A körhinta lovai_22. fejezet: Az új szövetséges.

22.  Az új szövetséges

Másnap már kora délelőtt becsengettek Tódor bácsihoz. A bűvész szívesen látta a gyerekeket, mindjárt a tegnapi szobába invitálta őket. A kanapé előtti asztalon egy nagy halom könyv várta a látogatókat. A szoba ma sokkal világosabbnak tűnt, a függönyök széthúzva engedték be a napfényt.

– No gyerekek! Előkészítettem azokat a varázskönyveimet, amiben a problémátokhoz segítséget találhattok. Ezek mind az el- és visszavarázslás kérdésével foglalkozó kötetek. Nézegessétek csak nyugodtan, én addig a kertemben dolgozgatok majd!

A három gyermek izgatottan látott neki a könyvek tanulmányozásának. A rengeteg ábra mind a megfelelő mozdulatok magyarázórajzait tartalmazta, és hát a véget nem érő varázsigék, bűbájversek…

– Ez így nem fog menni! Hiába nézegetjük a könyveket, nem találjuk meg a megoldást. Avassuk be inkább a titkunkba Tódor bácsit! – állt elő Noella az ötletével.

Panka már igencsak unta az olvasást, ezért bőszen helyeselt. Pityu bizonytalan volt.

– Mi lesz, ha elárul bennünket anyukádéknak? Hallottad, hogy mindegyiknek jó ismerőse. Akkor pedig minden marad a régiben, és soha többé nem látjuk élve a pónikat.

Noellának sikerült meggyőzni társait, hogy Tódort a szövetségesükké kell tenni, különben minden próbálkozás hiábavaló lesz. Ki is szaladt a kertbe, ahol a bűvész a virágait gyomlálgatta. Megkérte, hogy jöjjön be hozzájuk, mert valami nagyon fontosat szeretnének neki elmondani.

Tódor becsoszogott és leült a gyerekekkel szemben.

– No, hát mi ez a nagy titkolózás, gyerekek?

Noella kezdte a történetet, egészen onnan, hogy az anyukájának és Ábrisnak el kellett jönni Celesztin cirkuszából, mert nézhetetlenek voltak a produkcióik. Elmondta, hogy egy éjszaka alatt érkeztek ide, anyja régi jó barátnőjéhez Helén nénihez. Arról is beszélt, hogy anyukájától azt hallotta, a lovakat Celesztin adta nekik, de aztán néhány nap múlva el is vitette őket egy másik cirkuszba.

– Ez nem vall Celesztinre! – vágott közbe Tódor.

Azzal folytatta Noella, hogy az élő pónik eltűnése után nem sokkal már a lovacskák élethű másolatait fogták be a körhintába. Ezek – anyja szerint – Kenéz műalkotásai voltak. Majd következett a legizgalmasabb része a történetnek. Elmesélte az egyik esti felfedezését, a falovak hangadását is. Ekkor a Patkós testvérek felváltva bizonygatták, hogy amit Noella mesél, az a színtiszta igazság, hiszen ők is megbizonyosodtak a lóhangokról. Mindebből pedig nem következhet más, minthogy elvarázsolták a pónikat falovakká. Ők meg arra szövetkeztek, hogy megpróbálják őket újra élővé varázsolni. Hát ehhez kéne nekik a Tódor bácsi segítsége. Majd meséltek a hirdetésről is, ami a lovas lapban megjelent.

Az öreg mágus egy darabig hallgatott, aztán így szólt:

– Hiszek nektek, gyerekek. Nem lepne meg, ha Ábris keze lenne a dologban. Valaha a két lánnyal kiegészülve ők voltak a „Rosszcsont-trió” az iskolában. Hej, de sok csínyt elkövettek! Sajnálom, Noella, hogy ezt kellett mondanom anyukádról. Kengyelfi Kenéz ravasz természetét sem kell bizonygatnotok. Egész Zablaka ismeri a viselt dolgait. Ha tényleg varázslat történt, akkor nem lesz könnyű visszafordítani. Még egyszer el kell mesélned mindent a lovakról, Noella! Hogyan viselkedtek a körhintában, volt-e valami gond velük? Mindent tudnom kell ahhoz, hogy a jó varázsigét megtaláljam.

Noella aztán hosszasan beszélt arról, hogy az első majd a második napon hogyan tűrték a hintás munkát a pónik. Tódor felkapta a fejét, amikor a síró gyerekekről szólt. Lassan összeállt a fejében, hogy mi történhetett. El is mondta a gyerekeknek, akik egyetértettek vele. A négytagúra bővült szövetség megállapodott abban, hogy mindent meg kell próbálniuk a varázslat visszafordítása érdekében. Tódor bácsi újabb egy nap gondolkodási időt kért, pontosabban felkészülési időt a nagy terv kidolgozásához. A gyerekek megértően távoztak. Ma már a kedvük is jobb volt, hiszen, ha egy ekkora mágus áll melléjük, biztosan sikerrel járnak.