A kis nyuszikat elviszi a róka

A kis nyuszikat elviszi a róka.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyuszi család.  Bizsu és Bolyhos szerette volna bebizonyítani a szüleinek, hogy ők már nagyok, és tudnak magukra, sőt egymásra is vigyázni.

- Rendben van! Akkor megkérlek benneteket, hogy menjetek el a boltba, ahova együtt szoktunk menni minden szombaton reggel. Tudjátok, amelyik itt van három saroknyira. Hozzatok friss zöldségeket a zöldségleveshez és a rakott káposztához. Addig mi Bogyóval előkészülünk a sütéshez, főzéshez. Jó lesz így? 

- Igen, jó lesz! – felelték.

-  De ne álljatok szóba idegenekkel! - Bizsu és Bolyhos fűzfavessző kosárkákkal a kezükben útnak indultak. Tél vége volt, hideg, ködös idő. A földet vastag hó takarta. Bizsu és Bolyhos csendesen beszélgettek, amíg oda nem érkeztek a boltba. Oda betérve illemtudóan, hangosan, érthetően köszöntek, majd kiválasztották az egészséges, érett, friss káposztát, a sárga és fehér répákat, a zellert, a karalábét, paradicsomot, paprikát és a vöröshagymát. Miután fizettek és elköszöntek a bolti dolgozóktól, büszkeségtől duzzadva, tele önbizalommal haza indultak. 

Azonban az első sarok után egy éhes róka családdal találkoztak szembe. Bizsu és Bolyhos nagyon megijedt, hisz rajtuk kívül senki se járt a környéken. Hiába sikongattak, sikoltoztak, senki se hallotta meg a hangjukat. A rókák gyorsan bekötötték a szájukat, kezüket hátrakötözték. Róka anyó és róka apó egy-egy nyuszit a hátára kapott és gyorsan eliszkolt. Csak az árván hagyott zöldséges kosarak árulkodtak a nyomokkal együtt arról, hogy erre jártak. Telt-múlt az idő. Már kezdett besötétedni. Nyuszi anya nyugtalankodni kezdett.

- Hol lehetnek ennyi ideig? Talán csak nem történt valami baj? – Anya Bogyóval, Apa Tacsival elindultak a bolt felé, hogy utána nézzenek, hogy mi történhetett. Egyszer csak megpillantották a földön heverő kosarakat, körülötte ismerős és ismeretlen lábnyomokkal. Tacsi, a kotorék eb is szimatolni kezdett, aztán haragosan ugatni kezdett: vaú-vaú-vaú. Tudták a szülők, hogy nagy a baj! Bogyó sírva fakadt. Anya és Bogyó hazamentek a zöldséges kosarakkal. Hogy figyelmüket eltereljék, nekiálltak sütni és főzni, hisz az egész családnak korgott a gyomra az éhségtől. Apa és Tacsi pedig siettek a rókanyomok után. Egészen biztosan rókanyomok - mondta apa Tacsinak, megismerem. Közben elhaladtak sünék fészke előtt. Nyuszi apa bekopogott.

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek. Segítsenek, hol keressük, merre?

- Kiszólt sün apó.

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak mókusék fészke lőtt. Nyuszi apa bekopogott.

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek. Segítsenek, hol keressük, merre? 

- Kiszólt mókus apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak peléék fészke előtt. Nyuszi apa bekopogott. 

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek. Segítsenek, hol keressük, merre? 

- Kiszólt pele apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak ürgéék oduja előtt. Nyuszi apa bekopogott. 

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek. Segítsenek, hol keressük, merre? 

- Kiszólt ürge apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak hörcsögék fészke előtt. Nyuszi apa bekopogott. 

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek.  Segítsenek, hol keressük, merre? 

- Kiszólt hörcsög apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak denevérék barlangja előtt. Nyuszi apa bekopogott. 

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek. Segítsenek, hol keressük, merre?

- Kiszólt denevér apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Köszönöm, de nem. Közben elhaladtak medvéék barlangja előtt.  Nyuszi apa bekopogott. 

- Jó, napot, jó napot,

emelem a kalapom.

Nem látták a rókákat erre?

Nyuszikat vittek.

Segítsenek, hol keressük, merre? 

- Kiszólt medve apó. 

- Téli álmot alszik a mi családunk,

hogy ez megtörtént, szörnyű, úgy sajnáljuk!

Így hát nem láttuk a rókákat erre,

segítsünk keresni? De vajon merre?

- Ha megkérhetem, segítsenek! – Családom, hadd aludjon, szerintem elég leszek én is - mondta mosolyogva medve apó. 

Közben esni kezdett a hó. Hullt, egyre csak hullt, először csak bokáig ért, aztán térdig, combig, majd derékig. Aztán elállt. Ám a nyomokat teljesen eltüntette. Egy ideig tanácstalanul álltak, törprengtek, hogy mitévők legyenek. Ekkor szállt el felettük a varjú.

-          Kár-kár-kár, kár-kár, kár! Tudok valamiben segíteni?

