A koala útja

A koala útja.

A koala útja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy koala. Ausztráliában élt, egy sűrű, zöld, mámorító illatú eukaliptusz erdőben. Az eukaliptusz olaja olyan frissítő és kámforos, hogy eső után a koala mindig úgy érezte, mintha kiszellőztették volna a tüdejét. Büszke volt szép, selyemszürke színű, puha, vastag bundájára és kerek, pihésszőrű füleire. Nagy, fekete bumszli orrát már nem szerette annyira. Sötét gombszemeivel, kis szájával és tokás állával vicces és kicsit buta arckifejezést kölcsönzött neki. Hosszú, erős karmai viszont nagyon praktikusak voltak, segítettek neki megkapaszkodni a fák törzsében. Békésen teltek napjai, eszegette az eukaliptuszfák leveleit és sokat aludt a faágak tövében. Szerette befészkelni kerek, párnás kis fenekét a faágak tövében kialakult villákba. Pont neki találták ki! Néha átmászott egy-egy másik ágra, néha kicsit lentebb, néha kicsit föntebb. Volt egy kényelmes kis fája, amit nagyon megszokott és megszeretett. Ismerte már minden ághajlatát.

Egyszer hogy-hogy nem, arra járt egy oposszum, és épp a koala fáján pihent meg. Hosszú, keskeny pofácskájával, pici füleivel, folyton szimatoló, mozgékony orrocskájával és hosszú farkincájával nagyon jó benyomást tett a koalára, és beszédbe elegyedtek. A koalát lenyűgözték az oposszum meséi, főleg azok, amik egy csodálatos eukaliptuszligetről szóltak. Nem is volt túlságosan messze a koala otthonától, de a hallottak alapján igazán különleges volt. Az eukaliptuszlevelek sokkal zamatosabbak, a klíma kellemesebb, a faágak kényelmesebbek és a fák tetejéről csodálatos kilátás nyílik az óceánra.

A koala vágyni kezdett rá, hogy ő is láthassa ezt a csodás helyet. El is határozta, hogy elmegy oda. Az oposszum bátorította, el is magyarázta, hogy merre találja a ligetet, majd elköszönt. Már későre járt, de a koala másnap reggel rögtön felkelés után el akart indulni. Kiszámolta, hogy ha minden nap megtesz három fányi távolságot, akkor egy hónap alatt kényelmesen eljuthat álmai helyére.

Másnap reggel aztán, amint kinyitotta a szemét, eszébe is jutott, hogy el kellene indulni. Azért előtte még megreggelizett. Üres gyomorral nem lehet útra kelni. Ahogy rágcsálta az ízletes, friss leveleket, és a kissé kesernyés, kámforos íz szétterjedt szájában, érezte is, hogy felfrissül és tettre késszé válik. Akkor most elindul. De valahogy pont nagyon kényelmesen ült az ágnak a tövében. Csak egy kicsit így marad még. Egy rövidke kis pihenés még belefér a napba. Aztán elálmosodott, és gondolta, hogy szundít egyet az út előtt. Mikor felébredt, azt látta, hogy egy lármás kakaducsapat bohóckodik a szomszéd fán. – Csak egy kicsit nézem őket. – gondolta. – Régen láttam már ilyen vicceset.

Eközben megint megéhezett. Enni végülis kell, nem igaz? Egyszercsak azt vette észre, hogy besötétedett. Ez meg hogy történhetett? Hogy telt el egy egész nap? Akárhogy is, sötétben utazni veszélyes. Majd holnap reggel elindul, friss erővel. Egy nap késedelem még nem a világ.

A következő nap ugyanúgy telt, mint az előző. A rákövetkező is. Egy hét múlva a koala új tervet készített. Ha egy hónap alatt szeretne odaérni a csodálatos ligethez, most már nem három, hanem négy fányi távolságot kell megtennie naponta. Ez végülis még teljesen rendben van, meg tudja csinálni. Újabb egy hét múlva átszámolta, hogy most már hat fányi táv jut egy napra. Semmi gond, menni fog.

Azután eltelt egy hónap, majd még egy, és a koala még mindig ugyanazon a fán ült. Már kezdett is megfakulni szemei előtt az álomkép, néha napokig nem jutott eszébe, hová is szeretne menni. Kicsit félt is, mi lesz, ha elhagyja a megszokott fát. Lehet, hogy útközben nem talál mindig elég ennivalót, vagy a többi fa nem lesz olyan kényelmes, mint ez.

Egy évvel az első találkozásuk után az oposszum újra arra járt és nagyon elcsodálkozott, hogy a koalát ugyanott találja. – Hát te hogyhogy még mindig itt vagy? Amilyen lelkes voltál, azt hittem, legközelebb már abban a különleges ligetben talállak. Tudod, hogy ha minden nap csak egy fával másztál volna arrébb, már rég ott lennél? Olyan nagy dolog átmászni a szomszéd fára?

A koala elszégyellte magát. Nem, ez tényleg nem nagy dolog. Meg tudja csinálni! Meg is ígérte az oposszumnak, hogy másnap nekiindul.

Az oposszum egy újabb év múlva visszatért és a koalát még mindig ugyanazon a fán találta. A koala nagyon rosszul érezte magát persze, és ő maga sem értette, mi történt. Hogy lehet, hogy egyszerűen nem tud elindulni?

Az oposszum a harmadik évben már egy tervvel tért vissza. Hozott magával egy kis gallyat. Azt mondta a koalának, hogy az ágacska a különleges eukaliptuszligetből származik. Véletlenül hozta el magával, az kis faág pedig szomorú, szeretne hazajutni. Megkérte a koalát, hogy vigye el a ligetbe. Végülis úgyis oda készül, nem igaz? Neki, az oposszumnak, most sajnos máshol van dolga. Azzal otthagyta a koalát az ágacskával és a kételyeivel.

A koala hitte is, nem is. Hogy lehet egy faág szomorú? Ahogy nézte, forgatta, azért csak nem ment ki a fejéből, amit az oposszum mondott. Mi van, ha mégiscsak igaz? Az ő hibája lesz, ha az ágacska elsorvad a honvágytól. Meg aztán, mit fog mondani az oposszumnak, ha visszatér? Miért is nem vitte el a kis ágat, ha egyszer amúgy is készült elmenni a ligetbe? Ezen gondolkodott reggel, miután felébredt, ez járt a fejében evés közben, és este lefekvés előtt is. Nem estek olyan jól a harsogózöld, friss levelek sem, mint korábban. Nem volt olyan kényelmes az ülés az ágvillákban és a kakaduk sem voltak olyan szórakoztatóak, mint előtte. Hiszen folyton lelkifurdalása volt, aggódott és rosszul érezte magát a bőrében. Pár nap után arra jutott, hogy ez nem mehet így tovább. Ha már úgyis csak az ágacskára és a csodás eukaliptuszligetre tud gondolni, akkor a legjobb mégiscsak az lenne, ha nem kifogásokon törné a fejét, hogy mit mondhatna az oposszumnak. Akár egyszerűen el is mehetne a ligetbe és hazavihetné az árva kis faágat.

Másnap reggel első dolga az volt, hogy hóna alá csapta a kis gallyat és átmászott a szomszéd fára. Végülis ott is meg tud reggelizni.