A kurta farkú nyuszi

A kurta farkú nyuszi.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kurta farkú nyuszi. Vidáman legelészett a virágos mezőn. Nem volt válogatós, szinte minden növényt megevett.Elfogyasztotta a pásztortáskát, a lóherét, a cickafarkat, a pitypangot, a százszorszépet, és a füvet is.  Miután degeszre tömte a bendőjét, leheveredett a fűbe a hátára. Tarkója alá tette két kis mancsát és az eget fürkészte jólesően.  Ámulva nézte a virágba borult fákat, a bárányfelhőket, érezte a bőrén a kellemes napsugarat. Amikor neszezést hallott, kihegyezte két tapsi fülét és hallgatódzni kezdett.

Arra csúszott-mászott a csigabiga.

- Szervusz, csigabiga! Hova mégy, csigabiga?

- Szervusz, nyuszi! Megyek világot látni.

- Én is megyek, menjünk együtt.

- Rendben van, menjünk!

Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a sündisznóval.

- Szervusz, sündisznó! Hova mégy, sündisznó?

- Szervusz, csigabiga! Megyek világot látni.

- Én is megyek, menjünk együtt.

- Rendben van, menjünk!

Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a vakonddal.

- Szervusz, vakond! Hova mégy, vakond?

- Szervusz, sündisznó! Megyek világot látni.

- Én is megyek, menjünk együtt.

- Rendben van, menjünk!

Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a pocokkal.

- Szervusz, pocok! Hova mégy, pocok?

- Szervusz, sündisznó! Megyek világot látni.

- Én is megyek, menjünk együtt.

- Rendben van, menjünk!

Mennek, mendegélnek, összetalálkoznak a pókkal.

- Szervusz, pók! Hova mégy, pók?

- Szervusz, pocok! Megyek világot látni.

- Én is megyek, menjünk együtt.

- Rendben van, menjünk!

Billegtek-ballagtak, egyszer csak összetalálkoztak a méhecskével, a verébbel, lepkével, majd a tücsökkel. Már tízen voltak. Battyogtak-bandukoltak tovább. Előre, meg hátra, bukfencezve, meg kézen állva lépkedtek. Lábon járva, talán fejen állva is vándoroltak. Jobbra, meg balra, nyitott szemmel, meg csukott szemmel is, sőt lejtőn gurulva, emelkedőn meg baktatva kutyagoltak. Fel és le, körbe-körbe, no meg hegyen-völgyön át is kolbászoltak, amíg oda nem értek egy takaros házikóhoz. Illendően bekopogtak. Senki se felelt. Erre benyitottak és mivel üres volt, bementek. Számtalan finom falattal megrakott, terített asztal fogadta őket. Mivel már éhesek voltak, mint a disznó, aki makkal álmodott, ezért leültek és addig ettek-ittak, amíg el nem fogyott minden az utolsó morzsáig. Úgy jól laktak, hogy elálmosodtak. Lefeküdtek hát aludni.

Nyuszi lepihent a friss szalmába. Csigabiga elcsúszott-mászott az ajtóig, majd attól jobbra lepihent a sutba. Süni a csigabiga mögött és a nyuszi előtt pihent le jól összegömbölyödve. A sut melletti szék lába alatt volt egy pici üreg, a pocok abba feküdt bele. A vakond a lapátra feküdt. A pók az ajtótól balra a sarokban vetette meg pókhálóból a pihe-puha ágyát. A méhecske fent a falon aludt. A kisveréb a jobb oldali polcon aludta az igazak álmát. Lepke az ajtó fölött szunnyadt. A tücsök pedig a bal oldali polcon héderezett.

Sötét árnyék közelített feléjük, miközben felkúszott az égre a hold és a sok-sok fénylő csillag. Mindenki álomba merült. Se szó, se hang, semmi se mozdult, csönd volt, néma csönd.

Egyszer csak éppen arra sompolygott a róka. Megérezte a nyuszi finom szagát. Már össze is szaladt a nyál a szájában.