-          Talán igen! - felelte a nyúl apó. – A róka család elrabolta két gyermekemet. A frissen lehullt hó befedte a nyomokat, így nem tudjuk, hogy merre menjünk. 

-          A róka oduja nincs messze. Ugorjatok tízet. Utána forduljatok balra, ugorjatok még tízet. Utána forduljatok jobbra, ugorjatok hatot és ott lakik a róka család.

-          Köszönjük szépen!

-          Nagyon szívesen! Kár-kár-kár, kár-kár-kár! – szállt tova a búcsú után. – Így hát követték a vajú tanácsait. Hamarosan meg is érkeztek. Erősen bedörömböltek az ajtón.

- Ki van odakünn? – kérdezte róka apó.

- Mi vagyunk! – nyúl apó, Tacsi kutya és medve apó.

- Mi járatban vannak erre? – kérdezte róka apó.

- A kicsinyeimért jöttem! - kiáltotta haragosan nyúl apó.

- De hát, nincsenek itt! – mondta róka apó mézes-mázos hangon.

- Tényleg? – de láttuk a nyomokat a zöldségbolt közelében és a kicsinyeink kosarát is a szétszóródott ennivalóval. 

-  Igen találkoztunk, sőt beszélgettünk is, de utána szétváltak útjaink.

-  Tényleg?

-  Tényleg.

Medve, nyúl apó és Tacsi tanácstalanul álldogáltak.

-          Bemehetünk egy kicsit? Nagyon fázunk! – mondta nyuszi apó.

-          Most sajnos nem lehet, mert róka anyó nem érezte magát jól és lefeküdt. 

-          Hát jó! Akkor mi megyünk tovább keresni a kicsiket.

-          Tegyék azt! – mondta róka apó. Elbúcsúztak hát egymástól. Ekkor kinyitotta az ajtót és épp lépett volna be a ravaszdi, amikor nyuszi apó megpillantotta a kicsiket. Épp tette volna be őket a leveses fazékba róka anyó.

-          Ho-ho-hó! Itt vannak a kicsik! Azonnal engedjen be! -  A ravaszdi még próbálkozott volna, de tartott a medve erejétől és erős hangjától, valamint Tacsi harapásától is, ezért inkább ezt mondta: 

- Itt vannak a kis nyuszik, hát persze,

eltévedtek a sűrű erdőben.

Így befogadtam őket szeretettel,

hisz hideg, zord a tél, dermesztően. 

-          Na persze! – mondta dühösen nyuszi apó.

Így hát nem volt mit tenni, elengedte Bizsut és Bolyhost.  Örömmel ugrottak apukájuk nyakába, majd elindultak hazafelé. Medve apó egy darabig még elkísérte őket. Megköszönték a segítségét, elbúcsúztak és mindenki ment haza a családjához. A nyuszik is épségben hazaértek. Nagy volt ám az öröm! Bogyó boldogan ugrott testvérei nyakába. Elmesélték otthon hogy történt, mint történt ez az eset.

Telt múlt az idő. Bizsu és Bolyhos szerencsésen végződött kalandja után eleinte nehezen aludt el és többször fel is riadt. Anyukájuk minden este ott ült az ágyuk mellett és egészen addig cirógatta őket, amíg el nem aludtak. A kis lámpát is égve hagyta. Együtt mentek mindenhova, közben nagyon sokat beszélgettek. Olykor- olykor Bogyó, apa és Tacsi is velük ment. Közben eltelt egy hét, kettő, három, sőt talán négy is. Bizsut és Bolyhost mintha kicserélték volna. Bizsu és Bolyhos szerette volna bebizonyítani elsősorban saját magának és a szüleiknek, hogy ők már nagyok, és tudnak magukra, sőt egymásra is vigyázni. – Így ismét vállalkoztak arra, hogy elmenjetek abba a boltba, ahova együtt szoktak menni minden szombaton reggel. Amelyik három saroknyira volt a házuktól, mert elfogyott a friss leveszöldség. Anyukájuk természetesen nagyon örült neki és megengedte.

Bizsu és Bolyhos fűzfavessző kosárkákkal a kezükben útnak indultak. Tavasz volt. Gyengéden sütött a nap, vidáman csicseregtek a madarak. Bizsu és Bolyhos csendesen beszélgettek, amíg oda nem érkeztek a boltba. Oda betérve illemtudóan, hangosan, érthetően köszöntek, majd kiválasztották azokat a zöldségeket, amiket az édesanyjuk kért.  Miután fizettek és elköszöntek a bolti dolgozóktól, büszkeségtől duzzadva, tele önbizalommal haza indultak. Most egy farkas család jött velük szembe. Tisztes távolságból, de illemtudón köszöntötték egymást. Váltottak pár szót, elköszöntek egymástól és tovább mentek. Hamarosan hazaérkeztek. Elmesélték anyukájuknak és Bogyónak, hogy mi történt, hogy történt. Anyukájuk türelmesen végighallgatta, majd, megölelte, megcirógatta őket. - Nagyon ügyesek és bátrak voltatok. Büszke vagyok rátok!