A kockás lovacska

A kockás lovacska.

Zizi meséi

 
A kockás lovacska

Egyszer egy erdőszéli kis farmon élt egy kockás szőrzetű lovacska. Olyan volt, mint egy foltos takaró, melyet nagy gonddal varrtak. Hol bordó volt a szőre, máshol virágos, vagy pettyes. Másban nem különbözött társaitól. Szeretett a mezőn ugrándozni, friss füvet harapni. Bár sok időbe telt, de a tulajdonosa és az emberek megszokták az évek során, ékes külsejét. A gazdája gondozta, és gyerekeinek nevelgette. A gondosan kitakarított istállóban, a gyerekeknek is meg volt a feladatuk. A napi rendet, az etetést és itatást, soha nem volt szabad, félvállról venni. Kockás a legjobban a csutakolást kedvelte. Szerette, ahogy a puha kefe, siklik a szőrén. A gyerekek szerették Kockást, és sokat játszottak vele. Azonban a családnak más lovai is voltak. Emőke a barna kanca, és Forgószél a fekete mén. Ha a gyerekek nem Kockással játszottak, Kockás máris odadurakodta magát. Ilyenkor Kockás majd meghalt a féltékenységtől. S ekkor eltűnt egy ragyogó, mintás kocka a hátáról. Ha kiengedték őket az istállóból a mezőre, s Kockás mindenkit le akart futni, megint egy újabb kocka halványodott el a bőrén. Kockás szomorkodott fakuló, kocka vesztett szőrén, s nem is sejtette, mi a baj. Egyszer, egy forró, nyári napon, az itatóhoz poroszkált. Emőke a kanca is éppen akkor érkezett. Kockás legyűrte szomját, és előre engedte Emőkét. S ekkor mit pillantott meg a víz tükrében? Egy rég elveszett pettyes kocka ismét virítani kezdett a hátán. Kockás nagyot nyerített örömében. Egy verőfényes szombat délutánon, kikocsikázott a család. Kockás is be volt fogva Emőke mellé. Kockás nagyon boldog volt és izgatott. Még sohasem volt országúton. Élvezte az illatokat, a levegőt, a mezők látványát. A száguldó autók zaja kicsit megijesztette, de próbált hozzászokni a létezésükhöz. A kemény aszfalt is furcsa volt a lábainak. Egy olyan helyre érkeztek, mely közkedvelt volt a kirándulók körében. A lovakat is kikötötték, egy árnyas fa alá. A fa közelében mindenféle finom, harsogó füvet megkóstoltak a lovak. Vígan legelésztek, míg a család távol volt. Emőke azonban, néhány zamatos puszpángot is megevett. A nap végén Emőke gyomorgörcsökkel küszködött.  Szerencsére a gazda, rögtön felismerte Emőke rossz közérzetét. Állatorvost hívtak, aki, szerencsére szombaton is kiment a farmra. Emőke, feltételezhetően mérgező füvet ehetett, állapította meg az állatorvos, akinek sikerült Emőkét megmentenie, mert még időben érkezett. Kockás, ha tehette, mindig meglátogatta Emőkét, míg Emőke lábadozott. Emőke megjegyezte Kockásnak, hogy milyen szépen tündökölnek a régi kockái. Kockás nagyon boldog volt, és sejteni kezdte, hogy mi áll a kockái elváltozásainak hátterében.