- Hm, de finom a nyuszi húsa,

bendőm meg korog, mert üres,

csillag helyett téged kutat

a szemem, nézd meg mily tüzes! – motyogta magában és se szó, se beszéd, berontott a takaros házba. Felriadt a tücsök legszebb álmából, és már ugrott is a fortélyos koma nyakába, aki igencsak meglepődött.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki nyakon csapott? De azon nyomban felriadt a lepke is és ijedten repdesett a róka pofája előtt, még jól meg is csiklandozta.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, - ha-ha-ha, ha-ha-ha, hahotázott kínjában – aki megcsiklandozott? Azonnal jöjjön elő! De semmi se történt, azaz, hogy a kisveréb is felébredt a legszebb álmából. Hirtelen felröppent nagy surrogással-burrogással és vaktában belecsípett egy jó nagyot a csavaros eszű orrába.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki a cuki-muki, gimbi-gömbi orromba belecsípett? -  Közben megtántorodott a fifikás róka, de úgy, mint aki részeg és nekiesett a falnak. De azon nyomban felriadt az icipici méhecske is, aki a falon szundikált nyálát csorgatva és ijedtében „z-z-z-z” zümmögve, jól megbikedte-böködte, majd beleszúrt egy jó nagyot a ravasz róka farába.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki megbökdösött, aki a fenekembe szúrt? - megborzongott, eközben megszédült és a pók csapdájába esett.

- „Pf-pf-pf” – köpködte kifelé, szedegette le magáról a hálót.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki odaragasztott a falhoz? - Ahogy lépett tolatva hátrafelé, a sötétben rálépett a lapát nyelére, ami azon nyomban meglendült és szegény bóbiskoló kisvakondot a sunyi képébe repítette. Annak még meglepődni se volt ideje, mert a rafinált róka óbégatni kezdett.

- Jaj-jaj-jaj! – Ki volt ez, mi volt ez, aki fejbe kólintott? Rémülten tántorgott egyet, kettőt a szék felé. Szinte azonnal felriadt az incifinci kispocok a legszebb álmából, és fürgén, sebesen felrobogott a koma füléig és egy jó nagyot beleharapott, úgy istenesen.

- Jaj-jaj-jaj! Jaj-jaj-jaj – Ki volt ez, mi volt ez, aki beleharapott a fülembe? Közben a szőr is felállt a hátán. Reszketett, mint a nyárfalevél. De hiába nézett riadtan erre-arra, nem látott semmit és senkit, hisz koromsötét volt. Keresztül-kasul ugrabugrált a házban, majd megbotlott a lábtörlőben, elvesztette az egyensúlyát és elvágódott. Hatalmasat esett. Aztán meg valaki vagy valami meglökte és gurulni kezdett. Gurult- gurult, miközben sajgott a háta, a négy lába, a két füle, a farka, a feje fölött meg csillagokat látott, úgy beütötte. Ekkorra már elment a kedve a nyuszi evéstől és szeretett volna minél előbb elmenekülni erről a rémisztő helyről. Épphogy felkászálódott, amikor megbotlott a süniben, aki a hegyes tüskéivel jól összeszurkálta.

- Jaj-jaj-jaj! – Mikor lesz már ennek vége? Ki volt ez, mi volt ez, aki megszurkált a sok-sok tűvel? – Már könnyek potyogtak a szeméből, akkora volt a fájdalma, ám ekkor a csigabiga nyálkájában hasalt el és csúszott, - mintha a jégen korcsolyázna, - el egészen az ajtóig. Abba meg jól beverte az üstökét, de úgy hogy az egy jókorát nyekkent. Szegény ravaszdi! Nagy üggyel-bajjal kijutott a házból, nem nézte merre, csak szedte a lábát, húzta a csíkot, el innen, minél messzebb. Vissza se jött soha többé.

A nyuszi pedig aludt tovább békésen, csak másnap tudta meg a többiektől, hogy mi történt az elmúlt éjjel. Így volt mese volt, ha nem hiszed, járj utána!

Forrás: https://elizabethsuzanne.5mp.eu