemei tágra nyíltak. Hatalmas buksijába sehogyan sem akart ennyi furcsaság beleférni. … Sokára tudott csak újra megmukkanni.

 

 

 

 

 

 

- Mit csinálsz akkor, ha valahol meglátsz egy finom falatot? … Hogyan tudod bekebelezni?

 

Az erdei fenyő sok-sok évet élt már meg, és nagyon illedelmes volt, ezért nem nevetett most sem. Egyik alsó ágával – amelyiken sűrűn csimpaszkodtak a hosszú, hegyes levelek – lefelé mutatott:

- Arra gondolsz, ha nem érem el?... Nos, akkor a gyökereimből hajszálgyökereket növesztek, amik aztán szerteágaznak, és mindent felszippantanak, amit csak találok magam körül – emelte fölfelé a hóval megrakott, rücskös ágat. … Ezért fontos nekünk, növényeknek a tiszta talaj!

 

Tanácstalan, bamba képpel meredt előre a vastag bundás. - Talán igaz lenne rá is az a vélekedés, miszerint a lomha mozgás, lomha gondolkodást is von maga után? - hiszen a következő gondolat is sokat váratott magára.

 

- Nem vagy szomorú, amiért kivágtak? - Ó, dehogy! Ha tudnád, milyen szép napok várnak rám! …Sohasem hallottál még a karácsonyról? Az a legszebb ünnep az egész évben! – jelentette ki vidám rázkódással az erdők királynője. – Én is teljesen átlényegülök: fenyőből karácsonyfává lépek elő! – egyenesítette fel barázdált törzsét.

- Feldíszítenek csillogó-villogó gömbökkel, szalagokkal, édességgel! – tárta szét dúslevelű ágait. - Képzeld, még csillagszórót is akasztanak rám! … Igaz, azt egy cseppet sem szeretem, - hajlított be egy-két alsó ágat – mert sisteregve száll mindenfelé, ráadásul meleg is, de hiába, a kicsik imádják! … Utána pedig körbeülnek, és meghitten énekelnek mindenféle karácsonyi dalokat. … Teljesen meghatódom tőle! …Végül örömteli, hangos visongások közepette, kicsomagolják az ajándékaikat! De ami az egészben a legfelemelőbb, az az, hogy késő estig mellettem maradnak. …Igaz, sokszor a gyertyák fényébe rejtve pislogok az álmosságtól, mert a kicsik semmiképpen sem akarják otthagyni az új játékaikat. … Ezzel együtt, nagyon várom ezt a napot! …Ilyenkor mindenki mosolygós, kedves egymáshoz!

 

Dömpi ámulva hallgatta. Csak nézett, üres tekintettel csak nézett a messzeségbe. Végül, tétován elkullogott. Hatalmas feje minden lépésnél lódult, hol jobbra, hol balra. A ház sarkánál kellemesen melegített a Nap. Hirtelen lehuppant, kör alakúra gömbölyödött, és már békésen durmolt is.

 

Egyszer csak arra ébredt, hogy valahol, ütemesen kopognak. Felnézett, és látta, hogy a virágtartó-ládában egy széncinege kapkodja le-s föl a pici fejét. Figyelte egy darabig, de nem értette; mivel szorgoskodhat ennyire ez a picinyke állat, ezért vakkantott egyet:

- Te meg mit pattogsz ott, mint egy pingpong labda?

  1.  

A zöldeskék mellényű cinege ugyan fölnézett, ám azonnal érzékelte; Dömpi egy cseppet sem veszélyes ellenség, így rögtön tovább is folytatta a csipegetést. Dömpi szörnyen mérges lett. „Micsoda pimasz kis állat!- gondolta. Sokkal magasabb vagyok tőle, és rám se csiripel!”

- Nem hallottad, hogy neked vakogok? - mordult egy hatalmasat a bernáthegyi. No, erre már megrettent a pici madár. Fekete sapkás fejecskéjét félve kidugta a ládából, és esedezve csipogta:

- Dömpike, kérlek szépen, engedj még egy kicsit enni! … Magadtól is láthatod, napok óta mindent betakar a hó, sehol sem találok egy csöpp ennivalót sem! Már majd éhen haltam!

 

 

 

 

 

Dömpi óriási szíve megesett a pirinyó madáron. - Jól van, no! … Csak úgy mondtam. – dörmögte mentegetődzve. – Nem zavarlak el.

 

Eszébe jutott, az imént milyen sok újat tanult a fenyőtől. - Mancsával megdörzsölte feje búbját, és a pontos tájékozódás kedvéért megkérdezte:

- Cinege, neked gyökered van az iváshoz, vagy szád, mint nekem?

- Nekem? … Nekem csőröm van. – kapta fel egy pillanatra a fejecskéjét, de bőszen csipegett is tovább.

 

No, ez már sok volt a nagy behemót kutyusnak. Úgy érezte feje tetejére állt az egész világ, vagy pedig ő fog hamarosan fejre állni. Ennyi furcsaságot még Papucska, a kis tacskó sem szokott össze hordani, pedig az időközönként meglepi egy-kettővel! …Sokáig bámult bambán maga elé meredve. … Később nehézkesen felállt, azzal a szándékkal, hogy bemegy a házába és alszik egy kiadósat. El is indult, de pár váltólépés után visszafordult. - Tulajdonképpen, mit szedegetsz olyan szorgalmasan a virágos ládából?- kérdezte. - Magokat Dömpi, magokat. … Tudod, mi a csőrünkkel össze bírjuk törni, bármilyen kemény is.

- Micsodát? – hördült fel a házőrző. - Kiszeded a ládából a virágmagokat, akkor tavasszal mi fog kinyílni?...Hess, el innen!- csapott mancsával mérgesen a levegőbe. - Jaj! – rebbent meg a cinege. – Szívbajt hozod rám, Dömpi! – rázta föl színes pihe tollait. - Eszembe sincs a virág magvait kienni….Valaki búzaszemeket szórt bele, és azt igyekszem gyorsan kikapkodni, mielőtt a verebek észrevennék.

 

Dömpi tétován toporgott, majd végérvényesen besomfordált az óljába.

 

Odabent próbált visszaemlékezni a hallottakra, de elég nehézkesen sikerült: – Mit is mesélt a fenyő? … A szeretet ünnepén mindenki megkapja azt, aminek a legjobban örül!? … Vajon, én mit fogok kapni a gazdámtól? – dugta kíváncsian, hosszúra nyújtott mancsai közé termetes nóziját. - Kitalálja-e ugyan, mire vágyom a legjobban?

Közben gondterhelten rátámaszkodott mellső mancsaira. – Ha ez ennyire csodálatos ünnep, akkor az emberek miért nem szereznek egymásnak mindennap örömet? Miért nem mutatják ki, mennyire fontos nekik a másik? - töprengett hosszasan Dömpi.

Valami aprósággal mindig lehetne kedveskedni a másiknak! – tűnődött. … Esetleg egy simogatással! ... Az csak van nekik?

Németh Marika, amatőr

Ezt a mesét írta: Németh Marika amatőr

...............


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!