Az évnyitói galiba

Az évnyitói galiba.

Alíz egy szeptemberi szombat reggelen, a nagyszülői házban, csöndesen lesuhant a szobából, a nappaliba. A szülei, és a bátyja, még aludtak. De mama már a konyhában foglalatoskodott. Főzte a reggeli teát, és készítette a kávéfőzőbe a kávét.

-Szia mama!

-Szia kicsi!

Bár Alíz nem volt már annyira kicsi, tíz év körül lehetett. A kislány letelepedett az asztal mellé. Mama is kijött a konyhából, egy csésze illatosan gőzölgő kávéval, és leült az étkező asztal mellé.

- Jót aludtál? – kérdezte Regina, a nagymama.

- Igen, jót. Képzeld mama, mi történt!

- Mi?

- Mikor elmentem az évnyitóra, valahogy olyan furán állt rajtam a nadrágom. Hiába igazgattam. Olyan ideges voltam, hogy, hogy nézek ki abban a trottyos nadrágban, és nem értettem, hogy mi történt vele a nyáron.

- Jó volt látni a többieket?

- Igen. Szóval valahogy felhajtottam a nadrág alját, de úgy néztem ki, mint egy török basa.

-S mások is észrevették?

- Azt nem tudom, de én rémesen éreztem magam. S amikor haza értem, bevillant az isteni szikra. Képzeld anyu összecserélte a nadrágunkat! A bátyámét adta nekem, és az enyémet adta neki!

-S ráment Dezsőre a te nadrágod? - kérdezte mama.

- Rá. Mikor anyunak elmondtam a felfedezésemet, gurult a nevetéstől. S hahotázva ezt mondta.

- Akkor ezért mondta a matek tanárnő, hogy jó nagyot nőtt Dezső a nyáron! Mert kivillantak Dezső bokái a nadrág alól.

- Ezért! Hát anyu!- mondtam neki.

 S nevetett tovább.

Mama is nevetett egyet.

- Én sokszor vártam az évnyitót. Mikor kicsit nagyobbacska voltam, mint te, úgy tizenhárom éves koromtól, már sokat kellett segíteni otthon. Birkát legeltetni, enni és inni adni a tyúkoknak, répa leveleket összevágni a kacsáknak. Vagy kukoricát fattyazni, például. Oh, de nehéz munka volt!

- Mi az a kukorica fattyazás?

- Leszedtük a kis kukorica jövéseket, amit mislingnek hívtak. Majd kévébe kötöttük.  S apuék haza hozták. Azt ette a tehén. S a határban is sokat dolgoztunk. Nyaranta kapáltunk, vagy paradicsomot, paprikát szedtünk. S a szezon végén még olyat csináltunk, hogy talán szamárkenyérnek hívták, azt szedegettük ki a gyepből, mert az szúrós volt és bántotta a birka orrát. De az nem fizetett sokat. S amit nyáron megkerestem, abból, anyu beleegyezésével, megvehettem azt, amit szerettem volna, őszre, iskolakezdésre. Mert ő egy buggyos mackó nadrágot akart nekem venni, de engem attól kirázott a hideg. Mást választottunk együtt. S végre vehettem magamnak egy átmeneti cipőt! Egy köröm cipőt! De boldog voltam! Olyan sokáig vágytam rá! Egészen egyetemista koromig dolgoztam a nyári szünetekben. De azért, esténként játszottunk a szomszéd gyerekekkel, egészen addig, míg fel nem jött a hold. S hétvégén családostól elmentünk a strandra, apu a büfében sörözött, mi meg játszottunk. De az az igazság, hogy én nagyon szerettem iskolába járni. Felső tagozatos koromban, mikor vége volt a sulinak, hazajöttünk, megebédeltünk, és vissza mentünk sport délutánra, ahol az őrsök vetélkedtek egymással, a kézilabdát szerettem a legjobban. Az csúcs volt. Sok úttörő program volt még, sokat kirándultunk a környéken, gyalogosan. Voltak szakkörök is, én irodalomra jártam. Imádtam még a Mikulás délutánt, ilyenkor egy kis csomaggal megköszöntöttük egymást. Előtte kihúztuk egymás nevét, titokban tartottuk, és csomagot készítettünk a másiknak.

- S mit tettél bele?- kérdezte Alíz

-Kocka cukrot, diót, mogyorót, kis csokit. Amikor május elsejére gyakoroltuk a felvonulásra a lépéseket, akkor is, de jól szórakoztunk! Voltunk még honvédelmi napokon is, ott lőttünk. Én ezeket az úttörő fogalakozásokat nagyon szerettem! S minden ingyenes volt! Szóval ezek a közösségi programok miatt, nagyon szerettem iskolába járni.

S ekkor lejött Alíz anyukája az emeletről és így szólt.

- Sziasztok! Nyuszi, de korán keltél!

- Szia, anyu, mamával beszélgettem.

- Igen, meséltem neki a gyermekkoromról. - szólt Regina.

- Nagyon érdekes volt!- válaszolta Alíz.

Majd anya kinyitotta a konyhaszekrény ajtaját, elővette a tányérokat és bögréket, és elkezdett a reggelihez teríteni.

Igaz történet alapján.