Ugrásra készen

Ugrásra készen.

A kis bogár nem gondolta magáról, hogy ő különleges lenne. Éppen csak más volt. Nem volt fekete, sem barna. Nem is volt zöld, kék, sárga vagy piros, egyszínű vagy mintás. Sem matt vagy fényes páncélú. Ez a kis bogár teljesen áttetsző volt és csillogó, mint egy kristály vagy vízcsepp.
A többi bogár mindig kinevette, kicsúfolta, mert mindannyiuktól különbözött. Mígnem egy nap meglátták egy levélen üldögélni. Ahogy a levél szép zöld színe áttetszett rajta, a bogár is smaragdszínben kezdett tündökölni. Máskor egy virágszirmon pillantották meg, ahogy épp zafírkékre változott. Ezután irigyelni kezdték. Nem állhatták, hogy van valaki, aki kedve szerint bármikor bármilyen színt magára ölthet. 
Még később azonban felfedezték, hogy ha vele vannak, őket is visszatükrözi, így önmaguk szebb és csillogóbb képmásában gyönyörködhetnek. Ezután mind elkezdték keresni a társaságát.
A kis bogár nem értette. Ő végig ugyanaz maradt, semmit nem változott. Mégis, ahogy a többiek másképp tekintettek rá, mintha mindig más személyiséggé változott volna. Ez nem tetszett neki egyáltalán. Önmaga szeretett volna lenni. Ahogy ezen töprengett, felnézett az éjszakai égboltra és meglátta a holdat. A hold arca is napról napra változik, mégis mindenki tudja róla, hogy ő a hold. Elhatározta hát, hogy kikéri a véleményét. Hogy közelebb jusson hozzá, felmászott egy fűszál csúcsára.
Rá kellett jönnie azonban, hogy a hold még így is túl távol van, nem beszélhet vele. A fűszálnak viszont megtetszett, hogy ilyen csinos kis éke lett és megkérte, maradjon vele. Cserében annyit hintáztatja, amennyit csak szeretné. A kis bogár nem örült. - Én nem egy fűszál dísze vagyok! – gondolta. Le akart mászni, de a fűszál nem engedte. Akárhányszor nekiindult, mindig izegni-mozogni kezdett, hogy ne tudjon lejutni. A kis bogár így inkább leült és tovább gondolkodott. 
- Miért is akarom annyira megtalálni a választ, hogy ki vagyok? Hiszen senkinek nem kell megmagyaráznom! Én én vagyok, ez nem elég? Én vagyok az, aki itt ülök egy fűszálon. Én vagyok az is, aki innen mindjárt leugrik. És azután is! Én mindig én maradok.
Nagy elszánással felállt és nekikészült az ugrásnak.