Az ibolya

Az ibolya.

Az épp piknikező kicsi Panka édesanyja ölében merengett. - Most arra gondolok, hogy mily szép a világ! Kicsi lelkemben bimbót bont a virág.

Erdőben, mezőn rügyek fakadnak, és újra él minden. Élvezem a Napsütést. - Nézd, édesanya! Milyen finom illat bújt a hajtincsembe! – szí- szí- szí – szaglászta. – Nini! Rovarok zsonganak, trillázik a rigó. Pillangó táncra perdül: szép a lét, élni jó!

Mily szép ez a tavasz, ibolya illat száll, méh döngicsél rajta. Cinkék csivitelnek, minden új ruhát ölt, cirógatják lelkem.  Mámoros a szívem, minden csupa dallam, tiszta bimbó és fény, mily szép ez a tavasz! – ábrándozott kicsi Panka. – Édesanya! – Tessék, kicsi Pankám? – Milyen finom illata van az ibolyának! Úgy csiklandozza az orrom. – nevették el magukat szinte egyszerre.

Valóban így történt, mert ebben a pillanatban Panka akkorát tüsszentett, hogy ijedten röppent el Zümi az egyik kis lila virágról. – Jaj! – jajdult föl. – Bocsánat, nem akartalak megijeszteni! – mondta bűnbánón a csöppnyi leány. – Semmi baj! – felelte Zümi, aki akkor már egy másik, kék ibolyán gyűjtögetett kis kosarában. A kicsi lány elunta a pléden való ücsörgést és sétálgatni kezdett a réten. Bóklászott, figyelte a számtalan csodát. – Nézd, édesanya! – Tessék, kicsi Pankám? – Itt egy hófehér ibolya, ilyet még sohase láttam. Nagyon szép és neki is milyen finom az illata! – Valóban, azért is hívják őket illatos ibolyának. - A kicsi lány sokáig keresett, kutatott nagy érdeklődéssel, kíváncsisággal a réten, ám egy idő után elunta és visszaült a plédre. Behunyta a szemét és hallgatózni kezdett. – S- s- s susogta a szellő. - Zzzzzzzz – zümmögte Zümi. Bőrén érezte a finom, meleg napsugarakat.

Aztán meglepődött. Hallani vélte a virágok beszédét. Csöndben, lélegzet- visszafojtva hallgatózott, nehogy megzavarja őket. – Olyan jól esik, ahogy a tavaszi napsugár cirógatja a szirmaim! – mondta a kék ibolya.

Úgy örülök annak, hogy fúj a friss szellő! – mondta a lila ibolya.  Szeretem ezt a kikeleti döngicsélést köröttem!- felelte a hófehér ibolya. Ekkor szállt el fölöttük Lili, a lepke. Először megpihent a kék ibolyán. – De finom az illatod és milyen bársonyos a szirmod! – köszönöm kedves szavaid! – Máris röppent tovább, egészen a lila ibolyára. – De jól esik gyöngéd illatod, egészen elvarázsol és milyen hamvas a szirmod! – Köszönöm szépen, jó ezt hallani. – Azon nyomban röppent tovább a hófehér ibolyához. Itt is megpihent egy iciri picirit. - Milyen zamatos az illatod, és milyen pihe- puha a szirmod! – szavaid melengetik lelkemet. – Ám Lili, a lepke máris tovább röppent.

Panka szívét melegség járta át, ahogy hallgatta, hogy Lilinek, a lepkének mindenkihez volt egy kedves szava. A pille számára és minden rétlakónak ez így volt a természetes. Nagyon szerettek itt élni, s mindenkivel úgy bántak, úgy viselkedtek, úgy vigyázták, mint a hímes tojást.

Közben Pannika ásítozni kezdett. – Gyere kicsi lányom! Összepakolunk és hazamegyünk. Hamar eltelt a délelőtt. Megebédelünk és egy kicsit lefelszel aludni. Így is történt. 

Pannika hamar elaludt, álmában a mezőn járt. Vajon miről álmodhatott? Te vajon tudod?