Muki és Bajszi

Muki és Bajszi.

Hangosmesélő: Gani Zsuzsa

Egyszer, valamikor réges-régen, egy kis faluban élt egy kiskutya, Muki. Muki imádta a nyarat. Amikor sütött a nap, ott hempergett vígan a fűben, vagy kergetőzött a vidám gyerekekkel a mezőn. Még a sárkányeregetést is élvezte. Amikor a szellő magasabbra fújta a papírsárkányt, farkcsóválva ugatta meg. Imádta a tiri-tarka virágok szirmait szimatolni.

-          Hű, de finom az illata! – mondta bódultan.  Egyik napon, Muki a réten sétálgatva, meglátott egy csapat kisegérkét, akik szomorkodva üldögéltek az árnyas fűben.

-          Szervusztok! Micsoda szomorú arcokat látok!-  mondta Muki a kisegérkéknek. - "Miért vagytok ennyire bánatosak?"

Az egyik kisegér, Bajszi, megszólalt:

-          Szervusz, Muki, nekünk nincs módunkban élvezni a nyarat, mert úgy félünk a macskáktól.

-          Milyen macskáktól? – kérdezte Muki.

-          Hát akik itt élnek a környéken: Cirmostól, Hógolyótól, aki fehér, mint a hó és Kormitól, aki fekete, mint a holló.

-          Ó, tudom kikről beszélsz! Ők nagyon aranyosak, de még játékosak, hisz kölyökmacskák.

-          Igaz, de attól még szeretik az egereket.

-          Ebben igazad van! - Muki megértette a kisegérkék aggodalmát.

-          Nekem is voltak félelmeim, sőt vannak is és szerintem mindig is lesznek, de megtanultam, hogyan legyen bátor.

-          Te? Komolyan? Mitől féltél?

-          Ó, sok mindentől! Rettegtem a sötéttől, az árnyéktól. De rájöttem, hogy az árnyékok nem bántanak. Mindennek és mindenkinek van árnya. Még nektek is. Az nem bánt.

-          Nekünk is?

-          Hát persze!

-          Hogyhogy? Például ha süt a nap az égen. A folyó tükrében szálló madár árnyéka, partján álló fák árnyéka, benne úszkáló kacsák árnyéka. Este, pedig ha valahol, valami vagy valaki közelében fény van, akkor árnyék vetül ki. De van, amikor csak félárny. Az se biztos, hogy mögé. Lehet, hogy elé, vagy mellé.

-          Köszönöm, hogy ezt elmondtad nekünk.

-          Nagyon szívesen!

-          Mitől szoktál még félni? – kérdezte Bajszi.

-          Feláll a szőr a hátamon, ha valaki sokkal nagyobb nálam, még ha kutya is az. A furcsa, idegen dologtól. Sőt akkor is, ha ijesztő hangokat, durranásokat hallok.

-          Olyankor mit csinálsz?

-          Régebben odafutottam az anyukámhoz, de egy ideje a gazdimhoz, vagy a házamba. Akkor megnyugszom.

-          Hű, te aztán igazán bátor vagy, sőt hős!

-          Dehogy! – mosolyodott el Muki. De köszönöm, jól esik, hogy így gondolod.

-          Köszönöm, hogy ezt is elmondtad nekünk.

-          Nagyon szívesen!- felelte Bajszi.

-          Akkor mi is megtanuljuk megtalálni a bátorságukat, hogy élvezhessük a nyár minden pillanatát.

-          Tegyétek azt! -  Muki megtanította a kisegérkéknek, hogyan kell rejtőzni a bokrok között, hogy észrevétlenek maradjanak. Megmutatta nekik, hogyan figyeljék meg a környezetüket, hogy időben észrevegyék a veszélyt. Azt is megtanította nekik, hogyan mozogjanak gyorsan és ügyesen, hogy megússzák a macskák karmait.

-           De ti így is, úgy is nagyon fürgék vagytok! Akármilyen pici lyukban el tudtok bújni!

-          Az igaz! – ezen aztán jót kuncogtak az egérkék. A kisegérkék megfogadták Muki tanácsait, és

megtanulták tőle a bátorságot. Minden nap egyre jobban bíztak magukban, és egyre kevésbé féltek a macskáktól. Egyre jobban nőtt az önbizalmuk, és egyre több kalandot vállaltak.

                                                                Vidékiné Dósa Judit illusztrálta

Egy nyári nap, Muki és a kisegérkék úgy döntöttek, hogy felfedezik a falu melletti erdőt. Az erdőben vidám madárdal töltötte be a levegőt, és a napfény suhintása átszűrődött a lombkoronák között. Az állatok ugrándoztak, futkároztak, és boldogan élvezték a nyár adta szabadságot. Muki és a kisegérkék belevetették magukat a kalandokba. Felfedezték az erdő titkait, meglátogatták a tópartot, és megmászták a legmagasabb fát. Együtt szaladgáltak a réten, és ugráltak a virágok között. Boldogan teltek napjaik.

 Itt a vége fuss el véle!