Mélytengeri szörny

Mélytengeri szörny.

Rózsás Paca, a tenger mélyén élt.  Igencsak különös kinézettel rendelkezett, mondhatni rettentő csúnya volt. Azt kérdezitek, hogy miért?

Azért, mert olyan placcs volt a teste, akár a zselés kocsonyáé. A feje emberi arcra emlékeztetett engem. Tekintete olyan üres, üveges, szeme pici, a szája lebiggyedt. Orra, mert az is volt neki, hatalmas, széles, és lapos. Rálógott a vég nélküli szájára. Pikkelyt, azt nem láttam, inkább rózsaszín nyálkás bőrt, ami a testét fedte. Ennek ellenére, nem tudom megmondani, hogy miért, de nagyon tetszett nekem.  Aranyos kis jószágnak tűnt, nem mélytengeri szörnynek, de hát kinek ez, kinek az.

Nos, messziről figyeltem, hogy mit fog csinálni. Kíváncsi voltam, mert még ilyen halat még sohase láttam.

-          Hű, de megéheztem! – mondta Rózsás Paca-, nézek magamnak valami harapnivalót. Lapulok, meg se mozdulok. Csak a szememmel keresem a prédát. Hopp, itt úszik egy aprócska rák! Hirtelen felemelkedtem. Esélye se volt elmenekülni. Elfogtam vagy négyet, ötöt, de a többi sajnos megijedt és gyorsan elpucolt. Aztán újra lesüllyedtem. De egyelőre jóllaktam. Nem is értem, hogy miért ijedt meg tőlem a többi.

-          Ezt most komolyan kérdezted, drága barátom? – tette fel a kérdést rokona, Szürke Kocsonya.

-          Á, nem dehogy!

-          Már azt gondoltam, hogy ilyen buta vagy.

-          Mondd, téged ki bántott?

-          Senki. Miért?

-          Mert olyan undok vagy. Ráadásul úgy is nézel ki. Olyan morcos, sértett az ábrázatod.

-          Akárcsak neked.

-          Tényleg?

-          Tényleg. Mi ilyenek vagyunk, nem tehetünk róla.

Jaj, valamibe beleakadtam!- kiáltott fel félelmében Rózsás Paca.

-          Én is!- jajgatott Szürke Kocsonya. – Az a valami pedig emelte egyre feljebb és feljebb.  Épp arra úszott Kíwa.

-          Kedves barátnőm, rákistennőm, segíts rajtunk! – Kíwa egy cseppet se teketóriázott.  Gyorsan elvágta hatalmas ollóival a halászhálót és a két szörny visszazuttyant a tengerfenékre.

-          Jaj!

-          Jaj!- nyögték.

-          Jól vagytok? Minden rendben? – kérdezte aggódó barátnőjük, Kíwa.

-          Igen. Köszönjük szépen, hogy segítettél. Valószínűleg az életünket mentetted meg. Hálásak vagyunk érte.

-          Ugyan, semmiség volt. Az a szerencse, hogy épp erre jártam.

-          Nem tudom, hogy mi lehetett ez, de olyan félelmetes volt. Legalábbis én, nagyon féltem. – panaszolta Rózsás Paca.

-          Rettegtem, mint a kocsonya- zokogta rokona.

-          De már elmúlt a veszély- felelte kedvesen Kíwa.

Miután a rákistennő elbúcsúzott tőlük, ment tovább a dolgára, ahogy én is. Ha nem így történt volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna!