Lepkefogó

Lepkefogó.

Fülledt nyári nap volt. Szikrázott az égbolt, csönd volt. De nem, mégsem. Méh döngött. – Züm-züm, züm-züm…- szállt virágról-virágra. Finom illatok tekergőztek a levegőben.

Sün Semjén, Sün Som és Sün Soma épp ekkor ballagott ki az erdőből.

-          Nem tudom, hogy ki lehetett, de azt biztos, hogy szorgalmas kertész volt, mert öröm végigmenni ezen a réten, a virágágyak között, a gyümölcsösön, a veteményeskerten. – jelentette ki Semjén.

-          Nézzétek! Azokon a fákon mennyi, de mennyi szalmacsomó van!-állapította meg Som.

-          Mindegyik egy-egy madárfészek. Kár, hogy nem tudok fára mászni! – sopánkodott Soma.

-          De szép idefönn! Sokkal szebb, mint a földön! - állapította meg Csipcsirip. - Szívesen itt tölteném, akár az egész napot. - Csöndesen nézelődött, vagy egy fertályórát /negyed órát/, itt is, ott is. Gyönyörködött a rétben, a virágágyakban, a gyümölcsösben, és a veteményeskertben. Aztán röptében elkapott egy-két legyet. Miután jóllakott, visszarepült az erdő szélén álló fa ágára. Ott élt egy takaros fészekben.

-          Hű, de finom!- mutattak rá a sünök.

-          Szervusz, Csipcsirip! Gyere le játszani!

-          Nem megyek, mert megesztek.

-          Dehogy! Eszünkbe sincs.

-          Szívesebben beszélgetek veletek innen, a legalsó fa ágáról.  –A sünök erre odébb álltak.

-          Ugyan mi lehet ezen az erdőn túl? Nem állhatunk meg itt, ha már idáig eljutottunk!- Ekkor Semjén meglátott egy icurka-picurka lepkét.

-          De szép! Fogjuk meg! – kerítettek egy lepkefogót és üldözni kezdték. Sebesen szaladtak icipici lábaikon, de a lepke se volt rest, sőt huncut volt. Ott röpdösött hol az egyik, hol a másik süni orra előtt. Hiába próbálták a hálóval becserkészni, sehogy se sikerült.

Semjén annyira nézte vágtázás közben a lepkét, hogy megbotlott egy kidőlt farönkbe és átrepült fölötte. Röptében összegömbölyödött, nehogy megüsse magát, és amikor földet ért, gurult, gurult egy jó darabig. Aztán megállt, felegyenesedett. Aprócska csillagocskák keringőztek a feje fölött. Leült megpihenni. Onnan nézte testvéreit.

-          Nézd, ott van! – kiáltotta Som és üldözőbe vette. Hiába próbálta a hálóval becserkészni, sehogy se sikerült. Annyira nézte a lepkét, hogy összeütközött az épp ott vadászó uhuval. Nagyon megijedt. Rémülten dobta el a lepkehálót és sebesen szaladt icipici lábain menedéket keresni. Amikor meglátta az uhu a finom csemegét, megnyalta a csőrét és utánaeredt.

-          No hiszen, megállj! - gondolta magában az uhu -, elkaplak és megeszlek. – Hű, már majdnem utolérte, már majdnem elkapta a farkát, amikor Som beért egy sűrű bokorba. Az uhu oda nem követhette, így elrepült.

-          Nézzétek, ott van a lepke! – kiáltotta Soma és üldözőbe vette. Döngetett, tekert, pucolt, repesztett, de a lepke ott röpdösött a süni orra előtt. Hiába próbálta a hálóval becserkészni, sehogy se sikerült. Ekkor ért a patakpartra. Síkos volt a széle. Soma megcsúszott és zsupsz!- beleesett a hideg vízbe.

-          Hapci! Hapci! Hapci!- tüsszögve próbált kikászálódni a vízből, de minduntalan visszacsúszott. Testvérei húzták ki végül.

-          Menjünk inkább haza! – mondta kedveszegetten a három sün.

Így volt, mese volt. Füle, farka benne volt.